• Végbél fekély

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Nő/Úr!

        Több mint 2 hete aranyeres panaszok jelentkeztek nálam,a szokásos végbél viszketeés,fájdalom,az erek megdúzzadása,majd azt hiszem egy helyen ki is záródott,mert ott egy rizs szemnyi csomó van. A szokásostól annyiban tért el a mostani,hogy bőségesen vérzett, és nem akart elmulni,hiába használtam végig az összes aranyérre való kenőcsöt kúpot,sőt itt ezen a fórumon kértem tanácsot,ahol azt a válszt kaptam,hogy szedjek Detralexet. Megvettem, beszedtem úgy ahogy elő van írva aranyeres roham esetére. Nem mondom,hogy nem volt jobb egy kicsivel de a teljes gyógyulástól igen messze állok még mindig.Így aztán kénytelen voltam felvállalni azt a kellemetlen dolgot,hogy reggel 6 órakor odaálltam a Rendelő Intézet ajtajába, mert a proktológiára csak úgy lehet előjegyzés nélkül bejutni,ha az első 5 között szerepel az ember(mondanom sem kell,hogy már erősen az ájulás kerülgetet mire bejutottam az ajtón,hisz álló helyzetben még jobban fáj, és 1 órahosszat álltam a zárt ajtó előtt).Ezután délután 3 óráig ültem a rendelő előtt fapadon,mert annyi emberség sincs a dolgozókban,hogy szóljanak,hogy aki időpont nélkül jött azt csak utoljára nézik meg,mert ha én ezt tudom,haza jövök és fekszem addig,hisz 5 percre lakom a Rendelő Intézettől. A lényeg az,hogy amikor bejutottam és mondtam az orvosnak a panaszaimat, megvizsgált és jól letolt, hogy hogy hanyagolhatom el így magam, mert ez egy évtizedek óta elhanyagolt végbél fekély. Mivel az orra alá dugtam az elmult évi és az azelőtt évi vizsgálati lapomat,amit szintén ő csinált, és a következő megállapítás szerepel rajta, "semmi elváltozást nem találtam,a fájdalmak hátterében organikus proctológiai ok kizárható.Rheumatológiai,neurológiai vizsgálatát javaslom" Innentől fogva nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseimre, ill. válaszai olyanok voltak amiből akármire is következtethettem. Ezért kénytelen vagyok önökhöz fordulni a kérdéseimmel, bár az is eszembe jutott,hogy a betegjogi képviselőhöz fordulok. Tehát végbél rák lehet-e ebből a dologból? Az anyai nagymamám abban halt meg. Várható-e teljes gyógyulás? Ha igen mit kell tennem,hogy ne jöjjön vissza többé? Nagyon szenvedek,még lázam is volt ami nálam nem szokott előfordulni. Csupa tüsző volt a két mandulám alig tudtam nyelni és akkor sem volt még csak hőemelkedésem sem.Most Norcoinos végbél kúpot, és Cordaflexes végbél kenőcsöt kaptam, igaz,hogy csak tegnap óta használom,de semmi változást nem észlelek, ettől rendbe fogok jönni? Nem kellene szájon át szedni valami gyulladás csökkentőt? Kérem írjanak le minden ide vonatkozó lehetőséget,tanácsot,mert már szinte remegek a kíntól amikor wc-znem kell! A fájdalmam az elviselhetetlenség határát súrolja!

        Köszönettel: H. Lászlóné Debrecen

        Ui: Ha tudnának javasolni valakit (orvost) Debrecenben aki ezzel foglalkozik szívesen venném!

        WEBBeteg szakértő válasza a aranyér témában

        Tisztelt Kérdező!

