Pajzsmirigy műtét utáni súlyosbodó rekedtség

6, 5 hete volt pajzsmirigyműtétem Sopronban, a záró szerint mindkét lebenyt eltávolították, nem toxikus sokgöbös strumma (egyik oldalon hideg göb) miatt. Szövettan rendben. 6 hetes labor és izotóp kontrollon, és endokrin kontrollon még nem voltam, aug. 20-a után megyek. A sebész, a f-o-g nem mondta sem a műtét előtt, sem utána h. pihentessem a hangom. Azt mondta csakhogy ha a műtét után van hangom az jó, akkor már meg is marad., De azt nem, h. utána is elmehet. Jó foniációval bocsájtottak el a kórházból. 2 hete elkezdett romlani a hangom, elfátyolosodni. Mivel itt Sopronban nincs foniáter, utánaolvastam a neten, felkerestem egy foniáter magánrendelését Szombathelyen aug. 2-án. Diagnózis: diszfónia (száraz garat és gégenyálkahártya, hang megtört, fátyolos, hangindítás lágy, hangtartás 0-13 sec. Javaslat: hormonális okok (pajzs-és mellékpajzsmirigy kizárása) ; lazító légző-és hanggyakorlatok. 2 ilyet mutatott a doktornő, de ott helyben nem tudtam megtanulni őket. Azt már nem mondta, h. menjek el egy logopédushoz is, mert az végzi a kezelést, ezt is az interneten olvastam. Azóta sajnos folyamatosan rosszabbodik a hangom állapota, alig van, gégém feszült, gombóc van a torkomban, kellemetlen érzést, nyelési nehézséget, szúró mellkasi fájdalmat okoz légzés közben. Rettenetesen el vagyok keseredve és félek! Tanár vagyok és 3 hét múlva iskolakezdés. Tud segíteni rajtam egy logopédus? Mi van ha időközben kialakult énekescsomó, ciszta, polip vagy ilyesmi a hangszalagjaimon? A szombathelyi foniáter is, és a helyi kórházi F-O-G szakrendelésen is, ahová időpont nélkül bekéredzkedtem 5 nappal ezelőtt, csak a lámpával néztek bele a gégémbe. Ha visszamegyek és kérem, akkor megnézik a hangszalagjaim állapotát? Kérem segítsenek, válaszukat ill. tanácsukat előre is köszönöm!

WEBBeteg szakértő válasza rekedtség témában

Kedves Kérdező! Sajnálatos számomra is, hogy a foniáterek nem irányították logopédushoz, ebben szeretném Önt megerősíteni, hiszen nemcsak, hogy segíthet még több lazító-légző gyakorlatot mutatni, de valóban vele végezhető a terápia. Viszont ajánlott olyan logopédus szakemberhez fordulni, aki járatos ebben, én magam is más területtel foglalkozom, de amennyiben felkeres levélben vagy telefonon, célirányosan - Ön lakhelyéhez legközelebbi - segítség után nézhetünk. Mindenekelőtt valóban szükséges megvizsgálni, hogy a beszédszervekkel mi a helyzet; Mindenképpen javasolt a műtétet végző orvosnál jelezni a jelen állapotot! Majd a lehető legjobb lenne egy teamet felkeresni, akik lelkiismeretesen tudnak önnek segíteni. (F. O.G. és logopédus) Sajnos csak bp-i javaslataim vannak most (pl.: dr. Balázs Boglárka, dr. Pataki László), de ha felkeres e-mailben akkor kollégáimat megkérdezve kereshetünk Önhöz közelebbi segítséget! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2012. augusztus 14.

Kérdések és válaszok: Fül-orr-gégészeti megbetegedések

Suttogás mennyi kárt okozozott
Tisztelt Doktor Úr! Az utóbbi pár napban különböző okok miatt gyakran suttogtam, viszont olvastam, hogy elég káros tud lenni, érdekelne, hogy ha nem...
Altatás mellékhatása
Kedves Doktor Úr! Januárban meningeomával műtöttek, ami több, mint öt órás műtét volt. Az alappanaszom az, hogy a műtét óta folyamatosan rekedt vagyok, nem...
Rekedtség
Tisztelt Doktor Úr! Egy hónappal ezelőtt, délután egy kicsit berekedtem. Délelőtt még nem volt semmi bajom. Másnapra már alig volt hangom, csak néhány...
Mutet utani rekedtseg
Tisztelt Doktor Ur! Egy es masfel evvel ezelott volt ketto szivmutetem, amit kovetoen idokozonkent rekedtseget tapasztalok, "elmegy a hangom". Korabbi cikben...
Folyamatos rekedtség
Tisztelt Dr. Zaránd Úr! Ez év júliusától kezdődően szinte folyamatos, egyre romló rekedtségem van, van olyan nap, amikor nap végére teljesen elmegy a hangom....
Állandóan rekedt a hangja. krákogo...
állandóan rekedt a hangja.krákogo hangokat produkál nem fály a torka.mitol leht