Nyirokcsomó

Tisztelt Doktornő/Úr! 3 hónapos kislányom nyakán a bal füle mögött 1 hete egy nyirokcsomót fedeztem fel, ami szemmel láthatóan meg van duzzadva. Elvittem az orvoshoz, aki annyit mondott, hogy ebben a korban ez normális, ha 4 hét múlva még mindig ott van, menjünk vissza. Eltelt 1 hét és szerintem növekedett a csomó. Aggódom! Ön szerint is ez normális? Lehet komoly a baj? Kislányom szépen fejlődik, 3412gmal született, 1 hete 5640g volt. Szeret rúgkapálni, mosolyogni. Az étvágya kicsit megcsappant az utóbbi hetekben, de így is 600-700 ml tápszert megeszik egy nap és gyarapszik szépen. Másik kérdésem pedig az volna, hogy okozhat-e problémát az, hogy éjjelente sokat mocorog és előfordul, hogy a kiságy rácsába beüti a fejét. Eddig egyszer sem sírt fel emiatt. Megtisztelő válaszát előre is köszönöm! Köszönettel: Lily aggódó anyukája

Dr. Balogh Andrea válasza nyirokcsomó témában

Kedves Kérdező! Sajnos pont a nyirokcsomó méretét nem írta le, ami lényeges lenne, de azt gondolom, hogyha orvosuk nem tartotta aggasztónak akkor nincs probléma. Ebben a korban a kicsik különböző kórokozókkal találkoznak és ezekkel szemben a szervezet védekezik. Ezt a védekezést jelzik a nyirokcsomók. A kiságy rácsát érdemes rácsvédővel körbevenni itt kis puha anyagra gondolok, amit a rácsra lehet rögzíteni és akkor nem lesz probléma - enélkül sem csak akkor kellemetlenebb a kicsinek. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2014. március 22.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Nyirokcsomó a vesében mit jelent?
Tisztelt Doktor! 73 éves nő vagyok. Rendszeresen vannak veseköveim. A legutóbbi CT leletemben a köveken kivül nyirokcsomókat találtak....
Nyirokcsomó duzzanat, Hőemelkedés...
Tisztelt Doktor Nő! Kislányom 2023 agusztusában hugyuti fertőzés, vesemedence gyulladással kezelték, mely során kóráházban is voltunk 10...
Tompa fül, arc nyomás érzet
Tisztelt Doktorúr. Lassan 3 hete érzem a jobb fülem jobb arcom, állkapcsom. Sokat voltam kint, nem tudom huzat lehet e. Semmilyen náthás...
Megnagyobbodott nyaki nyirokcsomó...
Kedves Doktor úr! Nyakam bal részében kb 3 hete több alkalommal is fájdalmat éreztem, ezért uh-ra mentem. Ahol a következő megállapítás...
Limfómára utalnak a tüneteim?
Tisztelt Doktor Úr! 23 éves nő vagyok. Májusban Pfizer oltást kaptam és utána elkezdett zsibbadni a bal arc felem és nagyon fájni állandó...
Mi okozza a nyaki nyirokcsomók tartós...
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Több, mint egy évvel ezelőtt egy megfázásos megbetegedés során tapinthatóvá vált bal oldalon két nyirokcsomó...