Mi okozhatja a hasmenést?

Tisztelt Doktor Úr! 22 éves fiú vagyok, 4 éve refluxos. 1 hónapja urológiai problémám (feltehetőleg gyulladás) jött elő, mire elkezdtem szedni 2 doboz 500mg Ciprinolt, de a tüneteim nem sokat javultak. Ezért az urológus felírt 1 doboz Savulint 500mg (1x1) és 1 doboz Diclofenac-ratiophramot (2x1). A problémáim elmúltak, kivéve az alhasi fájdalmat, ezért a Diclofenac-Ratiophram-ot továbbra is szedem. Viszont mióta felléptek az urológiai problémám (1 hónapja kb), azóta folyamatosan váltják egymást a túl lágy, illetve a normális székletek. Ezt a Ciprinolnak és a Savulinnak tudtam be (ha jól tudom, ezek antibiotikumok). Szedtem melléjük normaflore-t. 1 hete egyik nap pedig elkezdett elég erősen görcsölni az alhasam, hasmenéssel együtt. Először sima állagú, de kis darabokban lévő széklet jött ki, majd folyamatosan egyre hígabb. A görcs és az inger ellenére az elején nem jött ki annyira könnyen, nyomni kellett. 1 órán belül 4-5x kellett wc-re mennem. Eközben bevettem egy normaflore-t. Még ezt is a savulinnak tudtam be, másnapra elmúlt, és bevettem az utolsó darab savulint, és utána egy nappal pedig a normafloret. Eltelt 6 nap normálisan. A problémám az, hogy most megint előjött ugyanez a görcsölős hasmenés, és a végén TELJESEN híg a széklet., De annyira, mint, amikor vastagbéltürközés előtt beveszem a béltisztító gyógyszert., De még mindig érzem az ingert, és a görcsöt. Egy óra alatt 5-6x is kell mennem wc-re. Vettem be normafloret, még nem hatott. A diclofenac-ot szedem még most is, ugyanis alhasi fájdalmaim vannak alapból, ezt az urológiai dolognak gondoltam, de már ebben sem vagyok biztos, hiszen a vizelet teszt negatív lett., De ez inkább gyulladásos jellegű fájdalom és a test középvonalától enyhén balra és jobbra érzem 1-1 pontban, hasmenéskor meg egész alhasi tájon görcsöl. Azért is félek, mert a savulint már egy hete nem szedem. Ráadásul az utolsó savulin után vettem be normaflore-t. Mégis most, 1 héttel később előjött megint ez a hasmenés. Nagyon megijedtem mi okozhatja, mert ugyebár az antobiotikum elvileg már nem. 3 éve volt egy vastagbéltükrözésem, ahol az alábbit találták: colitis chronica aspecifica minoris gradus. Szedtem rá gyógyszert, elmúlt. 16 hónapja volt székletvizsgálatom, 14 hónapja volt egy újabb vastagbéltükrözésem, 7 hónapja gyomortükrözésem, alhasi UH pedig 1,5 hete az urológusnál. A refluxon kívül minden negatív lett. Az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint mi okozhatja a problémát? Melyik vizsgálatot lenne célszerű megismételnem? Ismerősöm javasolta egy STD tesztet, Ön szerint erre szükség lehet? Összefüggés lehet az egyébkénti alhasi fájdalmam, és a hasmenés között? Az antibiotikum okozhatja, még mindig? Vagy előjöhetett a 3 évvel ezelőtti gyulladás? Vagy még rosszabb, esetleg daganat? Valamint a 3 évvel ezelőtti vastagbélgyulladásommal (colitis chronica aspecifica minoris gradus) mi a teendő, előjöhet máskor is, illetve milyen gyakran szükséges vele kontroll vizsgálat, kialakulhat-e belőle valami komolyabb betegség? Köszönöm szépen a segítséget!

Dr. Plósz János válasza hasmenés témában

Először is mind a diclofenac-ot, mind az antibiotikumot érdemes abbahagyni. A hasmenést az antibiotikum ennyi idő után is okozhatja, a diclofenac pedig eléggé károsítja a gyomor-bélnyálkahártyát. Rosszindulatú betegség miatt nem kell aggódnia, a vizsgálattól eltelt idő alatt ilyen jellegű eltérés nem alakulhat ki. Érdemes lenne széklettenyésztést végeztetni (Clostridium difficile irányba is), probiotikumot használni legalább 1 hónapig (más típusút is kipróbálni), gyógyszeresen Meteospasmyl vagy Duspatalin használata segíthet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. január 16.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Egyiptomi megbetegedés.
Kedves Doktor Úr! 21 éves lány vagyok, glutén-érzékeny születésem óta, kb 4 éves koromban, derült ki. A diétát tartom azóta, nem eszek olyat, amit nem...
Nyálkás széklet
Tisztelt Doktorúr! Augusztusban antibiotikumot szedtem, ami után olyan panaszaim lettek, hogy étkezés után (hetente 2x-3x) híg székletürítésem és enyhe...
Hasmenés étkezés után
Tisztelt Doktorúr! Étkezés után (30perc-1óra) időnként előfordul, hogy hasmenésem van. Antibiotikumot szedtem augusztusban, a kúra alatt jelentkezett...
Enyhe, chronicus, aspecificus colitis
Tisztelt DrÚr! 19 éves korom óta évről évre súlyosbódó refluxom volt, amire már dupla dózisú protonpumpa gátlót kaptam. Egyre rosszabbul lettem, és extrém...
Ételallergia? (Kapcsolódik az április...
Tisztelt Doktor Úr! E hó 18-án kértem itt tanácsot öntől (IBS?) Gelsectan, Duspatalinnal kapcsolatban. Sajnos, a problémám nem oldódott meg, pár naponta,...
Mi lehet az oka, még mindig a...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt Dr. nő/ Dr. úr! Nagymamám, 66 éves. 2023.04.07.-én Pénteken éjszaka sürgősségire vittük be, jobb alhasi görcsös panaszokkal. híg...