Fejbeütés miatti félelem

Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! 3 napja hátul (a fejem közepénél kicsit magasabban) a falba beütöttem a fejem. Nem volt annyira nagy az ütés, hátra akartam hajtani a fejem (egy lendületes mozdulattal) a kanapén, de ott volt a fal, amit elfelejtettem. Semmi panaszom nem volt utána, legfeljebb az ijedtség. Másnap délelőtt kimentem a balesetire, mert nem hagyott nyugodni a dolog, de tünetem akkor sem volt. A problémám az, hogy borzasztóan félek valami későbbi szövődménytől. (Kicsit hipochonder alkat vagyok.) Attól félek, hogy vérömleny keletkezik, vagy, hogy hetekkel később még valamilyen egyéb, esetleg súlyos tünetem lesz. A balesetin megvizsgáltak, de rtg-t, ct-t nem csináltak, mivel teljesen jól voltam/vagyok. Maximum az ütés helye fájdogál néha (de púp sem keletkezett). Örülök valamilyen szinten, hogy nem röntgeneztek, mert migrén miatt volt nemrég ct és mri felvételem is, nem szerettem volna, hogy sugárterhelést kapjak még. Azonban így ott van a gondolat, hogy, de mi van ha..? Természetesen korábban is vertem már be a fejem, de sosem voltak ilyen gondolataim, nem féltem ennyire. Ön szerint mi a teendő? Meg lehet már nyugodni? Nagyon szorongok attól, hogy valami történni fog és ez gátol abban, hogy élvezzem az életet. Ennyi idő elteltével már jelentkeztek volna a komoly problémák? Előre is nagyon köszönöm a válaszát, segítségét!

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza fejet ért ütés témában

Tisztelt Kérdező! Az akut koponyasérülésből adódó tünetek ez alatt az időszak alatt (3 nap) feltehetően már megjelentek volna. Ha a balesetin rendben találták s hazaengedték, akkor az is a jó prognózist jelzi. Ha bármilyen tünetet észlel magán, javasolom, hogy konzultáljon háziorvosával, esetleg keressen fel neurológus szakorvost. Ha a migraine miatt amúgy is vissza kell esetleg mennie kontrollra, vagy a ct és mr leleteivel kapcsolatban konzultálnia, érdemes ezt az esetet is megemlítenie. Ők mindketten hozzáférnek, s el tudják olvasni a leleteit, (én sajnos nem) és ezeknek a birtokában ill. fizikális vizsgálattal többet tudnak mondani, egyéb vizsgálatokat is tudnak indikálni, ha szükségesnek látják. Ezeknek a hiányában (leletek, személyes vizsgálat) csak a levelére támaszkodva ennél biztosabbat -vagyis hogy nem fog történni semmi- nem tudok kijelenteni. Érdemes lenne azon elgondolkodnia, hogy a fokozott szorongás, egészségszorongás milyen más egyéb szituációkban jelentkezik, jelentkezett esetleg a múltban, és amennyiben nyitott rá, ennek a szorongásnak a pszichés okait (miután minden szomatikus eredménye kivizsgálásra került) átbeszélnie szakemberrel. mielőbbi jobbulást kívánok, üdvözlettel: Dr. Szabó Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. február 15.

Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén

2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Halánték fájdalom nyeléskor
2 hete kezdődött a halánték fájdalmam bal oldalon, minden nyelésnél belefájdul a halántékom is. A kérdésem, hogy mi lehet az oka? Fájdalomcsillapító hatására...
Auras migrén 2
Kedves Doktornő! Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát! Azért írok újra, mert kicsit megijedtem. Milyen vizsgalokat lehet elvégezni még érproblemakra...
Auras migrén
Kedves Doktornő! Pár hónapja jelentek meg először a szemem előtt ezek a furcsa fények, egyik oldalt, tartott kb fél órát, amikor már nagyon homályosan...
Fejfájás és szédülés
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Tavaly augusztusban egyik nap arra ébredtem, hogy szédülök és fáj a fejem. Mindkét tünet folyamatosan fennállt és erősödött....
Fejfájás oka
Üdvözlöm! Kb február elején vettem észre, hogy lehajoláskor, illetve emeléskor, erőlködéskor, valamint volt rá példa, hogy egy nagyobb nevetéskor is...