Bélférgesség?

Tisztelt Dr. Horváth Balázs! A kérdésem az lene, hogy az alábbi tünetek utalhatnak-e bélférgességre? Május elején kezdődött a problémám, napról napra rosszabb lett a közérzetem, fehér apró rizsszemszerű valami jelent meg a székletemben, esténként nagyon erősen köhögtem, nagyon fáradékony voltam, először fájt a fejem, aztán tompának, "kótyagosnak" éreztem, és az evés mellett is elkezdtem fogyni. Egyik reggel émelygésre, hányigerre ébredtem, ekkor volt először hasmenésem, majd lefeküdtem, és az "ideg" belerángatott a lábamba. 2 nap múlva reggel megint émelygés, hasmenés, rossz közérzet, majd ezen a napon este egyik pillanatról a másikra idegrendszeri rángásos, görcsös rohamom lett, ami csak nyugtató hatására csitult. Minden leletem negatív (vérvétel, vizelet, széklet, hasi ultrahang, EKG, tüdőszűrő stb.), de én csak nem vagyok jól. 2 hónapja nincs diagnózis, egy ideje felmerült a bélférgesség gyanúja, de a székletvizsgálat negatív lett, igaz, amikor vittem, nem volt benne ez az apró valami, majd a háziorvos 2 doboz Normixot adott, azután volt egy újabb székletvizsgálat, de akkor sem volt benne a fehér "valami", sőt azóta szemmel nem is látható. A köhögésem nagyon felerősödött, és nagyon fájt a hátam, alig kaptam levegőt, ezért elküldtek tüdőszűrőre, de az is negatív lett. A kérdésem az, hogy okozhat-e ilyen tüneteket a féreg, lehet-e egyszerre többféle is az emberben, vagy sem, mert az orsóféreg, és a galadféreg is szóba jött, mint lehetőség? Milyen gyógyszerrel lehet kezelni? Várom mielőbbi válaszát, Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza bélféreg témában

Kedves Kérdező! Az erős köhögés, a széklet-eltérések, a hasi panaszok utalhatnak bélférgességre. Ennek kimutatása nem egyszerű, az ajánlások 3 egymás után beküldött széklet-parazita vizsgálatot javasolnak. Jelentős tüneteket okozó parazita fertőzés általában a vérképben fokozott  eosinophil-sejtszám megjelenésével jár. A férgesség kezelésére a  Vermox-Decaris-Klion hármas kombinációt adjuk, ez szinte a teljes parazita spektrumot lefedi.  Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 10.

Kérdések és válaszok: Élősködők

Bélféreg hüvelyben
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Pár nappal ezelőtt vettem észre, hogy kisfiammal együtt én is bélféreggel fertőződtem. Neki a gyermekorvos...
Bélféreg?
Tisztelt Doktor Úr, Doktornő! 33 éves anyuka vagyok, 5 hónapos a kisfiam. A terhességem zavartalanul zajlott, máig is szoptatok. Kb. 1...
Bélférgességem elkaphatja a családom?
Jó napot kívánok. Tegnap jún. 20-án reggel a székletembe volt egy fehér színü giliszta kb: 10cm hosszú kaptam, decaris gyógyszert tegnap...
Bélférgességtől, hogyan szabadulhatok...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Néhány hete furcsa hasi panaszaim vannak, mint tompa fájás, kisebb-nagyobb szúrás, általános diszkomfort érzés...
Bélféreg fertőzések és kezelésük
Üdv. azért írok, mert nemrég cérnagiliszta fertőzésem volt, elég kínos és orvoshoz sem sok kedve van ilyenkor elmenni az embernek. Az...
Elkaphattuk a galandférget?
Két cica él velünk a lakásban. A sötétebb színűnek a farka tövénél találtam egy rizsszemnyi mozgó férget, amit elvittünk megmutatni az...