• Antibiotikum, hasmenés, ismétlődő fertőzés

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő/Doktorúr! 2011. május 28-án véséses foghúzás miatt Dalacin 500mg-ot írt fel a fogorvos, mely a szedése közben problémát nem okozott. Június 4-én erős hasmenés kezdődött, melyet a Lopedium enyhített ugyan, ám két napra rá életemben először(!) húgyúti panaszaim lettek (égető fájdalommal kísért sűrű vizelés). A háziorvosnak a hasmenést említettem, a Dalacint viszont nem, mert fel sem merült bennem, hogy az okozhatta. Ő napi 2x1 Cifran 500mg-ot írt fel, továbbá Monural port a kezelés végén. A Cifran szedését azonban az 5. tabletta után félbe kellett hagynom, mert ismét erős hasmenésem lett. A húgyúti panaszok elmúltak, ezért a Monuralt nem vettem be. A hasmenésre előbb 24 fiola Normaflore-t, majd (háziorvos által felírtan)3 napig Normix-ot, aztán 30 tasak Smecta-t, majd 20 db Lactiv-ot szedtem, de épp hogy csak enyhült. Még mindig naponta 5-6 alkalommal változóan híg, gyakran vízszerű székletem van, vért vagy nyákot nem láttam, bár az állaga és színe sokszor nagyon furcsa. Lázam nincs, a testsúlyom nem csökkent, de fáradékonyabbnak érzem magam. A háziorvos szerint a hasmenés antibiotikum után normális, azt mondogatja, legyek csak türelemmel. Június 16-án azért csináltatott egy teljes vérképet és vizeletvizsgálatot, a leleten semmi kórosat nem talált. Hétfőn, június 27-én visszatértek a húgyúti panaszok, ezúttal még hevesebben, estére véres volt a vizeletem. Felhívtuk az ügyeletet, és a tanácsukra megittam a fel nem használt Monural port, illetve Algopyrint vettem be az erős fájdalomra. Másnap egyenesen az urológiára mentem, ahol az orvos a helyben leadott vizeletmintában gennyet talált. Felírt még egy adag Monuralt, és jövő hétfőre rendelt vissza. Aznap reggel majd vizeletmintát kell vinnem, hogy a délutáni rendelésre meglegyen az eredmény. A hasmenést furcsállta, Enterol kapszulát javasolt, illetve csodálkozott, hogy a háziorvos nem csináltatott tenyésztést sem vizeletből, sem székletből. Szerinte, ha nem múlik el hamarosan, gasztroenterológushoz kellene fordulni. Mára, június 29-re volt időpontom a nőgyógyászhoz, akinek szintén elmondtam az elhúzódó, visszatérő panaszokat. Ő hüvelyi folyást talált, amire Pimafucin hüvelykúpot írt fel. Ő sem tartja normálisnak a több mint 3 hete tartó hasmenést, és a visszatérő húgyúti fertőzést sem. Azt tanácsolta, hogy a László Kórház infektológiai rendelésére kérjek beutalót. Hozzá kell tennem, hogy még soha életemben nem volt nőgyógyászati problémám, nemi életet pedig csak 2010 decembere óta élek, a barátomnak szintén én vagyok az első partnere. Először arra gyanakodtam, a hasmenés okozhatta a húgyúti fertőzést (bár nagyon ügyelek a higiéniára, ilyenkor nedves vécépapírt ill. baba-popsikendőt is használok). Aztán mind a Cifran, mind a Dalacin leírásában említik az álhártyás vastagbélgyulladást, mint lehetséges szövődményt, ami elhúzódó hasmenéssel jár, erre pedig külön gyógyszert írnak. Ma pedig a hüvelykúp leírásában olvastam, hogy azt gombás fertőzésre adják. Ha így van, nem lehet, hogy az antibiotikumok miatt károsodott a bélflóra, és emiatt gombás fertőzés lépett fel mind a bélben, mind a húgyhólyagban, mind a hüvelyben, és ezért újult ki olyan gyorsan a húgyúti fertőzés (amire az antibiotikum nem is hat)? Akkor nem jobb a gombaellenes kezelés? Elnézést kérek, hogy ilyen hosszan írtam, de nagyon kétségbe vagyok esve. Egyrészt a húgom szeptember óta küszködik hasonló bajjal, és egyik orvostól a másikig jár, hatalmas kiadással és rengeteg kínlódással. Másrészt két hét múlva külföldre utazom, és az is lehetséges, hogy az elmúlt héten – tervezetten – teherbe estem. Szeretnénk babát, és nem szeretném betegség vagy gyógyszerek által veszélyeztetni. Nem tudom, mi okozza az egész tortúrát, és vajon milyen kivizsgálást kérjek a háziorvostól, hogy véget vessek ennek, és ne jussak a testvérem sorsára. Tanácsát előre is hálásan köszönöm. Üdvözlettel: Valentin Zsófia

