Gyermek gyakori vizelési inger

Tisztelt doktor úr! Kislányom 4 és fél éves., December 18-án Aktil Duo antibiotikumot kapott légúti fertőzésére. A gyógyszert 27-ig szedte. 1-én este lefekvés előtt 20-szor elment WC-re pisilni. Azt hittük, hogy csak nem akar elmenni aludni, végül éjjel 1-kor aludt el. Másnap este ugyanezt eljátszotta, de akkor már nappal is többször volt pisilni. Azóta van, hogy 5-10 percenként megy aztán 2 órát nem megy. Van olyan este, amikor fáradtabb 2-3 pisi után elalszik, de van, hogy 15-20-szor kikéreckedik, még vissza sem bújik az ágyba már szól, hogy megint kell, fogdossa magát és panaszkodik, hogy zavarja, tegnap azt mondta, hogy csípi is, de reggel nem volt panasz. A vizeletvizsgálat eredménye negatív, a tenyésztés Protheus mirabilist mutatott ki 10: 3-on csíraszámmal. Nephrológusnál is voltunk, aki azt mondta, hogy valószínűleg az antibiotikum után tönkrement flóra okozza a tüneteket, betadinos lemosást javasolt, plusz az egész család egy Vermox kúrán esik most át. Probiotikumot is szedünk, Lactiv-ot és Pearl-t, de eddig úgy tűnik nem javul. Nem tudom még hová fordulhatnánk, rendezett család vagyunk imádjuk a kicsit és borzasztó nézni, hogy az egyébként most is jókedélyú gyerekemnél valami nincs rendjén. Oviba sem tudom vinni, mert nem alszik el, csak ülve az ölemben ha símogatom a hasát. Beszéltem gyereknőgyógyásszal is, jövő héten kedden megyünk, de már nagyon kétségbe vagyok esve. Mi lehet ez? Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Balogh Andrea válasza gyakori vizelési inger témában

Kedves Kérdező! Azt javaslom mihamarabb csináltassanak egy hasi ultrahang vizsgálatot akkor a húgyhólyagot illetve annak környezetét meg lehetne vizsgálni, hogy nincs e ott valamilyen eltérés. Addig javaslom próbálják meg a Mercurius corrosivus nevű homeopátiás készítményt 9 CH hígításból 3x5 golyóval, tőzegáfonyát adjon a kicsinek illetve C vitamint 300 mg adagban és sok folyadékot igyon a kicsi és pisiljen ezzel is fertőtlenítve a hólyagot. Mielőbbi jobbulást kívánok. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 17.

Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek

Két menstruáció közötti gyakori...
Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérdésem a következő lenne: Két menstruáció között sokkal gyakrabban kell wc-re mennem. A vizeletem jó, nem csíp, nem szúr....
Felfázás szerű tünetek fogamzásgátló...
Tisztelt Doktor Úr! Két hónapja szenvedek a felfázás kellemetlen tüneteitől, állandó vizelési inger, feszülő húgyhólyag, égő fájdalom a húgycső nyílásom...
Állandó vizelési inger
Kedves Hölgyem/Uram! Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy egy hete folyamatos vizelési ingerem van. A "dolog" elvégzése után már egyből előjön az érzés...
Tul gyakori vizelési...
Tisztelt Doktor Ur/Doktornö Kb. 5 éve élek együtt azzal a problémával, hogy napi 8-12 alkalommal jön rám a vizelési inger, esetenként akár féloránként. A...
Nagyon sűrű vízelés!
Üdvözlöm! Olyan problémám van, ami valójában kiskorom óta létezik!, De sajnos egyre rosszabb! Rengeteget járok pisilni! Ha nagyon nagyon keveset iszom egész...
Gyakori vizelés
Éjszakánként, legalább 10-szer kell kimennem pisilni, nem jön sok, mindig csak egy kicsi, van úgy, hogy visszafekszek, és már megint érzem, hogy kell!...