Sárga nyelvvel mit lehet tenni?

Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő! Januárban fogprobléma miatt volt egy olyan kéthetes időszakom, mikor nem ettem egész nap semmit, vagy csak egy joghurtot vagy hasonlót. 2 hét alatt 9 kilót fogytam. A 2. hét vége felé a nyelvem elkezdett sárgás színt felvenni, de nekem egy barátnőm, aki szintén járt hasonló cipőben, hogy nem tudott enni azt mondta, hogy normális és majd el fog múlni. Viszont január óta nem múlt el. Sötétebb, élénksárga színű és az egész nyelvemet befedi. Minden nap le szoktam sikálni fogkefével és fogkrémmel, de másnap visszajön. Azt vettem észre, hogy összefüggésben lehet azzal, amit eszek, mert ha nehezebb ételeket, egészségtelenül eszek akkor vastagabb és erősebb színű lepedék jelenik meg, mintha egészségesen ennék vagy semmit. Viszoint bárhogy eszek mindig valamilyen szinten sárga lesz, de van mikor nincs összefüggésben azzal, amit eszek, például van mikor bármit eszek pár napig vagy egy hétig minden nap ugyanolyan szinten sárgul be. Azóta már amúgy rendbejött a fogproblémám, rendesen eszek és visszaszedtem a leadott 9 kilót is. Észrevettem még, hogy a székletem színe és más, általában nagyon világos agyagszínű, már szinte narancssárga/sárga. Viszont néha pár napig ez is visszatér normálisabb színűre. Valamint nem tudom összefüggéssel lehet-e ezzel, de 1-2 hónapra rá a hajam is elkezdett nagyon hullni, eddig még sosem volt ilyen. Voltam háziorvosnál, aki elküldött laborba, az eredmény szerint emelkedett össz-és direkt bilirubin szint és a got és gpt értékek eltérőek, pontos értékeket sajnos nem tudok. Elküldött ezzel hasi ulrahang vizsgálatra, de ott semmit találtak. A háziorvosom még gombás fertőzés lehetőségére felírt egy curasept nevű gyógyszert ennek kezelésére, de semmit nem változattott azon, hogy msánapra mindig újra besárgult a nyelvem, már szedtem addig a gyógyszert, amíg felírta. Az ultrahangvizsgálat eredményéről tudok csatolni egy képet. Hova mehetnék ezzel, mi okozhatja és mit tudnék vele csinálni? Köszönöm a válaszát!

Dr. Plósz János válasza sárga nyelv témában

A panaszt okozhatja a fogászati kezelés és diéta miatti szájüregi és bélflóra megváltozása, következményes hiánytünetek (a hajhullás ennek a jele szokott lenni) illetve a laboreltérések hátterében vírusinfekció lezajlása. A labort mindenképp érdemes megismételni, ha nem mutat javuló tendenciát, akkor hepatológiai szakrendelést felkeresni. Addig is érdemes szájvízet használni (a szájüregi baktériumflórát megcsökkenteni), nyomelem- és vitaminpótlást kezdeni (Béres csepp+ C-vitamin), valamint probiotikumot használni (legalább 1 hónapig).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. június 11.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

10 hónapja tartó hasi enyhe fájdalom a...
Tisztelt Doktor Úr! Még idén áprilisban írtam Önnek azzal a panassszal, hogy bal oldalt tompán fáj a hasam (csatalom az akkor leírt...
Crohn betegség
Kedves Doktor úr! A segítségét szeretném kérni abban, hogy el tudjam fogadni ezt a betegséget. Nagyon arcul csapott az eredmény. Egy...
Colitis ulcerosa
Szép napot kívánok! Nyár végén véres-nyákos székletem volt. Emellett hasi puffadás és görcsök jelentkeztek, bár ezek már korábban is...
Sibo ? NCGS?
Szeretném megkérdezni, hogy a visszatérő, főként reggel jelentkező agyi köd, a gyomorhurut jellegű, gyomorszáj környéki diszkomfort,...
Magas tTG-IgA és tTG-IgG
Kedves Doktor úr! Puffadás, teltségérzet, és fejfájás, enyhe émelygés miatt fordultam gasztroenterológushoz. Az eredeti vérkép és az...
Emésztéssel kapcsolatos.
Üdv dr úr. Korábbi kérdésemre válaszolt az aranyér probléma és a széklet elején (felszín) lévő kevés sárgás ragacsos anyag jelenlétére....