5 napja állandó hasmenés

Tisztelt Doktor úr/nő! 22 hetes kismama vagyok. A problémám az lenne, hogy 5. napja hasmenésem van és nem javul az állapotom. Napi 15-20-szor kell kimennem. Előtte görcsöl a hasam, , kicsit ráz a hideg, de alig távozik valami. Olyan érzésem van, mintha még lenne, csak nem sikerül. Első két nap fáradékonyabb voltam, hőemelkedésem egyszer volt, kétszer hánytam egy keveset. 2. nap voltam a háziorvosomnál és diétát, pihenést javasolt. 3. nap bementünk az ügyeletre, mert hajnalban 4-5 alkalommal véres volt a székletem, amitől megijedtem, illetve görcsölt a hasam. Azóta ez megszűnt. Nőgyógyászaton mindent rendben találtak. Az ügyeleten kaptam két infúziót és a diétához még javasolták a normaflore-t. Csináltak labort, ami szerint vérszegény, illetve vitaminhiányos vagyok. (Két héttel előtte nem volt még semmi, mert akkor voltam ugyancsak) Sok folyadékot iszom, közérzetemmel semmi probléma. Székletem színe változó. Reggel több, sűrűbb és sötétebb. Október végén kivették a vakbelem. Minden rendben volt azóta. Előtte semmi problémám nem volt még az emésztésemmel. Sportoltam, napi rendszerességgel látogattam a mellékhelyiséget. Minden betegség 1-2 nap alatt átment rajtam. Egészségesen étkezem. Mit tehetnék, hogy az állapotom javuljon? Válaszukat előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza véres hasmenés témában

Széklettenyésztés elvégzésére lenne szükség, addig is a diéta, pre és probiotikum fogyasztása javasolt, esetleg kiegészíthető Hydrasec készímény alkalmazásával.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 19.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Tüdőgyulladás és véres hasmenés
Kedves Doktor Úr! Édesanyámnál november közepén tüdőgyulladás alakult ki, melyet későn kezdve 2 hét Savulin majd 2 hét Augmentinnel kezeltek, járóbetegként,...
Véres széklet
Üdvözlöm! A mai nap kétszer is volt véres székletem. Kicsit kemény volt, és fájt aki, amikor először kijött. Mitől lehet? Élénk piros színe van. Azért is...
Véres hasmenés hátterében mi állhat?
Tisztelt Doktor úr! Doktornő! A következő kérdéssel fordulok Önhöz! Több éve van napi szinten vizes és véres hasmenésem /é: spirccelő vér nagy, mennyiségben,...
Véres hasmenés
KEdves Doktornő/Doktorúr! Kisfiam 9 hónapos és a 7. hónaptól kezdődően vannak hasmenései, melyeek pár nap erejéig vérrel párosulnak. MÁr kétszer jártunk a...
2.5 cm polip speciális eltávolítása
Kedves Doktor Úr! Csatoltam egy leletet, köszönöm ha megnézi. A leletben szereplő kinövés szerintem kb 2016 óta megvan, csak akkor nem volt ekkora, én meg...
Zsírmáj van e teendő
Kedves Doktor Úr! Mellékletben csatoltam a legfrissebb vérvételemet. Az, amiláz, CK, monocita értékeim mindig magasabbak, nem tudom az okát. Háziorvos...