Betadine, újszülött, köldökcsonk ápolás, hatások

Kedves Doktor Úr/ Doktornő! Újszülött fiamat a kórházból haza hozatala után megvizsgálta a gyerekorvos, aki azt mondta, hogy a köldökcsonkját Betadine-nal kezeljük Octenisept helyett, mert kicsit gyulladt. Első babás szűlőkként nem volt még dolgunk Betadine-nal, így úgy gondoltuk, hogy jó, ha minden pelenkázásnál cseppentünk a köldökcsonkhoz egy cseppet (töményen, nem oldottuk fel vízben). A köldökcsonk ez után kb 1 hét múlva esett le, utánna még pár napig csepegtettük. Fiam most már majdnem 5 hónapos, mosolygós (kivéve a fogzási nyűgösséget), játékos, súlygyarapodása egyenletes (most az 5. hónapban kevesebb a gyarapodás, mint eddig), születése óta eddig kb 10 centit nőtt. A napokban olvastam egy gyerekorvos írását arról, hogy ne Betadin-ozzuk a köldökcsonkot, mert pajzsmirigy alulműködést okozhat. A kérdésem, hogy van e ennek a kezdeti Betadine-ozásnak jelentősége most így 4,5 hónappal később? Lehet e pajzsmirigy alulműködése azóta is, vagy az helyre állt volna magától is ennyi idő alatt? Ha gond lenne, annak mik lennének tünetei, észrevennénk-e egyáltalán? Nem szívesen vetetnék vért a babától pajzsmirigy hormonok vizsgálata végett, ha az egyébként nem indokolt. Pajzsmirigy ultrahangra elvigyük esetleg, vagy az nem mutatná meg, ha gond lenne? Köszönöm a segítséget!

Dr. Balogh Andrea válasza Betadin témában

Tisztelt Kérdező! A Betadin ilyen kis felületen történő alkalmazása nem okoz pajzsmirigy működési zavart. Pajzsmirigy alulműködésnek az esélye nő meg hosszabb időn keresztül tartó, nagy, kiterjedt bőrfelületen történő kezelés esetén. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. március 12.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Kisgyermek emelkedett lymphocyta érték
Tisztelt Szakértő! Gyermekem novemberben lesz 5 éves, gyermekorvosi javaslatra teljes labort csináltattunk, melynek eredményét mellékelem. A vérkenet...
Csípés folt
Tisztelt Doktornő! Tegnap gyermekemet megcsípte valami, este viszketett neki bekentem fenistillel. Kullancsot nem találtunk. Ez lehet kullancs csípés nyoma...
Szem mozgása
Jó napot! Azzal kapcsolatban érdeklődnék, hogy a majdnem 6 hetes babámnál, azt tapasztaltam, hogy a szemei néha megremegnek, egy helyre fókuszál, és csak...
Tápszer, nyugtalanság
Tisztelt Dr. Nő! Babám kettő hónapos, sajnos elapadt a tejem, eddig vegyesen kapott anyatejet és tápszert a babám. Eddig a lactogen harmony tápszert...
Agykamratágulat
Tisztelt Doktor Nő/Úr Egy hónapos szűrő koponya uh-n voltunk, ahol agykamra tágulatot találtak. (születése közben nem volt semmi probléma) Azóta volt egy...
Csípés gyermeken
Tisztelt Doktornő! Gyermekem bal könyökének belső oldalán reggel észrevettünk egy piros foltot, aminek volt egy fehér közepe. Napközben valószínűleg...