Gyöngy az orrban

3 és fél éves kislányom 1 hete az orrába dugott egy gyöngyöt. (szív alakú, kb. fél centi átmérőjű.) Fül-orr gégész látta, de nem találta meg. Azt mondta valószínű, hogy lenyelte. A székletét átnéztem alaposan, többször is, de nincs meg a gyöngy. Az érdekelne, hogy nem kerülhetett-e olyan helyre a gyöngy, (tüdőbe, arcüregbe, esetleg), hogy veszélyt jelentene a számára. Röntgent nem készítettek.

WEBBeteg Szakértő válasza idegen test témában

Tisztelt Kérdező! A gyöngy az arcüregbe nem kerülhetett, de lejjebb igen. Röntgent érdemes lenne készíteni, mivel ha maga a gyöngy nem is látszik (csak a fémek adnak röntgenárnyékot), de az általa okozott gyulladás, légtelenség a tüdőben igen. Fontos ilyenkor, hogy valaki meghallgassa a tüdejét is, ezért keressék meg házi gyermekorvosukat. Ő már tud röntgent is rendelni. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. augusztus 19.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Félek, hogy probléma lehet
Lenne egy problémám, melyről remélem nem nagy probléma. Először is kiskoromban kb. 12-13 éves koromban egy baleset miatt egy ceruza hegye került a nyakam jobb...
Félrenyelés, étel a tüdőben
5 napja félrenyeltem evés közben. Kicsit köhögtem tőle, de gyorsan elmúlt. Viszont úgy éreztem az étel továbbment. Eddig csak éreztem, hogy van valami ott,...
Idegen test a torkomban
Tisztelt Dr. Zadránd Rajmund Doktor Úr! Köszönettel vettem Doktor Úr megnyugtató válaszát a panaszommal kapcsolatban. A Doktor Úr tanácsára 4 napja elkezdtem...
Csikaró, szúró érzés a torokban
Tisztelt Zaránd Rajmund Doktor Úr! Először is köszönöm gyors és megnyugtató válaszát a kérdésemmel (idegen test érzés), panaszommal kapcsolatban. A helyzet...
A fogkefesörte ott lehet a torkomban?
Tisztelt Doktor Úr! Már lassan 2 hónapja folyamatosan idegen test érzésem van a torkomban, ami leginkább a torok alsó régiójára lokalizálódik. Ez az érzés...
Idegen anyag a bőr alatt
Tisztelt Doktor Nó! Még általános iskolás koromban sokat bántottak az osztálytársaim, jó heccnek tartották, hogy ceruzával böködtek. Egy alkalommal azonban a...