Alacsony pulzusszám a nap végére

Üdvözlöm! 36 éves vagyok. Idei év májusában kétoldali tüdőembóliám volt. Előtte már két éve tüdőszarkoidózissal kezelnek. Az elmúlt két-három hétben egyre többször (naponta többször, és van, hogy hosszabb időre) erősödő fejfájásaim vannak, a homlok egyes pontjai környékén többnyire, de van, hogy a fejtető különböző részein. A mély levegővételekkor pedig oldaltáji, a hát alsó részén illetve a mellkasi részen fájdalmaim vannak (ami eddig nem volt ilyen mértékben) A jelenlegi gyógyszeradagomat (melyben helyet kap medrol is 16mg naponta) május vége óta szedem. A metotrexattól idővel voltak enyhébb fejfájásaim a heti bevételt követő napokban, de most ez más fejfájásérzet, és minden nap többször is jelentkezik. Továbbá észrevettem, hogy a nyugalmi pulzusom (nem közvetlenül az esti alvást megelőzően) 50-52 körüli ülő helyzetben, akár picivel 50 alatti is szokott lenni ülve, nyugalomban. Mivel sportoltam, a nyugalmi pulzusom mindig 65 körüli volt a korábbi nyugalmi mérések alkalmával. Május óta nem sportoltam semmit még, maximum hosszabb séták megtétele. Továbbá néhány hete mindkét nyaki oldalon láthatóvá vált (ami előtte soha életemben nem fordult még elő) a nyaki verőér általi pulzus lüktetése. Ez azóta is folyamatosan látható (3. hete már). Az orvosom elküldött szívultrahangra, de ott semmi eltérést nem írtak le, az EF 63%. A rutin laborom rendben volt (CRP is határérték alatti, az egyéb paraméterek is rendben) Mi okozhatja az említett látható lüktetést a nyakamon? (ami persze lehet nem is gond) Mi a véleménye a leírt pulzusszámom ilyen mértékű változásáról. Illetve, lehet-e összefüggés a nyugalmi pulzusszámom csökkenése, és az egyre intenzívebbé váló fejfájás között? Vagy a szedett gyógyszereim hosszabb távú szedése is előidézhette mindezt?

Dr. Molnár Dóra válasza alacsony pulzus témában

Kedves Kérdező, mellkasi Röntgen vizsgálata (esetleg CT) mikor volt utoljára? A mellkasban kialakuló nyomásemelkedés is hozzájárulhat a panaszokhoz, érdemes lenne a tüdőgondozóba visszamenni. A pulzusszám tisztázására 24 órás EKG (Holter) monitorozás javasolt, ezzel megállapítható, hogy kóros mértékben alacsony-e a szívverése. Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. november 03.

Kérdések és válaszok: Fájdalom

40 alatti pulzus alvás közben
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Abból az okból kérném ki a véleményét, hogy az Apple okos órám változó rendszerességgel felébreszt, mert 40 alatti (vagyis 36-38...
Vérnyomás magas
Tavaly és tavaly előtt is voltam kardiológián, tavaly előtt azért, mert az okosórám szerint alvás közben van, hogy 35 ös a pulzusom -egyébként a holter...
50 körüli pulzus
Tisztelt Doktornő! Éjszakánként két okos karkötővel is mérve 40 bpm és 50 bpm között mozog a pulzusom. Arra lettem figyelmes mostanában, hogy van, hogy a...
35 pulzus
Mia teendő ha 35 a pulzusom
Fáradékonyság
Tisztelt Doktornő! Kb. 2-3 hete kezdődtek panaszaim. Extrém fáradékonyság, alacsony pulzus (50-55), gyengeség, dekoncentráltság, köhögési inger, kisebb...
Alacsony vérnyomás, mitől?
Üdvözlöm. Július 31-én volt egy epeműtétem. A műtőben nagyon alacsony volt a pulzusom, ezért műtét után csináltak ekg-t. A műtét óta alacsony a vérnyomásom és...