Emésztési gondok

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Már régebb óta vannak emésztési gondjaim, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget egy időben. Ebben az évben voltam gasztroenterológiai kivizsgáláson, ahol felvázolt tüneteim alapján laktózintoleranciára kaptam diagnózist, bár azt megelőzően az elvégzett genetikai laktózintolerancia teszt nem igazolta. A hasi ultrahang valamint a vérvételt sem mutatott semmire. Az orvos laktáz enzimet javasolt, az eleinte megszűntette a hasi puffadást és indokalatlan erős székelési ingert, de végül az sem használt. A tüneteim felerősödése kb. akkor kezdődtek, amikor abbahagytam a dohányzást (most 1 éve vagyok absztinens), valamint heti "nagy ívó" voltam, ami szintén megszűnt már csak mérsékelten kb. hetente 1 feles pálinkát és egy-két fröccsöt iszok meg pénteken, de azt sem rendszeresen. Most újabban a puffadás csökkent, a fejemben szinte állandó tompaságot érzek, kb. heti 1-2x jelentkezik epés széklet ez korábban csak nagy, mennyiségű alkoholfogyasztás után volt jellemző. Ehhez társul ilyenkor rosszullét, hányinger, fáradság időnként hidegrázás és néha enyhe fejfájás is., De az is előfordul, hogy ha nincs epe a székletben, de egy nagyobb, mennyiségű produktum után ismét erős székelési inger tör rám, ami szintén nagy, mennyiségű, de az már kupacos állagú, jellezően a reggeli időszakban. Elkezdtem kúraszerűen probiotikumot, máriatövis kapszulát és emésztést segítő enzimeket szedni, az első pár napban éreztem a pozitív hatását, de mintha az is megszűnt volna. Rendszeresen sportolok, heti 2-3 alkalommal eljárok futni 6-7 km-et, ezen felül otthon tornázok és napi kb. 8 km-et sétálok. A fenti tünetek miatt szorngást is érzek bizonyosok helyzetekben mert félek, hogy mikor tör rám újra egy erős inger. Amennyiben szüksége van korábbi leletekre szívesen küldök ha tud, vagy szeretne vele foglalkozni. Segítségét köszönöm!

Dr. Plósz János válasza széklet probléma témában

A székletben az epe megjelenése tesrmészetes, illetve ezt akkor észleljük, ha a vastagbél motilitás felgyorsul és a bélbaktériumoknak nincs ideje emészteni a székletben lévő epesavakat. A széklelési habitus, széklet-állag rendezéséhez a bő folyadékfogyasztás, a rostbevitel fokozatos emelése (utifűmaghéj, lenmag-örlemény, zab) szükséges. A fokozatosság mindenképp indokolt, mert nagyobb, mennyiségű rost elfogyasztása jelentős puffadást okozhat. E mellett probiotikum tartósabb használata (1-2 hónap) illetve Duspatalin tabl. szedése javíthat. Ha nem alakul a helyzet, érdemes lehet széklet pancreas elasztázt (emésztettség?), széklet calprotectint (gyulladás?) illetve hisztamin intoleranciát vizsgálni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. október 27.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Pelenkáról való leszoktatás
Tisztlelt Doktor nő / Doktor úr! Véleményét szeretném kikérni 3 éves kislányommal kapcsolatban. Kislányom májusban múlt 3 éves és idén tavasszal egyik...
Idegi alapon lehet?
Olyan problémával küzdök, amit nem nagyon tudok már hova tenni! Sajnos az életem nem valami nyugodt mostanában!, December óta egy nagy trauma után...
Székletproblémák
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Problémámat röviden próbálom összefoglalni. Kb. 4 hete egy enyhe gyomorfertőzéssel kezdődtek a panaszaim. Kis bűzös hasmenés...
Hasmenés aggály
Tisztelt Doktornő/Úr, harmadik napja délelőttönként többször volt híg székletem (4-5 alkalom), az utolsó alkalmakkor némi puffadással, gázképződéssel,...
Székletben fehérség jelent meg, mi az...
Tisztelt Doktor úr! A székletem elején fehér valami jelent meg, kb: 3 mm vastag valami és olyan 3-4 cm, nagyon megijedtem mert még ilyet nem észleltem eddig....
Székelési probléma munkanapokon
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! Szabadnapjaimon semmi problémám nincs az emésztésemmel, már reggel ébredés után el tudom végezni a székletürítést. Azonban ha...