Sensonette fogamzásgátló helyett ezek is jók, s az alábbiak közül melyik a legjobb, melyik hasonlít

Tegnap írattam fel a dokimmal a szokásos 3 havi Sensonette-t, amit már 2 éve szedek, s a patikában azt mondták tegnap, hogy már nem gyártják 5 hónapja. Ez igaz? Azt mondta a patikus, hogy van helyettesítő tablettája 4 fajta is, de ezek közül ő a Iamna-t ajánlja, mert az a legolcsóbb, és emellett még van a Dalia, Gestomix és Harmonet, de ezek drágábbak. Persze nem vettem meg tegnap egyiket sem, mert át kell gondolnom, sőt ha kell, akkor nőgyógyász tanácsát is kikérem, de a neten is utánanéztem már a tablettáknak. Ez fontos dolog, át kell rágni...! Édesapám szerint mindenképp német gyártmányút vegyek, mert az a jó, a Gestomix is német úgy tudom. Magyart semmiképp ne vegyek, mert a magyaroknak az a célja, hogy minél több baba szülessen, mivel kevés a magyar, de a körülményeim nem engedhetik még, hogy babám legyen, el is kell őt tartani, azt meg nem tudnám jelenleg.. Kérem, segítsen nekem, még ma délutánra el kell döntenem, mivel hétfőn már szednem kéne, szeretném a lehető legjobbat és legalacsonyabb hormontartalmút kiválasztani, s azt, amelyik legjobban hasonlít a Sensonett-re, mert az nekem nagyon bevált, semmi mellékhatása nem volt, nem is értem mért nem gyártják már, meg, hogy egyáltalán ez igaz-e.. Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza fogamzásgátló témában

GESTOMIX 30 ľg/75 ľg bevont tabletta (3x21) IAMNA 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (1x21x) IAMNA 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (3x21x) LINDYNETTE 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (1x21) LINDYNETTE 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (3x21) MINULET 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (3x21) MIRABELLA 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (1x21) MIRABELLA 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (3x21) SENSONETTE 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (1x21) SENSONETTE 75 ľg/30 ľg bevont tabletta (3x21) Ezek a fogamzásgátló gyógyszerek azonos hatóanyagot tartalmaznak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 06.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Fogamzasgatlo es gyogyszer
Kedves Doktor Ur! Bedugult nagyon a fulem es audispray juniort hasznaltam es hasznaltam az audispray felnott valtozatat is de nem talaltam leirast az...
Fogamzagatló dienille colitis ulcerosa
Kedves Dr! A dienille fogamzásgátló tabletta leírásában szerepel, hogy kockázatot jelent a szedése, amennyiben colitis ulcerosaban szenvedek. Ebben szeretném...
Fogamzásgátló-szedés
Tisztelt Dr. Úr! Roxanelle fogamzásgátlót szedek. Anno szerdai napon kezdtem el szedni a tablettákat és azóta a menstruáció mindig pontosan szombati napra...
Étrend kiegészítők és fogamzásgátló
Üdvözlöm! Több éve Milligest fogamzásgátlót szedek, és egészségmegőrzés céljából L-glutamin, aminosavat (napi 5g, puffadással küzdök valamint edzek) és...
Fogamzásgátlás használata
Tisztelt Doktor Úr! 3 éve szedem ugyanazon fogamzásgátló gyógyszert (Mirabella 75 mikrogramm/20 mikrogramm) és ez idő alatt semmilyen problémám nem akadt. A...
Nuvaring használata több, mint 4 hétig
Tisztelt Doktornö! Az lenne a kérdésem, hogy Nuvaringet használok évek óta, semmi godom nem szokott lenni. Azonba most elfelejtettem eltávolítani időben, ls...