Foghúzás utáni fájdalom, gennyesedés

Tisztelt Szakértő! A mai napon van kerek egy hete, hogy kivésték az egyik bal alsó (46-os) fogam. Rövid, de komplex beavatkozás volt, mivel a fog erősen gyulladt volt, letört és egy kisebb tályog is volt rajt. Két kérdésem lenne: természetes, hogy a fog helye még mindig nagyon fáj? Úgy értem, reggel és este (mikor éppen nem vagyok az általam szedett Cataflam fájdalomcsillapító hatása alatt) mindig elkezd erősen, de tompán fájni, máskor amúgy nem - megjegyezném, hogy magas a fájdalomküszöböm. A másik kérdés az ínyemre irányulna: az ínyem hol összehúzódik teljesen, hol pedig szétnyílik, a bölcsességfog felőli része még mindig szét van nyílva, míg mondjuk az előtte lévő rész már szépen összehúzódott. Annyit még megjegyeznék a könnyebb diagnózis érdekében, hogy a seb mellett az ínyen fehér, genny-szerű lepedék keletkezett, továbbá a sebben lévő alvadt vér szépen megszilárdult, a seb nem is vérzett már aznap sem. A gyors gyógyulás érdekében nem dohányzok, nem fogyasztok alkoholt, nem kávézok, nem fogyasztok cukrot, egészségesen táplálkozom, nem eszek/iszok tejtermékeket, nem eszek apró összetevőket fogyasztó ételeket, a másik oldalon rágok nagy óvatossággal, a sebet nem piszkálom, sem nyelvvel, sem egyéb tárggyal, továbbá a fekvési helyzetem is ideális és nem végzek megerőltető testmozgást. Tiszta, falusi környezetben élek. Válaszát előre is Köszönöm!

Dr. Varga Éva válasza foghúzás utáni panaszok témában

Kedves Kérdező! A fogeltávolítás után még 6-10 napig is eltarthat a gyógyulás, különösen az ön esetében, mivel a fogat körülvevő csontszövet is begyulladt. Nagyon szakszerűen ápolja a sebet, ami kicsit lassabban gyógyul, de a fájdalom már biztosan csökkenni fog. Aggodalomra nincsen oka, természetesen bármilyen probléma esetén nyugodtan felkeresheti fogorvosát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. augusztus 27.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Foghúzás után csúnya, fájó sebhely
Tisztelt Doktornő! Pár napja kihúzták az egyik fogamat és bár eleinte nem voltak kellemetlen tüneteim, mára nagyon csúnya lett és fáj., Mint a képen is...
Foghuzas utani fertozodes.
Jo napot. 1 hettel ezelott huztak ki a bal also 6os fogamat. Eddig nem fajt, viszont 2 napja nagyon eros fajdalmaim vannak. Feher szinu a seb, viszont ez a...
Mennyi idő után szűnik meg a foghúzás...
Január 22-én szerdán voltam fogászaton, a letört bal alsó 6-os fogam gyökerét húzták ki. Minden rendben volt, teljesen fájdalommentesen zajlott az egész és...
Foghúzás után
Tisztelt doktor nő/úr! 4 napja húzták ki az egyik alsó örlő fogamat, amelynek nagy három gyökere volt. Azóta minden nap fáj a helye és úgy érzem, mintha...
2 hátsó fogam eltávolítása óta sajog...
Tisztelt doktornő! Az a problémám, hogy 7 napja szájsebészeten eltávolítottak 2 hátsó fogamat, és azóta sajog, fáj, érzékeny az összes fogam. A kihúzottak...
Fogíny
11.19.én voltam kihuzatni a fogamat és akkor is fájt már a fogínyem. Ma mar az 5dik napja, hogy egyre jobban fáj. A fogaim mentén kicsi fehér hólyagok jelentek...