        A végbélfekély kezelés és gyógyulása hosszadalmas. Első lépés valóban az alkalmazott terápia, emellett oda kell figyelni, hogy minden nap legyen normális állagú széklete. Emiatt egyen több növényi rostot és fogyasszon elég folyadékot ( 2 liter szénsavmentes ásványvíz). Helyileg minden széklet után vegyen ülőfürdőt. A kifejezett panaszok miatt valóban javasolt a fájdalom csökkenése után a vastagbél alsó szakaszának a tükrözéses vizsgálata. A helyi kezelés a lényeges, így szájon át szedhető gyógyszert nem javaslok. A Detralex kúrát meg lehet ismételni, de előtte javaslok egy gasztroenterológiai szakvizsgálatot. Emiatt nyugodtan keresheti a Debreceni Egyetem OEC I és II. Belgyógyászat vagy a Kenézy Kórház Gasztroenterológiai Osztályának szakrendeléseit.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.


        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010-05-19 09:10:29; Megválaszolva: 2010. május 19., 09:10

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Cím! Májbetegséggel kapcsolatos kérdésem van, a fibroscan vizsgálat mennyire vehető pontosnak obes betegesknél? Két vizsgálati eredményem van F1 illetve F0 de 39 illetve 35 BMI indexeknél. Emellett olyan cirrózisos tüneteket...
        Jó napot!! 2 éve 18 éves koromban kivették az epehólyagomat azóta szinte mindentől rohantam a wcre. 3hete vér jött a végbelemből ami kiderült végbélrepedés. Azóta legtöbbször sárga a székletem, van hogy híg van hogy normál állagú. És...
        Tisztelt Doktorúr! 25.szerda este mikor lefeküdtem aludni,semmi gond nem volt. 26.csütörtökön úgy ébredtem,hogy mikor levegöt vettem vagy tüsszenteni akartam,elöl a jobb oldalon borda iv alatt nagyon elkezdett szúrni. Aztàn alàbb hagyott és...
        Jó estét kívánok! Ma kaptam meg a véreredményemet ami egy kissé megijesztett! Az ldh szint 600 lett A doktornő/úr szerint összefüggésbe hozható e a gyógyszereimmel, valmint volt egy crohn fellángolásom, hasmenés egy hétig.a medrolból...
        Jó napot! 2 éve fáj az alhasam hol jobb oldalt hol bal oldalt az utóbbi időben az alhasam közepén fájt ilyen feszítő sajgó érzést érzek. Nagyon kellemetlen illetve széklelesi ingerem van állandóan es fáj a végbelem is sokszor szúró...
        Tisztelt Doktornő/úr! Olyan problémával fordulok önhöz, hogy kb. 1 hónappal ezelőtt elkezdett fájni a gyomrom ( gyomorsavas vagyok és szedtem a savlekötőt, viszont nem sok hatása volt), ez után következett hogy szorulásom volt vagyis kb. 3...
        Tisztelt Webbeteg! Régóta küzdök emésztési problémákkal, ami a következő tünetekkel párosul:puffadás, bélmozgás, napi többszöri lágy széklet, stb.Tudott laktóz érzékenység mellett, ( akár eszem tejterméket, akár nem)Kipróbáltam...
        Tisztelt Doktor úr / Doktornő! A laktózérzékenység vizsgálatáról szeretnék kérdezni. Amikor tejterméket eszek hasmenésem lesz, ezért szeretnék elmenni egy laktózérzékenység vizsgálatra (laktózmentes termék esetén nincs...
        Jo napot! Arra lennék kíváncsi önnek mi a véleménye ezekről az eredményeiről! Sürgősségin vettek fel a kórházban hasnyálmirigy gyulladásal ezekkel az eredményekkel. Mchc 307,80 g/l, eozinofil (abszolut) 0,00 G/L,,EOZINOFIL 0%,, lipáz 290...
        Tisztelt Doktor Úr! Nagyjából 2 hónapja vettem észre, hogy a reggeli székletem első fele normális állagú és színű, a második fele viszont puhább, lágyabb, alaktalanabb, és a színe is világosabb. Általában naponta 2x szoktam WC-re menni,...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        Olajozott fültisztítás
        A túlzott fülzsír termelődése fülzsírdugó kialakulásához vezethet. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Infografika és videó
      • Hirdetés