Neutropénia megbetegedések nélkül

 

Kérdésem immunológia jellegű.

Tisztel Doktornő/Doktor Úr!  

13 hónapos kislányom van. Szépen fejlődik, mindössze 1 alkalommal volt 6 hónapos korában egy légúti jellegű fertőzése, lázzal, köhögéssel, orrfolyással, amire antibiotikumot kapott és 8-10 nap alatt el is múlt. Mivel sápadt volt ezen betegség után, vérvizsgálatot kért a háziorvos a vashiány megállapítására. Enyhe vashiánya volt, Maltoffert kapott pár hónapig és rendeződött. A probléma viszont más jellegű. A vérképen megállapítottuk (mi magunk, nem orvosként), hogy a gyermeknek alacsony a neutrofil értéke, ezért haematológia szakrendelésre mentünk. Azóta már párszor néztek ott vérképet és kenetet, és továbbra is alacsony. Az abszolút neut. szám gyakorlatilag 180 mm/l és 620 mm/l szélsőértékek között volt, miközben semmiféle egyéb vérképeltérés nincs. A sejtek morfológiailag megfelelőek, de az érték mindig alacsony. A ciklikus neutropéniát kizárhatjuk és a gyógyszer mellékhatást is, így az orvos szerint két lehetőség van. Vagy csontvelő termelési probléma, vagy az ún. marginális pool miatt egyszerűen nem mutatható ki a vérben a megfelelő neutrofil szám, ugyanakkor a szervezetben ott van. Szerinte ezért az utóbbi a valószínű, mert ilyen értékek mellett a gyermeknek rendszeresen betegesnek kellene lenni, holott kifejezetten nem az. Szerint a neutrofil kitapad a sejtfal körül és a vérkép ezért nem mutatja. Azt mondta, egy ún. Di-adreson teszt segítségével megállapítható, hogy a csontvelővel van-e probléma, mert ennek hatására emelkednie kell az értéknek. 2 éves korig nem javasolja a vizsgálatot, mivel a gyermek panaszmentes. Olvastam, hogy ebben a korban autoimmun neutropénia is gyakori, erre a hematológus határozottan azt válaszolta, hogy kisgyermek korban ilyen nincs.

Nagyon kíváncsi lennék a véleményére az egésszel kapcsolatban. Valóban nem érdemes neutrofil ellenes antitesteket vizsgálni? Ön szerint helyes az a következtetés, hogy mivel nem beteges a gyermek, valószínűleg van megfelelő neutrofil, csak nem mutatható ki? Megjegyzem, ha nincs vasellenőrzés miatti vérkép vizsgálat, ki sem, derül. Ráadásul nem a gyermekorvos küldött minket szakrendelésre, hanem magunktól mentünk. Nagyon köszönöm.

 

Laci

Dr. Csuth Ágnes válasza neutropenia témában

Kedves Laci! Egy kis problémám van az Ön által megadott mértékegységgel: a neutrofilszámot ugyanis mm/l-ben biztosan nem mérjük. Két lehetőség van: vagy darab / mikroliterben számolunk (ilyenkor a normál tartomány 1500-9000 db / mcl) vagy 10'9 (Giga) / literben (ilyenkor 1, 5-9 között normális) . Így ha az Ön kislányának az értékei db/mcl-ben értendők, akkor valóban alacsonyok, ha G/l-ben, akkor gyakorlatilag normálisak. Egy biztos: az orvos soha nem a laborértéket, hanem a beteget gyógyítja. Amúgy teljes mértékben egyetértek a hematológus kolléga véleményével: vagy az ún. marginális pool problémáról van szó (ez a valószínűbb), a másik lehetőség az ún. idiopathiás agranulocytosis vagy Kostmann-szindróma. A differenciáldiagnosztikában tényleg a szteroid teszt vagy csontvelővizsgálat segíthet - mindkettő csak elméleti lehetőség az Ön kislánya esetén, hiszen egy egészséges, 1 éves kislányt nem szabad ilyen kellemetlen illetve fájdalmas procedúráknak kitenni! Egyébként bármelyik eset is forog fenn, semmiféle terápiás konzekvenciája nincs.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Csuth Ágnes
Dr. Csuth Ágnes
Megválaszolva: 2009. december 19.

Kérdések és válaszok: Hematológiai megbetegedések

Laboreredmények értelmezése
Tisztelt Doktornő! Az alábbi leletek értelmezésével kapcsolatban kérném a segítségét: Fvs 3,9 (4,4-11,3), limfocita 43% (25-40%),...
Kivizsgálás afta miatt?
Tisztelt Doktornő! 2 hete volt egy aftám, ami kb. 5-7mm-es volt, fájdalmas és 8 nap alatt gyógyult, de most vettem észre, hogy egy kis...
Labor értékelés
Kedves Dr. Nő! A szedett gyógyszerek valamelyike ronthat a vese értékeken? Nolpaza 20mg, covercard 5/5mg, Acizalep 75mg, rozuvasztatin...
Trombózis panel vizsgálat terhesség...
Jó napot Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy jelenleg 14 hetes terhes vagyok és a terhesség elején volt trombózis panel...
Véralvadás
Tisztelt Doktornő! A hét első felében 9+1 naposan vettek vért melyben véralvadásokat is néztek. Az lenne a kérdésem, h ez ilyenkor,...
Vérkép lelet
Tisztelt Doktornő! Thrombocita értékem 2019-ben 425, 2021 ben 400 (vérvétel másnapján megfázás jött), 2022 ben 338 itt igazolt kovidos...