Krónikus hasmenés

Üdvözlöm! Január közepén paleo-ketogén diétába kezdtem. Kb. a 16. napon "érdekes" hasmenésem lett, 3 hétig szenvedtem vele. Több órán keresztül, hirtelen fellépő hasfájást követően kb. fél óránként kellett WC-re mennem, kis mennyiségű, híg, sárgás, nyákos széklet ürült belőlem. Vért nem láttam a székletben. Ez majdnem minden nap megismétlődött. Széntabletta, immodium nem sokat értek, viszont erős görcsöket okoztak. A smecta valamit hatott. Floralivet szedtem. Háziorvos székletvizsgálatot kért (ekkor már folyékony volt a székletem) , ami negatív lett. Az eredmény kézhezvétele után elmúlt a hasmenés, a székletem színe sötét lett, bár még kissé nyákos volt, de görcsök nélkül mentem WC-re, 2 naponta. Jól éreztem magam. 3 hét eltelte után ismét előjöttek ugyanazok a panaszok. A paleo-keto étrendet a 4. héten már abbahagytam, illetve a "felügyelő" orvos szerint attól max. 4 napig lehet hasmenés. Azóta hol eszek, hol nem, tény, hogy eléggé össze-vissza, nem tudom, mikor lennék jobban, ha eszek, vagy ha nem? Tervezem a háziorvost újra megkérdezni, de addig is kérném véleményét, hogy milyen vizsgálatokat kellene elvégezni, hogy kiderüljön, mi a bajom? Ha magán orvoshoz mennék, akkor belgyógyászt kell keresnem ezzel a problémával? (Szeptemberben voltam gyomorpanaszok miatt gyomortükrözésen, 4 éve volt vastagbéltükrözésem az epeműtétem előtt. Hasi ultrahang, vérvétel január közepén volt a gyomorpanaszok miatt, mindkettő negatív, akkor látott belgyógyász is, aki szerint a panaszaim nem belgyógyászra tartoznak.) Crohn betegség is lehet ez? Válaszát előre is köszönöm! N. Ibolya

Dr. Plósz János válasza hasmenés témában

A kérdés leginkább az, hogy jelenleg van-e panasz. Ha nincs, nem szükséges tovább vizsgálódni. Ha van, akkor érdemes széklet calprotectin szintet nézni (ez bélgyulladás esetén emelkedik), esetleg széklet pancreas elasztáz-értéket vizsgálni (ami hasnyálmirigy-elégtelenségre utalhat). Ha jelentősebb panasz jelenleg nincs, bő folyadékfogyasztás, a rostbevitel fokozatos emelése valamint tartós probiotikum használat javíthat még inkább az állapoton.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2022. március 17., 20:28; Megválaszolva: 2022. március 17., 21:55
Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések
4 napja tartó hasmenés
Tisztelt Dr úr. szeretném megérdeklődni milyen tanácsa lenne. 4 napja annak reggelén kezdődött , elsőnek előről a hasam, a köldök magassága...
Vékony bél felszívódás
Tisztelt doktor nő Néha előfordul,hogy híg a székletem és 2-3 nap mire vissza áll normális állapotába de nem nem kell rohannom wc re! ....
Légúti betegség utáni tartós...
Tisztelt doktor úr! Tavaly októberben volt egy vastagbél műtétem diverticulosis miatt és kb. 40cm-t távolítottak el a bal oldali bélből. Azóta...
Hasmenés és hasi fájdalom
Jó napot kívánok! Teljesen kétségbe vagyok esve,nem tudok hova fordulni. 21 éves nő vagyok. Kb. 3 éve vannak hasmenéses panaszaim,de tudtam élni...
Gyulladásos bélbetegség
Tisztelt Doktor Úr! 2018 óta van hasmenésem, néha naponta többször is, de van hogy tartósan normális a székletem. A hasmenésem legtöbbször...