Garat mandula gyulladás

Tisztelt webbeteg! Egy 23 éves srác vagyok és azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy tavaly nyáron kezdődött egy tüszős mandula gyulladásom, amiből kigyógyultam, majd 1 honap múlva gennyes mandulagyulladásom lett, de abból is kigyógyultam és utána egészen év végéig mindig volt valami gyulladás a torkomban (mandula, erezett garat, erezett gége stb) majd idén januártól gyakorlatilag egyfolytában piros volt a torkom és a mandulám is valamint begyulladt a nyálkahártyám is és nagyon kellemetlen volt nyelésnél gombóc érzés volt, de úgy ahogy elviselhető volt, most pedig megint elkaptam 1 gennyes mandula valamint nyálkahártya gyulladást, most kezdek kijönni belőle. Az lenne a kérdésem, hogy mitől lehet ez mert egyszerűen egyik orvos sem tudja ahol idáig jártam.kaptam gyomorsav túltengésre kúrát hátha az lehet a baj, de nem az volt, kaptam imunerősitő kúrát és az sem, már vettek jópárszor váladék leoltást is néha volt baktérium, de késöbb az el is ment az antibiotikumtól. Voltam vérvételen ott sem volt semmi csak mikor gyulladtak voltak a manduláim, de utána helyre is jött a  vérképem is.sajnos már nem tudok kihez fordulni mert most elmentem egy másik orvoshoz és ő azt mondta, hogy ő is csináltat velem egy váladék leoltást valamint vérképet, amiből ha kijön az a baktérium akkor mandula műtét, de ha nem akkor azt mondta, hogy akkor is menjek el gyomortükrözésre ha szedtem ezt a savtúltengés gyógyszert mert lehet olyat szedtem, ami nem hatott.még elküldött most szem és fülbetegségek kimutatására.elmondanák nekem, hogy ennek milyen szerepe van a torokgyuladáshoz? egyszerűen már nem tudom követni, ami velem történik, nem tudom elhinni és most is betegállományban vagyok, nagyon szeretnék túllenni ezen az egészen és ha bármilyen módon tudnának akár valami ötletet adni, hogy hova kellene mennem akkor azt eszméletlenül megköszönném mert már megőrülök.
Még annyit irnék, hogy a torokproblémámat leszámitva nem érzem, hogy bárhol  problémám lenne, úgyhogy egyszerűen tanácstalan vagyok. Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvassák a levelemet és megértésüket köszönöm.

 

Halmosi Edina válasza mandulagyulladás témában

Tisztelt Kérdező! Problémája nem annyira ritka. A kulcsszerepet a mandulák töltik be. Ebben a baktériumok túlélnek, az antibiotikus kezelés ellenére és időnként fellángol innen az egész folyamat. Javcaslom, hogy nézze meg fül-orr-gégész, akivel beszélje meg, hogy időszerű lenne-e eltávolítani a mandulákat, amik Önnél gócként szerepelnek. Szedjen vitaminkészítményt. A gyomorsav csökkentő szedésével és a további kezelések, kivizsgálások elkezdésével én várnék a mandulák eltávolításáig.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. április 26.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Nyirokcsomo duzzanat, Bronchitis
Jó napot! 32 éves vagyok, most kapom az injeciót mandulagyulladásra, 7 napig - már csak 1 nap van hátra - Cefort nevű injekció, mivel a gyomrom nem igazán...
Mandula gyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 3-4 hónapja kb háromszor gyulladt be a mandulám, amit nyilván antibiotikummal kezeltem, csak furcsának tartom, hogy előtte alig volt ilyen...
Tüszős mandulagyulladás
Tisztelt Doktor Úr! 28 éves nő vagyok, egészséges, egyéb gyógyszert nem szedek, korábban nem volt tüszős mandulagyulladásom. Az első panaszok (láz, tüszők,...
Mi lehet a baj?
Tisztelt doktor nő/ úr! 17 éves fiatal ember vagyok! Tavaly szeptemberben kezdődött mindnen. Elkezdtem köhögni ekkor elmentem háziorvoshoz aki megállapította...
Duzzadt nyirokcsomó
Üdvözlöm! Az a problémám, hogy egy éve rendszeresen visszatérő tüszős mandulagyulladásom van. Egy év alatt kb. 6x volt. Azelőtt sosem volt ez, kiskoromban...
Mandulagyulladás
Tisztelt Doktornő! Heveny mandulagyulladásom volt, lázzal orrfolyással. Nem bírtam nyelni. Antibiotikumot szedtem rá 1 hétig. Miután abbahagytam a szedését...