Szemkáprázás

Tisztelt Doktornő/Doktorúr!

Több hónapja jelentkezett először nálam valamiféle szemkáprázás. Első alkalommal egy vizsgaszituációban történt, ezért pszichés eredetűnek tudtam be és nem foglalkoztam vele. Azóta azonban többször is, rendszeresen visszatér, körülbelül minden hónapban, (tehát már úgy 8-10 alkalommal is) így volt alkalmam megfigyelni alaposan. A tünetek a következők: megfigyeltem, hogy teljesen mindegy, hogy milyen lelkiállapotban vagyok, olvasok vagy a buszra várok, vagy épp egy előadáson ülök. Nincs összefüggésben a közérzetemmel, nem kíséri semmilyen rosszullét, se szédülés, semmiféle különös érzés. Egyszer csak megjelenik a látóteremben egy káprázó-villózó folt, ami növekedni kezd, és végül kitölti a teljes látóterem kb. 80%-át, vagyis szinte semmit nem látok, csak a káprázatot, majd csökkenni kezd és szépen elmúlik. Ez kb. 10-15 percig tart, és mint mondtam, semmi más jelenség nem kíséri. Csukott és nyitott szemmel egyaránt látom, de kívülről semmilyen elváltozás nem mutatja, hogy bármi is történne a szememmel.

Mi lehet ez a különös jelenség?

Válaszát előre is köszönöm!

 

 

WEBBeteg Szakértő válasza szemkáprázás témában

Tisztelt kérdező! Az első benyomásom szerint a leírt panaszok a migrén különleges válfajára jellemzőek. Mielőtt szemészeti vizsgálatot végeztetne érdemes lenne ideggyógyászatra, fejfájás szakrendelésre elmenni és ezt a lehetőséget körüljárni.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. szeptember 28.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

Csillámló folt?
Tisztelt Dr Úr/Nő! Mit jelent ha néha csillámló foltot látok magam előtt. Ez nem gyakran fordul elő, igazából csak akkor ha megerőltetem a szemem, vagy ha...
Csillagokat lát a gyerekem
Kislányom 4, 5 éves, és arra panaszkodik, hogy csillagokat lát. Elmondása szerint mindig lát kis fényeket reggel és este játék közben. Eddig semmi gond nem...
Migrén ellen
Tisztelt szakértő! Sűrűn előjövő életminőséget jelentősen rontó migrén esetén tudna ajánlani valamit? Teperinep-et nem szívesen szedném, jelenleg szedem a...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Halánték fájdalom nyeléskor
2 hete kezdődött a halánték fájdalmam bal oldalon, minden nyelésnél belefájdul a halántékom is. A kérdésem, hogy mi lehet az oka? Fájdalomcsillapító hatására...
Auras migrén 2
Kedves Doktornő! Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát! Azért írok újra, mert kicsit megijedtem. Milyen vizsgalokat lehet elvégezni még érproblemakra...