PTX műtét után

Jó napot kívánok. 13 hónappal ezelőtt kerültem először kórházba, jobboldali spontán légmellel. A jobb tüdő teljesen össze volt esve. Szívódrain, és pleuradesis, egy hét után hazaengedtek. Három hete ismét megtörtént, ugyancsak a jobb mellhártyával. A jobb tüdő teljes összeesése. Szívódrain, majd VATS műtét, pleuradesis ezúttal 6 gram talcummal. Egy nappal később kivették az egyetlen műtéti hegben levő vastagabb szívódraint, és pár nappal később egy újabb leszívás katéterrel, ezúttal a lapockám alatt jobb oldalon, 75ml folyadékot távolítottak el -ami nem szívódott fel magától. Két hete volt a műtét, már kiengedtek a kórházból. A Spirométerrel 2, 2 l levegőt tudok beszívni. A jobb tüdőmnek kisebb a térfogata, és a rekeszizom és a máj feljebb emelkedett a jobb tüdő alatt. Mikor levegőt veszek, mintha a jobb tüdőm tágulásakor "reszelő" hangot hallanék, mintha a bordáimon súrlódna valami, illetve hátamban, a bordák alatt egy pontban érzek fájdalmat, ahol a doktorom szerint már a jobb vesém található. Ezenkívül levegővételkor a jobb tüdőmben is érzem ezt a surlódó hangot, talán a hörgőkben termelődött valami váladék? Két napja erős, égető "szag"-ot érzek a torkomban, fogmosás után is, mintha fogtömés szagú lenne. Ez lehet a hörgőkben felgyült váladék? Próbálok köhögni, de nem jön semmi, pedig a köhögés most előírás is, hogy tornáztassam a tüdőm. Másoknál olvastam, hogy köptetőt szoktak felírni ilyenkor, de nekem nem mondta a doki. Ami azt illeti nagyon szűkszavú volt a nagyváradi doki, és nem volt ideje a kérdéseimre válaszolni, pedig romániai magyarként jól értem a román nyelvet is. egy hónap múlva kell mellkas CT-t csinálnom és visszamennem kontrolba, remélem addigra a fenti tüneteim elmúlnak, vagy kapok egy beszédesebb, jó szakembertől pár jótanácsot, illetve magyarázatot, 34 éves koromig egyszer voltam kórházban, gyomorrontással, 3 éve gyomorhurutom volt, és időnként refluxom, egészségesen élek, sohasem dohányoztam, nem iszom alkoholt, csak ritka alkalmakon.

Dr. Hangonyi Csilla válasza PTX témában

Kedves Kérdező! A műtét utáni magasabb rekeszállás, és a furcsa súrlódó hang természetes. A felépülés hetekig is eltart. A kellemetlen szag, íz érzését okozhatja a hörgőkben lévő váladék. Hogy könnyebben kiürüljön, nyugodtan szedhet nyákoldó köptetőt. Ha a felszakadó váladék színe sárga, zöld, vagy rózsaszín lenne, forduljon tüdőgyógyászhoz. Azt javaslom, ha kontroll vizsgálatra megy, kérdezzen meg mindent orvosától.Írja fel kérdéseit, hogy mindenre választ kaphasson. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 24.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

PTX - koronavírus
Tisztelt Doktor/Doktornő! 2010-ben volt spontán ptx-em, először becsöveztek, utána sajnos újból kialakult, 2 hétre rá megműtöttek,...
Légmell
Tisztelt Címzett! 31 éves férfi vagyok, foci közben mellbe rúgtak és bal oldali tüdőm összeomlott, légmellet kaptam. Kezelésként mellkasi...
Légmell, Ptx
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 2 hónappal ezelőtt alakult ki spontán PTX amelyet a bordák között mellkasba vezetett csővel szüntettek meg. A kérdés...
Köhögés ptx bulla
Tisztelt doktornő! Pár hónapja bal oldali Ptx-em volt, műtöttek..a kérdésem a kövezkező lenne. A köhögés vagy tüsszentés megterhelő ezek...
Spontán ptx
Jó napot! Olyan kérdésem lenne, hogy spontán ptx-nel, 200as vákum szivással, mennyi idő alatt tapad ki a tüdő biztonságosan?
Pneumothorax
Tisztelt Webdoktor! Feleségem spontán PTX lett 1, 5 hujjnyi. tüdőszürésen lett észrevéve. Mire értesítettek az eredményről 4 nap fizikai...