Külső aranyér vagy tályog

Kedves doktor Úr/Hölgy! Pár éve megjelent egy kisebb dudor a végbélnyílásomtól 3-4 cm-re a gátamon, akkor nem okozott fájdalmat, egy idő után visszahúzódott. A következőkben pár havonta megismétlődött ez a folyamat, a dudor megjelenik, ekkor még kemény, elkezd nőni, felpuhul, ekkor kezd fájdalmassá válni, tovább nő, majd szétterjed és egy 2-3 cm kiterjedésű relatíve lapos, de fájdalmas valami lesz belőle. Aztán ez egy idő után a fájdalom megszűnik, a dudor eltűnik. Egy fél évvel ezelőtt nagyon begyulladt és a növekedés nem állt meg, akkor a fájdalom miatt már orvoshoz kellett fordulnom, ahol egy hatalmas tályogot nyitottak fel, akkor volt, hogy 2 5 centi hosszú vágásra volt szükség egymástól meglehetősen távol. A gyógyulási folyamat során egy jópár napot kórházban kellett töltenem, végül a seb begyógyult, a kontrollok alapján nem alakult ki sipoly. Ekkor azt hittem, hogy ennek már vége van, de pár ónapja ugyanott ahol a korábbiakban kialakult ez a dudor, és ugyanolyan lefolyással, mint a korábbi években magától elúlt. Én emiatt mindig külső aranyérre gyanakodtam, hiszen a tályog nem gyógyulhatna magától ha jól tudom. 6 nappal ezelőtt ismét elindult ez a folyamat, most nagyobbra nőtt, nagyobb fájdalmat is okozott. Ülős munkát végzek és végülis napi 10 órát gond nélkül tudtam ülni rajta. Most kb két ujjnyi, a fájdalom mára szűnt meg szinte teljesen, csak akkor tudom, hogy ez a valami ott van, ha odanyúlok, de mostmár talán kicsit laposabb. Kérem nyugtasson meg, hogy szinte fájdalom mentesen ez az elváltozás ugye nem lehet tályog? Egyáltalán előfordulhat a végbéltől jópár centi távolságra aranyér? Nem mondanám vörösnek sem, a közepe inkább lilás, bár nehéz megítélni, mert a műtéti heg miatt amúgy is más a színe a bőrömnek. Annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy természetesen szinte az összes általános külső aranyér kezelést kipróbáltam, de lassú javulást eredményeznek csak, ha egyáltalán nem magától gyógyul a dudor. Előre is köszönöm a válaszát!

Dr. Somorjai Attila válasza végbél panasz témában

Valószínűleg kiújult a tályogja, sajnos ismét sebészhez kell fordulnia. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. október 19.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Végbél fájdalom?
Tisztelt Doktor Úr! Az elmúlt időszakokban már többször írtam magának emésztőrendszeri problémáimról, Ön is írta, hogy IBS és laktóz vagy tejfehérje...
Végbélnyílás
Üdvözlöm Tisztelt Doktorúr! A kérdésem csak annyi lenne, milyen az egészséges végbélnyílás? Ha megnézem magamnak tükörrel mit kell lássak? Csak barna? Vagy...
Miért nem tisztulok ki odalennt wc-zés...
Jó napot. Egy igen kellemetlen panaszom van, amivel nem tudom pontosan hova forduljak. Úgy érzem, mintha a végbelem nagydolog után sem ürülne ki teljesen. A...
Végbél váladékozás
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 11éve kb, amióta megszültem kisfiamat akkor kezdődhetett, hogy néha a végbélnél váladékozásom van, Nem értem miért függne össze a...
Végbélpanaszok
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Pár hete vettem észre, hogy a biciklin ülve, vagy akkor is, ha valahova hirtelen leülök, fáj valamim a végbelem tájékán. A...
Végbéltáji fájdalom, székelési nyomás
Tisztelt Szakértő! 1-2 hete fájdalmat érzek a végbél környékén. Olyan a fájdalom, mintha belülről nyomná valami, időnként olyan érzés, mintha WC-re kellene...