Füldugulás

Tisztelt Doktor Úr! Két hónapja a jobb oldali fülemet orvosi fecskendővel meleg vízzel erőteljes fecskendezéssel kimostam, mely során egy nagy darab szennyeződés távozott a fülemből. Ekkor rövid időre rendbe jött a hallásom, de egy-két nap után ismét dugulást éreztem a fülemben. Ezt követően szakorvoshoz fordultam, aki Beclonasal Aqua 50 mikrogramm/dózis nevű orrspray használatát javasolta. Három hétig használtam, miközben hetente ellenőrizte a fülem, melynek hallójáratát mindig tisztának találta. A harmadik ellenőrzés után közölte a szakorvos, hogy már nem kell mennem felülvizsgálatra, mert szerinte már rendbe jött a fülem, minimális a dobhártya kidudorodása és a fülnyomás is majdnem megfelelő. Azóta eltelt három hét, de a hallásom nem javult meg és a füldugulásom sem múlt el. Ha kifújom az orrom, akkor rendszerint rövid időre elmúlik a dugulás. Mit lehet még tenni, hogy ez a zavaró füldugulás megszűnjön? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Zaránd Rajmund válasza fülkürthurut témában

Tisztelt Uram! Ha orrfúvás után átmenetileg javul a helyzet, akkor ez fülkürthurut. A szteroid orrspray segíthet, hosszabb ideig is adható, de átmenetileg klasszikus orrspray (pl. Nasic) is bevethető, max 7 napra. Sajnos előfordul, hogy a probléma elhúzódik, jó hír, hogy nem súlyos, csak kellemetlen betegségről van szó.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. augusztus 04.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Mi a baj?
Jó napot kívánok! Az én problémám nagyjából 2 hónapja kezdődött, amikor elkaptam egy vírusos tüszős mandula gyulladást. Erre kaptam antibiotikumot, szépen...
Füldugulás, zsibbadás, és érzékenység
Tisztelt doktor úr! Fül-orr-gégészeti előzmények: -születésemtől fogva egészen 8-9 éves koromig szinte havonta kellett fülészetre járni gyulladás miatt,...
Kilyukadhatott a dobhártyám?
Üdv! Tegnap este egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy rosszabbul hallok a bal fülemre. Reggelre ez javult, annyi változott, hogy nyomás, telítettség érzet...
Ébredéskor fülzúgás
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Már több, mint egy hete minden nap úgy ébredek reggel és néha hajnalban is, hogy zúg a bal fülem. A bal orrjáratom is mindig be van...
Fülkürthurut
Tisztelt Doktor Úr! Kb 2 hete be van dugulva a bal fülem /már nem első alkalommal /Nem fáj csak rosszul hallok. Nem voltam megfázva nem voltam náthás, nagyon...
Fülkürthurut
Tisztelt Doktornő! Kb. 2 héttel ezelőtt csúnyán megfáztam, hurutos köhögés, masszív orrfolyás, antibiotikumot kaptam. Mire lecsengett a megfázás, a bal...