Az normális, hogy az ondó nem folyik ki közösülés után?

Tisztelt Doktornő! Most kezdtem el fogamzásgátló tablettát szedni és most történt meg az első szeretkezés gumi nélkül, kivárva a tabletta leírásában lévő időtartamot, amikortól már hat a tabletta. Mikor a barátom elélvezett bennem, vártunk pár másodpercet, aztán én elrohantam a mosdóba, hogy ne csurogjon le az ágyra az ondó. A mosdóban azonban teljesen értetlenül álltam és egy kicsit be is pánikoltam, hiszen semmi sem folyt ki. Pont olyan volt, mintha óvszerrel védekeztünk volna. Azt hozzá szeretném tenni, hogy ez a második alkalom volt pár órán belül (az elsőnél nem bennem ment el), szóval arra is gondoltam, hogy talán olyan kevés volt, hogy nem folyt ki. Lehetett emiatt?, De ha nem csurog ki akkor hova megy? Ez normális, hogy nem csurog ki? Lehet ebből bármiféle porbléma, ha a leírtaknak megfelelően szedem a tablettát (Missee)? Egy kicsit aggódom emiatt. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Farkas Ágnes válasza hüvelyi váladékozás témában

Kedves Hölgyem! Teljesen normális, hiszen a spermium nem folyósodik el azonnal, és a hüvelyi pH is változtat ezen. Idővel távozik a folyadék a normál hüvelyi váladékkal. Üdv.: Dr. Farkas Ágnes

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. március 21.

Kérdések és válaszok: Gyermektervezés

Hüvelyi folyás
Tisztelt Webbeteg Doktor Úr! Változó korban vagyok 3 éve. A hőhullámoktól eltekintve nincs problémám. Viszont egy jó ideje már, hogy a fehérneműn sárgás kissé...
Túlzott hüvely váladék
Üdv! szeretném a segítségüket kérni! Szexuális együtt lét során egyre zavaróbb a túlzott hüvely váladék, a párom ugyan nagyon élvezi, de ugyanakkor az orális...
Hüvelyi váladék
T. Doktor úr/nő! Két napja vettem észre, hogy vizeléskor kisebb egybefüggő váladék távozott a hüvelyemből. A színe fehér, állaga inkább habos. 2 hónapja nem...
Hormon eredmények IVF
Tisztelt Doktor Úr! 2 éve próbálkozunk a babával, eddig sikertelenül (2 vetélés egy sikertelen IVF) Tegnap csináltattam az első ciklus 3-5 napos...
Pcos, gyermektervezés
Tisztelt doktornő! 23 éves vagyok 170cm 83 kg. 2 éve Inzulinrezisztenciát és PCOS-t állapítottak meg nálam. Azóta Merckformin xr 1000 mg-t szedek. Sikerült 10...
Hormoneredmény
Tisztelt Doktor Úr! Kérésére csatoltam a leletemet. A 17-i eredmény a 21. Napi, a 27-i eredmény az 5. Napi . Szeretném a segítségét kérni a Synlabos...