Orrmandula műtét szükségessége

Tisztelt Fül-orr-gége szakorvos! Kislányom tavaly szept-ben kezdte az óvodát, 4 évesen. Addig az időpontig nem igen volt beteg, de azóta 1-2 hetes szünetekkel mindig van valami gondunk. Láza nem igen van, orrfolyás, köhögés, nátha. Mivel láza legtöbbször nincs, így nem is mindig rohanunk az orvoshoz, homeopátiás gyógyszerekkel kezelem, az antibiotikumoknak nem vagyok híve, ha nem muszáj. Viszont tavaly okt-nov. környékén feltűnt, hogy nagyon elhúzódik a nátha és elkezdett az orrából beszélni, éjszaka pedig tátott szájjal aludt és horkolt. Nem tudtam mi lehet a probléma és végül fül-orr-gégésznél kötöttünk ki, ahová azóta is járunk havonta kontrollra. Ugyanis a szakorvos megállapította az orrmandula megnagyobbodását, de határesetnek látta és adott egy esélyt a gyógyszeres kezelésnek. Egy számára is új gyógyszert írt fel nekünk, az IMMUNOTROFINA nevezetűt. Az orvos szerint ez egy nagyon jól bevált termék külföldön, azt mondta Németországban alig-alig műtenek, mert használ. Én örültem is ennek, hogy az orvos nem támogatja homlokegyenest a műtétet, én is irtózom tőle, hogy a gyerekemet műtét alá vessem, ha van más megoldás is. Kb. 2 hónapja szedjük szorgalmasan ezt a gyógyszert és még mellé az Aeriust és Nasonex orrsprayt is használunk az orvos tanácsára, mert allergiára utaló jelet is talált az orvos a kislányom orrában. (Még nem került sor allergiatesztre, így nem tudom mire allergiás, amúgy nincsenek különösebb allergiára utaló jelek, mint pl. orrfolyás, könnyes szem, tüsszögés) . Visszatérve az orrmandulára, a múlt hónap elején (dec. 9) voltunk kontrollon, amikor szintén beteg volt a lányom, fülgyulladás és arcüreg gyulladása is volt. Az orvos nem tudta megállapítani, hogy szükséges-e a műtét a betegség miatt. Egyébként a kontroll előtti 1-2 hétben szerintem már elég jót aludt éjszakánként, nem is horkolt, szépen egyenletesen szuszogott. Most ismét kontroll előtt állunk, eltelt újabb 1 hónap. Az utóbbi betegsége elég elhúzódó volt, mikor már kezdett jobban lenni náthás lett éppen karácsony előtt. A héten akartam vinni az orvoshoz, de újabb problémánk merült fel a múlt vasárnap éjszaka, megint elkezdett horkolni, azt hittem egy újabb megfázás előtt állunk, de nem lázas, nem folyik az orra és jókedvű, vidám. Ismét orrhangon beszél és horkol. Gondolom ismét az orrmandula a ludas, pedig már azt hittem segít a gyógyszer. Most félek elvinni az orvoshoz, mert gondolom a műtét szóba fog kerülni. Mindenáron szeretném elkerülni a műtétet, de viszont nem szeretném azt sem, hogy a kislányom tovább szenvedjen és esetleg a hallása is károsodjon emiatt. Mit tegyek? Meddig lehet húzni az időt egy orrmandula műtét előtt? Milyen egyéb természetes mód van arra, hogy elkerülhető legyen a műtét? Hallottam az infralámpáról is. Ez lehetséges megoldás-e és hogyan kell ezt alkalmazni? Elnézést, hogy ilyen bőven fejtettem ki, de szükségesnek láttam, hogy minden apró részletet megemlítsek a pontos válasz érdekében. Előre is köszönöm válaszát! Egy aggódó anyuka

Dr. Horváth Tamás válasza orrmandula témában

Tisztelt Hölgyem! Sajnos a levelének egy része már nem volt számomra olvasható (az aeriust és nasonexet még láttam). Látatlanban, és csak a fél levél ismeretében nehéz válaszolni. Mindenesetre magam sem vagyok sem az azonnali műtét, sem az antibiotikum híve, de elképzelhető, hogy valamelyikre egyszer szükség lehet. A kor előrehaladtával, ahogy "összeérik" az immunrendszer, és a koponya mérete is nő, az orrmandulához köthető panaszok is csökkeni fognak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. január 14.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

CT eredmény értelmezése
Tisztelt Dr Zaránd Rajmund Kérem.hogy értelmezze a minap készült CT vizsgálatom eredményét A vizsgálat elözménye, hogy a gégeszeten az epipharynxban diónyi...
Orrmandula probléma
Tisztelt doktor úr! 7 hónapos kisfiam miatt kerestem meg önt. Egy egyszerű náthával kezdődött történetünk, kisfiam akkor volt egy hónapos. A náthából...
Szájlégzés
Tisztelt Doktor Úr! Szeretném a véleményét, segítségét kérni a következőben: Kisfiam 3 éves és kb másfél éve nappal mindig a száján veszi a levegőt, éjjel...
2 éves, és csak köhög
Kedves DrÚr, Kisfiam 26 hónapos, bölcsibe kezdett járni novemberben, de 2 nap után megbetegedett (influenza). Gyógyulást kovetően újabb 1 nap bölcsi után...
Orrmandula műtét?
Kedves Doktor Úr! Kezdődik az ősz, az iskola, ergo kezdődik a családunkban a náthás időszak. Középső fiam most kezdte a sulit, már náthás természetesen....
Orrmandula?
Tisztelt Uram! 6 éves kisfiam betegeskedésével kapcsolatban szeretném önt kérdezni. Kb. két és fél hete belázasodott és másnapra hasmenése lett. Gondoltuk és a...