Éjszakai bepisilés

Egy középkorú értelmi fogyatékos nő, miután egész életében az édesanyjával lakott, lakóotthonba került. A családjával azóta is tartja a kapcsolatot és rendszeresen találkozik velük. Napközben a kedélyállapota többnyire jó, új lakótársaival és segítőivel is jól egyezik. Beköltözése óta (4 hónapja) éjszakánként bepisil, holott a család elmondása szerint korábban ez nem volt rá jellemző. Kérdésem az, hogy mi az, amit a segítők tehetnek ez ügy érdekében? A lakást már ismeri, tudja hol az illemhely, napközben nincsenek gondok. Éjszaka nyitva hagyja a szobája ajtaját, így a beszűrődő fény lehetővé teszi a tájékozódást. Szervi oka sincs a bepisilésnek. Javaslataikat előre is köszönöm.

Dr. Árki Ildikó válasza vizelet inkontinencia témában

Tisztelt Kérdező! Lehetséges, hogy az élettér megváltozása szorongással tölti el, ami okozhatja az éjszakai vizelet inkontinenciát. Pszichiátriai, neurológiai és urológiai vizsgálat javasolt. (addig is -de gondolom, ez már meg is történt- sajnos pelenkával célszerű ellátni. A pelenka vényre történő írásához urológus vagy neurológus szakorvosi javaslat szükséges)

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 24.

Kérdések és válaszok: Inkontinencia (vizelettartási problémák)

Elakadó vizelet
Tisztelt Doktor úr! 76 éves vagyok,2 gyerekszülésen túl / mindkettő 4.5 kg volt / Elakadó vizeletprobléma miatt fordultam orvoshoz. Az urológus Ovestin krémet...
Hysterectomia utani vizeletszivargas
Tisztelt dr! 2 hete csecsemofejnyi myoma miatt laparaomia tortent a meh es a petevezetok eltavolitasava. Petefeszkek meghagyasaval. Most jelenleg az a...
Éjszakai ágybavizelés
Üdvözlöm, azzal fordulnék önhöz, hogy nem rendszeres éjszakai ágyba vizeléssel szenvedek. Azért nem rendszeres, mert valamikor 1 hónapban 1x, de van, amikor...
Kérem segítsen!
Tisztelt Doktor úr/nő! Én egy 28 éves fiatal ffi vagyok. 5 éves koromban volt egy vese daganatom. Sajnálatos módon el távolították a bal vesémet, de így meg...
Inkotencia
Lassan fél éve, egy megfázást követően észrevettem, hogy stresszes időszakban a gátizom körül sokszor szorongást érzek nehogy vizeletvesztés legyen a vége....
Érszűkület?
Tiszteletem! Sajnos lassan 3 hónapja, hogy fáj a jobb lábam. A vádli, térd, combtő leginkább, bizsergő-nyughatatlan fájó érzés. Ha visszintesben pihentetem...