A tartós mézfogyasztás kifejthet-e negatív hatást a szervezetre?

Tisztelt Szakértő! Több, mint egy éve, napi rendszerességgel 3 evőkanál mézzel ízesített teát iszom a reggelim mellé (1 liter). A méz testvéremék méhészetéből származik, ahol antibiotikumot és egyéb vegyi anyagot biztosan nem használnak. A kérdésem az, hogy a mézben található anyagok között van-e olyan, amelyik fel tud szaporodni a szervezetben, és ezáltal esetlegesen okoz-e egészségügyi problémát? Aktívan sportolok, az étkezésemre már évtizedek óta tudatosan odafigyelek, évente megyek vér- és vizeletvizsgálatra, a pajzsmirigy működését is ellenőriztetem. Eddig még semmilyen problémám, komolyabb betegségem nem volt. Éppen ezért érdekelne, hogy jót teszek-e magammal, amikor ennyi mézet fogyasztok, vagy inkább fogjam vissza a bevitelt? A mézet a már majdnem kihűlt teába teszem. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Boros Miklós válasza méz témában

Tisztelt Kérdező! A kérdésében leírt módon és megbízható méz fogyasztásával a szervezetének nem árt. A, mennyiség miatt javaslom, hogy kisebb legyen a napi bevitel, hiszen a méz egyszerű szénhidrát tartalma is magas. Érdemes-ezt kiszámolnia és ennek megfelelően fogyasztani.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Boros Miklós
Dr. Boros Miklós
Megválaszolva: 2010. november 15.

Kérdések és válaszok: Egyéb

A mézzel kapcsolatos
Tisztelt doktornő doktor úr az a kérésem, hogy mennyi mézet fogyaszthatok mivel cukorbeteg vagyok és azt is szeretném megérdeklődni, hogy a...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...