Torokfájás és mikrobiológiai lelet

Tisztelt Doktor Úr! Tartósan, körülbelül 4-5 hónapja küzdök folyamatos torokfájással, amivel már háziorvosnál is jártam, illetve ő fül-orr-gégészetre is elküldött a panaszommal. Kezdetben antibiotikumot írt nekem a háziorvos, hátha csak bakteriális fertőzés, azonban az teljesen hatástalannak bizonyult. A torkom a saját észrevételeim alapján is folyamatosan piros (a papíromon vérbő garat + idült pharyngitis van feltüntetve), illetve egy-egy napon jobban fáj és kapar, de van olyan nap is mikor szinte alig érzem. A reflux gyanúja is felmerült, úgyhogy jelenleg reflux elleni gyógyszer is szedek 1 hete (ugyanis refluxra utaló tüneteim is voltak, ezek a gyógyszer hatására javulni látszanak), a torkomban viszont egyelőre nem érzek jelentős változást. Illetve a fül-orr-gégészeten vettek tőlem torokkenetet is, amelynek a mikrobiológiai lelete Staphylococcus aureus (sok telep) mikrobát mutatott ki. Azonban a fül-orr-gégészeten már az első látogatásom alkalmával is az volt az érzésem, hogy az orvos nem veszi komolyan a problémámat, és anélkül elküldött volna, hogy belenéz a torkomba, most pedig a leletem elektronikus megérkezését követően telefonon érdeklődtem a további teendőkről, és az asszisztens azt mondta, hogy írnak fel nekem antibiotikumot, majd ezt követően az orvos elküldött azzal, hogy minden rendben van, és erre nem kell semmit szednem, semmi bajom. Ezzel kapcsolatban érdekelne az Ön véleménye is, ugyanis teljesen tanácstalan vagyok. Esetleg javulhat a későbbiekben a reflux elleni gyógyszer szedésével a torkom is, vagy annak már éreznem kéne a torkomban is a hatását? A labor által meghatározott mikroba valóban érdektelen az esetemben? Illetve érdemes lenne inkább más szakorvost is felkeresnem a problémámmal? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza Torok témában

Tisztelt Uram, Igaza van a kollégának, a S.aureust általában a normál flora részének tekintjük. A reflux lassan gyógyul. Gyakori, különösen fiatalabb korban az orrnyálkahártya duzzanata, ami miatt az orrlegzes romlik, így a torok kiszárad. Emiatt javaslom, hogy a reflux terápiát egészítse ki clinsin vagy neilmed orröblítő legalább esti, de akár napi kétszeri használatával.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. november 30.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Torok fájás
Jó napot! Olyan problémám lenne, hogy már több hónapja fáj a torkom hol intenzíven hol csak alig, de fáj. A tünetek pontosan a következők Olyan érzésem van...
Torkon piros hólyagok
Tisztelt Doktor úr! Októberben beteg voltam, azóta nem múlnak el a torkomon a képen látható narancssárgás pirosas elváltozások, foltok vagy hólyagok, a...
Régóta fennálló probléma
Tisztelt Doktor Úr! Lassan három éve küzdök a tünetekkel. Olyan érzéssel kezdődött, mint amikor köptetöt kell inni mert folyamatosan slemj van a torokban...
Hólyag a torkomban
Tisztelt Doktor Úr! Folyamatosan visszatérő torokfájásom volt, december elejétől. Karácsony előtt fehér foltokkal, kaptam antibiotikumot. Azt hittem helyre...
Torokfájás
Üdvözlöm Körülbelül egy hete kezdtem érezni a torkomban idegentest érzést. Először azt hittem a nyelvcsap ér hozzá a nyelvemhez., De aztán az egész torkomban...
Jobb oldali torokfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Pár hónapja jobb oldalon néha fájdalmat érzek a torkomban pl. meleg folyadékot ha iszok csak a jobb oldalon valami érzékeny, nyelésnél....