Lipáz szint emelkedés, van ok aggodalomra?

Tisztelt Doktornő! 35 éves nő vagyok. Kb.két hete tartó gyomorpanaszok miatt (étkezés után gyomorfájdalom, korai teltségérzet, savasság, random, derékba, hátban szúró fájdalom, változó bal ill.jobb bordaív alatti fájdalom) tegnap gasztroenterológusnál jártam. Kiírt gyomortükrözést (GERD ill.gyomorhurut iránydiagnózissal), labort, hasi ultrahangot. Ebből ma elkészült a labor, melyet csatolok. Nagyon aggódóm az enyhém emelkedett lipáz szint miatt. Tudom, hogy nagyon enyhe az eltérés a referencia tartományhoz képest, de visszanézve az elmúlt 3 év laborleleteit, mindenhol 20 U/L alatt voltak az értékek, most pedig 69. Létezik olyan, hogy nem daganat vagy gyulladás miatt emelkedik meg a lipáz szintje? Illetve az normálisnak tekintendő, ha évekig 3X-4x kisebb az érték, most pedig háromszorosa a korábbiaknak? Mi az, amitől még megemelkedhet ennek a szintje? Tudni kell, hogy ezév június elejétől 4 hétig, majd 3 hét kihagyás után ismét 3 hétig Saxenda injekciót használtam, rendszeres túlevés miatt. 85 kg-mal kezdtem, most 77 vagyok. Ezt szeptember közepén abbahagytam. Nagymamám majd 90 évesen hasnyálmirigy daganatban halt meg 5 éve, azóta mindig "motoszkál" a fejemben a félelem eziránt. Utoljára 1.5 éve voltam hasi ultrahangon, negatív lelettel. Köszönöm szépen.

Dr. Baki Márta válasza Szérum lipáz szint témában

Tisztelt Levélíró! A mellékelt laboratóriumi értékekben magasabb szintet mértek a C-reaktiv protein és a lipáz meghatározáskor. Az előző valamilyen gyulladásra utalhat, de értéke nem kórjelző. A lipáz enzim a szervezetbe jutott vérzsírok lebontásában játszik szerepet. Legnagyobb mértékben a hasnyálmirigyben termelődik, de a májban és a bélfal különböző rétegeiben is képződhet. Az Ön által alkalmazott Saxenda injekció mellékhatásai között is felsorolják, hogy hasnyálmirigy gyulladást okozhat. Nagy valószínűséggel emiatt emelkedett meg az Ön szérum lipáz szintje. Feltételezhetően a hasnyálmirigy gyulladás nem nagy mértékű, mert akkor több tünete is lenne, ill. az, amiláz szint is megemelkedne, amit jelen esetben a normal határértéken belül határoztak meg. Véleményem szerint esetleg 1-2 hónap múlva ismételni lehetne a labor vizsgálatokat, ill. hasi ultrahang elvégzése adatot szolgáltathat a máj és hasnyálmirigy állapotára vonatkozóan is. Szükség esetén a gasztroneterológiai kivizsgálás is folytatódhat. Nem valószínű, hogy öröklődő hasnyálmirigy daganatról lenne szó, mert akkor a felmenőknél is fiatalabb korban került volna felismerésre, nem pedig 90 éves korban. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. november 22.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Gyomornyálkahártya gyulladás mellett...
Tisztelt Doktor Úr! Testvérem állapotával kapcsolatban írom jelen kérdésem. Úgy 8 évvel ezelőtt kialakult nála egy gyomornyálkahártya...
Ibs? Vagy esetleg valami komolyabb?
Tisztelt Doktor Úr. 45 éves nő vagyok. 3 éve, 42 éves koromban kezdődött az egész probléma. Egyik reggel hirtelen sürgető, pépes széklet....
Szekrekedes, gaz es puffadas problema
Tisztelt Dr. Plosz Janos Azzal a problemaval fordulok Onhoz, hogy mar par eve nagyon sok gazom van, es semmilyen teszt, dieta, vagy...
Krónikus hasmenés - Botox
Tisztelt Doktor Úr! Az elmúlt két hónapban több kisebb proktológiai beavatkozáson estem át (anopapilla, 2 vérömleny eltáv.). 1 hétig...
Székrekedés antibiotikumkúra után
Tisztelt Doktor úr! Antibiotikumos kezelés után, székrekedést csak hashajtóval tudtunk feloldani, és azóta sem ált vissza a rendszeres...
Sibo H2 teszt után
Üdvözlöm Doktorúr! 12napos normix kezelést kaptam, azaz napi 3x2 normix, napi 1200mg, kezelés alatt fodmap diéta. A 9ik, 10ik napon már...