        Dr. Szigeti Nóra válasza a hasmenés témában

        Kedves Kérdező! Azt gondolom, az alábbi mondatában van az igazság - nagyjából: "Ha így van, nem lehet, hogy az antibiotikumok miatt károsodott a bélflóra, és emiatt gombás fertőzés lépett fel mind a bélben, mind a húgyhólyagban, mind a hüvelyben, és ezért újult ki olyan gyorsan a húgyúti fertőzés?". A Dalacin az az antibiotikum, amelyik mellett a leggyakoribb az ún. dysbacteriosis, ami a kóros és a normál bélbaktériumok egyensúlyának felborulását jelenti. Diagnózisához a széklet bakteriológiai és paraztiológiai vizsgálatán kívül ún. hidrogén kilégzési teszt szükséges. A normál bélflóra probiotikummal nyerhető vissza, a kóros Normixszal (és ha a kilégzési teszt magas eredményt mutat, bármilyen fura, újabb antibiotikumokkal), vagy metronidazol+ciprofloxacin kombinációval kezelhető.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Szigeti Nóra
        gasztroenterológus, hipertonológus Tőle szeretnék kérdezni

        Dr. Szigeti Nóra
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. június 29., 20:51; Megválaszolva: 2011. június 30., 13:58

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Jó napot kívánok! Elég régóta hasfájással és hasmenéssel küszködöm. A hasmenés néha nyálkás, és fekete darabok vannak benne. Szinte mindentől megy a hasam. A hasam legtöbbször jobb bordaív alatt fáj de szokott a bal bordaív alatt is...
        Üdvözletem! A kérdésem a következő kb. 10 évvel ezelőtt epekövek miatt eltávolították az epehólyagomat. Sajnos maradtak még kövek az epevezetékemben amik további panaszokat okoztak ezért az epevezeték záróizmát is átvágták( pár...
        Tisztelt Cím! Májbetegséggel kapcsolatos kérdésem van, a fibroscan vizsgálat mennyire vehető pontosnak obes betegesknél? Két vizsgálati eredményem van F1 illetve F0 de 39 illetve 35 BMI indexeknél. Emellett olyan cirrózisos tüneteket...
        Jó napot!! 2 éve 18 éves koromban kivették az epehólyagomat azóta szinte mindentől rohantam a wcre. 3hete vér jött a végbelemből ami kiderült végbélrepedés. Azóta legtöbbször sárga a székletem, van hogy híg van hogy normál állagú. És...
        Tisztelt Doktorúr! 25.szerda este mikor lefeküdtem aludni,semmi gond nem volt. 26.csütörtökön úgy ébredtem,hogy mikor levegöt vettem vagy tüsszenteni akartam,elöl a jobb oldalon borda iv alatt nagyon elkezdett szúrni. Aztàn alàbb hagyott és...
        Jó estét kívánok! Ma kaptam meg a véreredményemet ami egy kissé megijesztett! Az ldh szint 600 lett A doktornő/úr szerint összefüggésbe hozható e a gyógyszereimmel, valmint volt egy crohn fellángolásom, hasmenés egy hétig.a medrolból...
        Jó napot! 2 éve fáj az alhasam hol jobb oldalt hol bal oldalt az utóbbi időben az alhasam közepén fájt ilyen feszítő sajgó érzést érzek. Nagyon kellemetlen illetve széklelesi ingerem van állandóan es fáj a végbelem is sokszor szúró...
        Tisztelt Doktornő/úr! Olyan problémával fordulok önhöz, hogy kb. 1 hónappal ezelőtt elkezdett fájni a gyomrom ( gyomorsavas vagyok és szedtem a savlekötőt, viszont nem sok hatása volt), ez után következett hogy szorulásom volt vagyis kb. 3...
        Tisztelt Webbeteg! Régóta küzdök emésztési problémákkal, ami a következő tünetekkel párosul:puffadás, bélmozgás, napi többszöri lágy széklet, stb.Tudott laktóz érzékenység mellett, ( akár eszem tejterméket, akár nem)Kipróbáltam...
        Tisztelt Doktor úr / Doktornő! A laktózérzékenység vizsgálatáról szeretnék kérdezni. Amikor tejterméket eszek hasmenésem lesz, ezért szeretnék elmenni egy laktózérzékenység vizsgálatra (laktózmentes termék esetén nincs...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés