Szeklet témában való kérdések

Kedves Dr úr! Két témában fordulnék önhöz, az egyik magammal kapcsolatos a másik a kisfiammal . Kisfiam 3 éves meg pelenkás , általában napi 2x van széklete, ami vagy kis nyálkás golyók (emiatt volt már tenyésztése, mert nagyon régóta van jelen nyalka a szekletebe, ezek mind negatívak lettek, a Dr no azt mondta, hogy azért is lehet rajta nyalka mert a szervezete termeli, hogy könnyebben ki jöjjön . A másik véglet az, hogy pepes a szeklete, es erős szaga van minden formában . Ő eszik (vannak napok, amikor keveset, de vannak olyan napok, amikor nagyon sokat, iszik, nem fogy, nem panaszkodik fájdalomra, jó kedvű . Néha, mintha egyik kicsit fényes lenne a szeklete . A házi orvosunk azt mondta semmi gond vele . Én mégis aggodom . Csatoltam fotókat a székletérol . Illetve néhány napja pár hólyag jött ki belül az ajkain, nemtudom ennek van e köze a dologhoz, ezek már múló félbe vannak . Neki lehet valami súlyos komoly baja? A másik kérdés az saját magammal kapcsolatos , hogy most már több, mint egy éve vannak problemaim a szekletemmel, egy komplikációs császár után . Felváltva szekrekedes szeru kisebb keményebb golyók és nagyobb puha golyók váltakoznak, sárga nyalka veszi körül . Néha faj a hasam és a gyomrom körül, de rengeteg stressz ért az utóbbi időben . Néha volt a szeklet tetején friss ver . Lassan egy éve, hogy, csináltak egy részleges tukrozest: Kórelozmény; Sebgyógyulási zavar sectio cesarea után. Sebváladék leoltás: E. Coli- Zinat, Aktil, Cifloxin, januárban Dalacin-kapott. 2021.02.02. GE konz.: 6 napos Normix kapott. 2021.02.01 Clostr. Dift.avorstesztnegativ 2021. 03.05.Labor: rendben 2021.04.21. Lactulose-20ml Laevolac: 0-0-0-9-23-49-49- Normix th-t kapott. 2021.05.14. Széklet Calprotectin: 31 Melen panasz. Veres-nyakos szekletek miatt sigmoidoscopia COLONOSCOPIA: Endoscopos qastroenterologus: Dr. Tam Beatnix, asszisztens: Maraszinne Csiszer Marta, Komjati-Fazekas Zsanett eszköz: Olympus CF-H170L HD colonoscop 2025615 premedicatio: =-tobbparameteresmonitorozas elökészités módja: Picoprep Felhatolas 40 cm magasan, tovabb indikacio hianyaban nem mentunk. A vastagbel atterinlelt szakaszan a lumen szabalyos, a naustratio megtartott, a nyalkahartya ép, kivetel az also 10 cm-en, ahol pontszerü erosiok látszanak egy-egy 2-3 mm-es feher fibrinnel fedett ulceratiokkal. Biopsia tortent spec folyamat iranyaban. Egyeb koros elváltozás nem látható . Vérzés nem látható . ay. proclisi ulcerosa? aspec.? Cecum elérésenek (intubacios) ideje; b perc A eszKoz VISSzanUzaSanak ideje, o perc A vizsgalat es az observatio alatt panasz nem volt, otthonaba bocsatuk. Amennyiben a vizsgalat napjan, utana ket hello Darmilele megmagyaraznalallan esemeny (onenix, Kenur elezze lelenk A vizsgalatrol kepi lelet-roqzites is tortént, amit a pâciens e-mail cimére elküldtünk Diagnozisok: <5190/3 - Colts ucerosak.m.n. 14500 - Bionsia intestini crassi ner colonosconiam (1x301n 16410- Colonosconial1x4064n CL13AN Velemenya Javasolt Salofalk kup 1x500mg- idotartama a szovettan fugqvenyeben Kontroll panaszok fuovenveben. Amennviben 2-3 nonao múlva is panaszos,. lactulose-terneles kontrollia iavasolt A szövettan: DiagnozISoK colltis chronica aspecifica A legnagyobb felelmem az, hogy, mennyi esélyem van bél daganatra vagy valami más halálos emésztési betegségre? Mostanaba (3-4honapja) rengeteg pattanasom van a homlokomon (előtte nagyon ritkán volt, maximum egy egy, illetve nagyon gyakran van a szamba 1 db afta, és nagyon izzadom, az izzadsag szagom is változott, néha faradekonynak érzem magam .

Dr. Plósz János válasza colitis ucerosa témában

A gyermek tekintetében nem vagyok illetékes, de ha növekszik, étvágya jó és panaszmentes, akkor nincs értelme betegséget keresni. Vastagbél rosszindulatú folyamata a teljes vastagbél endoscopos vizsgálatával kizárható (életkora és a tünetek alapján sem tartanám valószínűnek). A colonoscopiát a korábban látott erosiok miatt is érdemes megismételni (megszűntek vagy esetleg fokozódtak?).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. március 06.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Hasi fájdalmak, hányinger,...
Tisztelt Dr. Plósz János főorvos Úr! Engedje meg, hogy édesanyám betegségével kapcsolatban kérdezzek Öntől. Édesanyámnak kb. 1 hónapja...
Székrekedés
Tisztelt Doktor Úr Körübelül fél éve okoz problémát nagyon komolyana székelés. Székrekedéses colitisem van, amit nem is hisznek el....
Visszatérő hasmenés
Tisztelt doktor Úr! Kb. 2,5 hónapja volt hasmenésem, ami 3 hét alatt rendeződött. 1 hónap múlva újra előjött. Ekkor volt széklet...
Hasi fájdalmak, IBS?
Tisztelt Doktor Úr, Kb. 3 éve kezdődtek a panaszaim amelyek főleg a hasam különböző területein jelentkező és különböző mértékű és érzetű...
IBS panaszok újra
Tisztelt Doktorúr! 2024 januárban jártam Önnél, diszbiózis és IBS diagnózist kaptam. Étkezés utáni sűrgős székletürítés volt a vezető...
Zsírmáj, májnagyobbodás
73 éves mellrákkal kezelt nő vagyok. 2019-ben volt a műtét. Azt követően kemoterápia, sugár és hormon blokkoló gyógyszeres kezelésben...