Ételundor?

Üdvözlöm! A következö lenne a mi esetünk: Van egy 3 éves kisfiam, 7 hónapos koráig szopott, plusz tápszeres kiegészitést kapott. Aztán úgy 15 hónapos koráig minden, ami a korához képest ehetö volt azt megette. Majd egyik napról a másikra nem evett mást csak sültkrumplit és csirkemellböl készült rántotthúst. Sajnos a mai napig ezt eszi. Elutasit mindent a levest a fözeléket stb. Tejterméket egyáltalán nem hajlandó enni, inni., Ami igazán aggasztó az, hogy szó szerint undorodik az ételtöl, ha a család eszik akkor ö kiabál, hogy haggyjuk abba ha ö enni próbál öklendezik. A gyerekorvosunk tanácsára már szinte mindent kipróbáltunk: kiéheztettük, hogy talán a nagy éhségébe magához vesz egy kanál ételt, de nem ő inkább elájult, adjuk neki az étvágyjavitó szereket vitaminokat /Vitacolan, Béres csepp/, de hiába. Most oviba került, gondoltuk majd a közösség hatására változni fog, de semmi még az Óvónö is csodálkozott ö sem találkozott ilyen problémával 20 éves pályafutása alatt. A gyerekorvos azt mondjy ne aggódjunl a székletmintája is normális volt azt mondja vesz ez a gyerek annyit magához, hogy ne haljon éhen. Ez Minket nem nyugtat igy kértem egy beutalot a gasztroentologiára. Sajnos akisfiam nem hizik soványka 13 kg elvagyunk keseredve már tényleg nemtudjuk mit tegyünk. A gasztroentologiára február 26-án megyünk, de már nemtudom lesz e megoldás. Azt szerteném tudni, hogy esetleg találkozott már hasonlo problémás gyerekkel vagy esetlleg valami tanácsot tud e adni számomra. Válaszát türelmetlenül várom és nagyon köszönöm Rita

WEBBeteg Szakértő válasza ételundor témában

Kedves Rita! Levelét olvasva a gastroenterologiai vizsgálat mellett mindenképpen a gyermekpszichológus vizsgálat jut eszembe. Az, hogy egy gyermek kiabál, ha mást enni lát az nem normális jelenség. Érdemes átgondolni történt e valami trauma a családban (haláleset, válás, testvér születése, mert egy gyermek ezt is traumaként élheti meg, esetleg fogyókúrázott e valaki intenzíven a családban stb.). Tehát mindenképpen a gyermekpszichológus segítségét javaslom nyílván ha volt már hasi ultrahang stb. A gyermekpszichológus rajzoltatás, játékos módszerek segítségével rájöhet a baj okára. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2011. szeptember 05.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Miért undorodom a legtöbb ételtől?
Üdvözlöm! Egy olyan problémával fordulok önhöz, mely az egész eddigi életem elkísérte. Egészen 3 éves koromig nagyon jó húsban voltam, és...
Alacsony növés kezelése serdülőkör...
Tisztelt Doktornő, tudna abban segíteni, hogy az Önök oldalán talált alábbi cikk szerinti vizsgálatot annak megállapítására, hogy...
Aspartate Transaminase érték...
Tisztelt Doktornő 16 hónapos gyermekem tehéntej allergiája van. 1 éves koráig Aptamil Pepti 2 tápszert evett, de akkor javasolták, hogy...
Nyelőcső szükület 4 éves gyermeknél
Kedves Doktornő! Unokáink 4 éves, fiú és januárban hideg zsiroldoba kortyolt bele. Kórházban volt közel 2 hónapig sebes, felmarodott...
Tápszeres táplálási nehézség
Jó napot kívánok. Van egy 4 honapos kisfiam . Tápszeres babám . Lassan 1 hónapja sirva eszi a tápszert és nem fogadja el az adagját utóbbi...
Váladékozó köldök gyermeknél
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 10 éves, ekcémás. A köldöke is gyakran gyulladt, viszket. 3 hete elvakarta, csunyán bepirosodott, vérzett is...