Szenna, kázbádisó, hashajtó.. stb?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Édesanyám betegségével kapcsolatban szeretnék tanácsot illetve állásfoglalást kérni. Édesanyám 73 éves, több éve szenved a székrekedéstől. Kiderült, hogy végbélszűkülete van, amit orvosa szerint a szennatea fogyasztása okozott. Nem vagyok orvos, de ezt azért megkérdőjelezném. Mindenféle hashajtót szedett ugyan, hogy tudjon a vécére menni és közben fogyasztotta váltva a teát is, ami nála bevált. Az orvosa eltiltotta a teától, közölte, hogy az méreg, nem is lehetne forgalmazni, ami nem túl hihető, mert minden patikában illetve gyógynövényboltban, drogériában korlátlanul kapható. Javasolta, hogy térjen át a kázbádisóra, mert az a biztos. Édesanyámnak a sótól nagyon fáj a gyomra, viszont ahhoz, hogy el tudja végezni a dolgát valamivel segíteni kell. A teát fogyaszthatja-e ez lenne a kérdésem, mennyire káros a szervezetére, kíméletesebb, mint a kázbádisó vagy a gyógyszerek? Sajnos gyógyszerekből így is sokat kell szednie a vérnyomása, szíve illetve a kezdődő cukorbetegsége miatt. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Szigeti Nóra válasza hashajtók témában

Kedves Kérdező! Ha nem is méreg, a szennatea fogyasztása hosszútávon valóban nem javasolható. Próbálkozzanak napi 2 evőkanál zab/búzakorpát kefírbe/joghurtba elkeverni bő folyadékbevitel mellett+ napi 2 dl Hunyadi keserűvízzel. ha ez nem hatásos, napi 2 evőkanál Laevolac, vagy napi 10-20 csepp Guttalx, vagy a Stadalax tabletta hosszútávon sem okoz gondot.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Szigeti Nóra
Dr. Szigeti Nóra gasztroenterológus, hipertonológus
Megválaszolva: 2013. szeptember 29.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Hasi fájdalmak, hányinger,...
Tisztelt Dr. Plósz János főorvos Úr! Engedje meg, hogy édesanyám betegségével kapcsolatban kérdezzek Öntől. Édesanyámnak kb. 1 hónapja...
Székrekedés
Tisztelt Doktor Úr Körübelül fél éve okoz problémát nagyon komolyana székelés. Székrekedéses colitisem van, amit nem is hisznek el....
Visszatérő hasmenés
Tisztelt doktor Úr! Kb. 2,5 hónapja volt hasmenésem, ami 3 hét alatt rendeződött. 1 hónap múlva újra előjött. Ekkor volt széklet...
Hasi fájdalmak, IBS?
Tisztelt Doktor Úr, Kb. 3 éve kezdődtek a panaszaim amelyek főleg a hasam különböző területein jelentkező és különböző mértékű és érzetű...
IBS panaszok újra
Tisztelt Doktorúr! 2024 januárban jártam Önnél, diszbiózis és IBS diagnózist kaptam. Étkezés utáni sűrgős székletürítés volt a vezető...
Zsírmáj, májnagyobbodás
73 éves mellrákkal kezelt nő vagyok. 2019-ben volt a műtét. Azt követően kemoterápia, sugár és hormon blokkoló gyógyszeres kezelésben...