Légúti betegség utáni tartós hasmenés.

Tisztelt doktor úr! Tavaly októberben volt egy vastagbél műtétem diverticulosis miatt és kb. 40cm-t távolítottak el a bal oldali bélből. Azóta kisebb dolgokat leszámítva minden rendben volt. Február 7-től 13-ig csináltam egy Normix kúrát, mert kicsit kezdett rendetlenkedni a hasam. A kúra végeztével helyre is jött. Aztán február utolsó hetében elkaptam egy hasmenéses megbetegedést az egyik kollégámtól, viszont egy pár nap alatt helyre is jöttem. Kb. Egy hét egészség után március 4-én elkaptam egy légúti megbetegedést, ami magas lázzal járt (38-39). A betegség 3. napján már hasmenésem is volt. A háziorvosom azt mondta, hogy ez normális és majd elmúlik. Azóta a légúti panaszok már majdnem teljesen elmúltak, de a hasmenésem az nem. A székletem nagyon világos, okkersárga színű olykor habos, nyálkás és néha ilyen kicsi (kisujj körömnyi és kissebb) fehér darabkák vannak benne, amik olyanok, mintha mondjuk óvszer darabkák lennének. A gondom az, hogy a gasztroenterológusom legkorábban 2 hét múlva rendel és nem tudom, hogy addig mit csináljak és a dolgot tetézi, hogy a páromnak a nőgyógyásza Kliont írt fel neki és nekem is. Ilyen állapotban beszedhetem a Kliont, vagy még várjak vele? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza Hasmenés témában

Érdemes lehet széklettenyésztést végeztetni. A Klion bevehető, segíthet a panaszokon. Néhány napig érdemes Tasectan capszulát vagy Bolus Adstringens-t használni, majd az antibiotikum után probiotikumot is legalább 1 hónapig.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. március 14.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Emésztési probléma
Tisztelt Doktornő! Hosszú ideje emésztési gondokkal küszködöm, sárga széklet, hasmenés, hányinger néha, időként magas gyomorsav. Stresszes...
Hasmenés, bélmotilitás probléma
Tisztelt Doktor Úr Kontaminált vékonybél szindróma betegség után negyedik antibiotikum kúrán estem át kb. 2 hónapja. A panaszaim...
Sárgás hasmenés, köldök körüli...
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Tegnap azaz (07.17-én) hasmenésem volt. Kb 12-13 óra között kezdődött és az elején elég gyakran kellett...
Világos széklet, Hasmenés
Tisztelt Dr. Plósz János Doktor úr. Segítségét szeretném kérni, kb. 2 éve küzdök az alábbi panaszokkal. Nagyobb, mennyiségű tejtermék...
Emésztési zavar, visszatérő hasmenés...
66 éves vagyok, nyugdíjas.Az emésztéssel soha nem volt különösebb gondom. 2024.májusában kezdődtek a panaszok, egy külföldi út után. Előbb...
Két hónapja kezdődő gyakori...
Tisztelt Doktor Úr! Két hónapja kezdődött, egyik napról a másikra napi többszöri sürgős híg széklet. Kb. két hete szedek Duspatalin nevű...