Rejtélyes tüdőbetegség

Tisztelt Doktornő! Az előzőleg feltett kérdésemmel kacsolatban tenném fel ismét kérdésemet.. Létezik olyan tüdőbetegség, ami 1éve húzódik? Kétszer estem vissza a betegségbe 1éven belül. Tünetei még teljesen most sem múltak el, csak valamelyest enyhűltek a szúrások, szteroid hatására 1hónap alatt sikerült ezt elérni. Előtte gyakori tüdőszurásaim voltak a bal oldalon, ráfeküdni sem tudtam és szárazon köhögtem, csak hőemelkedésem volt 1x, amikor nagyon beteg voltam és bal oldara feküdni sem tudtam. A rtg. alapján orvosom azt állítja, hogy most szépen felszívódtak a gócok, amik szét voltak szóródva a bal tüdőlebenyen, már csak a hegesedés látszik, de még jelenleg is érzem ritkábban a szúrást 1-2naponta. 2hónapja voltam kontroll vizsgálaton, legközelebb márciusban kell megjelennem. Érzésem szerint Orvosom sem tudott pontos diagnózist felállítani, pedig már mindenféle vizsgálaton átestem, kivétel biopszia. Vérvizsgálataim eredményei negatívak lettek. Jelenleg kicsit tanácstalan vagyok. Nem tudom kihez forduljak. Kérem segítsen. Köszönöm válaszát!

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdő betegség témában

Kedves Kérdező! Elképzelhető, hogy panaszai hátterében autoimmun folyamat áll, ezeket a bizonytalan gócos elváltozásokat sajnos gyakran nehéz diagnosztizálni. Attól függően, hogy hol lakik, célszerű lenne alaposan kivizsgálni valamelyik egyetemi tüdőklinikán. Lehet, hogy a biopszia sem kerülhető el. Remélem hamarosan kiderül a diagnózis, hogy eredményesen lehessen kezelni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. február 03.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Tüdóbetegség
Apukámnál folt.ot tal.a tüdöszürésen! Elküldték melkas ct.re. Megállapitittak egy hegesedést. Kontrol 9ho mulva.a hegesedés a füdön...
Tüdőgyulladás: van okom aggodalomra?
Tisztelt Doktornő/Úr! Kérdésem a következő, szeretném tudni, hogy van-e okom az aggodalomra, mert őszintén most nagyon kétségbe vagyok...
Cigicsikk veszélyei
Szép napot! Egy ismerősöm rossz szokása miatt érdeklődök és aggódok. Nagyon rossz időszakon ment át, és ekkor mások után is szedett fel...
Passzív dohányzás
Kedves Doktornő! Szeretnék tanácsot kérni öntől. Jelenleg, mint szociális gondozó dolgozom . Van olyan ellátottam több is aki láncdohányos...
Jobboldali PTX légmell 2012
Tiszteletem Doktornő! Erős dohányos voltam 2012 ben jobboldali légmellem volt. A ptx utáni évben sűrűn volt tüdőgyulladásom. Ezért rettegek...
Vats műtét
Tisztelt Doktornő! A páromnak 3 hete volt egy Vats műtétes mellhártya tapasztása, 2 hete itthon van. A mellhártyan van daganat, emiatt...