kis pénisz

Tisztelt Doktor! 13 éves kamaszfiam pénisze kicsi kora óta kortársaihoz képest kicsi, mondható, hogy születése óta nem nőtt. Normál állapotban kb.2-3 cm-es. A védőnő általi és az iskolaorvosi vizsgálatokon soha senki sem mondta, hogy vigyük vizsgálatra. Egészen kicsi korában, kb. két évesen említettem a háziorvosunknak, hogy nem találja-e rendellenesen kicsinek, de ő kinevetett, hogy mit akarok egy ilyen kicsi gyereknél. Rettenetesen szégyelltem magam, ezért nem kérdeztem többet, de zavart. Évekkel ezelőtt internetes portálon már kérdeztem róla, de "megnyugtattak", hogy ha más eltérést "fiús jellegek, testalkat, stb. " nem veszek észre, akkor nincs baj, majd a kamasz korral beindul a növekedés. Teljesen fiús alkat egyébként. Okos, ügyes, jó képességű gyerek. Reggelente ébredéskor van merevedése, de fürdés után szinte teljesen visszahúzódik. Már nagy fiú, neki is feltűnt, hogy kortársainak jóval nagyobb. Alakját tekintve kissé balra görbül az alsó része, vékonyabb "gyengébbnek tűnő", mint a hét éves öccséé. Az utóbbi 1-2 hónapban úgy vettem észre, hogy a herezacskója mintha nőtt volna, de a pénisze nem. Természetesen nem akarom nagyon figyelni, mert zavarja, de így is feltűnt neki. Nagyon félek, hogy baj van, és képtelen lesz normális életet élni. Kérem segítsenek, hogy hogyan viszonyuljak, hogy pszichésen se okozzak sérülést, illetve hogy ha úgy látják milyen szakrendelésre vigyem gyermekemet Miskolc illetve Debrecen környékén lehetőség szerint, de amennyiben szükséges bárhová elviszem. Illetve segítsenek, hogy még várjak-e a kamaszkori növekedésre, vagy már annak el kellett volna korábban kezdődnie. Kérem segítsenek. Mielőbbi válaszukban bízva: Egy aggódó szülő

Svábhegyi Gyógyintézet válasza külső nemi szerv fejletlensége témában

Kedves Aggódó Szülő!

Leírása szerint a gyermek serdülése éppen most kezdődik. Ennek első jele a herezacskó megnyúlása, majd benne a here méretének lassú növekedése. Ezzel lesz párhuzamos a penis növekedése is.

Úgy gondolom, egyelőre semmi ok az aggodalomra!

Amennyiben még sem hagyná nyugton, akkor ajánlom, hogy a miskolci Gyermekegészségügyi centrumban dr. Sólyom Enikő főorvosnőt keressék fel. Üdvözlettel: dr. Blatniczky László - Csecsemő- és gyermekgyógyász; Gyermek endokrinológus; Diabetológus, Svábhegyi Gyógyintézet -

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. december 13., 00:11 ;Megválaszolva: 2012. december 18., 12:28
Kérdések és válaszok: Gyermekgyógyászati betegségek
Vérkép értékelés
Kedves Doktornő! Kislányom laborjának értékelésében kérnék segítséget, illetve, hogy milyen további vizsgálatot javasol. A kislányom...
Gyereknek céklalé
Üdvözlöm Önöket! Kisfiamnak labor vizsgálat során enyhén alacsony volt a hemoglobin értéke. A gyermekorvos azt tanácsolta, hogy egyen sok sötét...
VUR miatti visszatérő húgyuti...
Tisztelt Szakértő! 3 hónapos kisfiunknak visszatérő húgyúti fertőzése van, a kettős üregrendszerű bal veséje alsó pólusában Grad 4, felső...
7 hónapos baba-remegés
Tisztelt Cím! *a kérdés gyermekneurologusuknak szól, csak nem találtam Dr.Kerekes Évát a listában* 7 hónapos kislányom az elmúlt napokban több...
Magas Immunglobulin A
Kedves Doktornő! Kedves Doktornő! Kislányom 9 éves, cöliákiás. A diétáját szigorúan tarjuk. Most voltunk kontrolon, ahol a vérvizsgálat során...