Gyomorpanaszok

Tisztelt Doktor Úr/ Nő! Segítségét szeretném kérni az alábbi panaszaimmal kapcsolatosan. 25 éves leszek most júniusban és elég szerteágazó tüneteket produkálok. Körülbelbelül 2016 óta érzek refluxos panaszokat magamon, ami gyomorszáj táji fájdalommal illetve savas érzéssel jelenik meg a torkomban illetve puffadásos tünetem szokott még lenni. Fül-Orr Gégészeti vizsgálaton már kétszer is voltam ahol csak annyit mondtak, hogy a hangszalagjaimnál kisebb nyálkahártya gyulladás található, általában quamatel kúrával tudom mérsékelni a gyomorsavamat. Nem rég csináltam otthon elvégezhető helycobacter piroli gyorstesztet, ami pozitív eredményt produkált. Néha tapasztalok remegéses tüneteket, amik bizonyos ételek után szokott előjönni ezzel együtt légszomjam, változó székletem illetve szapora szívverésem is szokott lenni. Valamilyen ételintoleranicára gyankodom erőteljes atópiás ekcémám miatt is ami ágyék tájon alakult ki nálam. Egyéb észrevételeim magamom, hogy nagyon sokat ritkult a hajam, karikásak a szemeim illetve a homlokomon is megjelentek mimikai ráncok. Vérképemet 2017 óta évente megnézetem ahol egy kis kreatinin szint emelkedésen illetve alacsonyabb összkoleszterin szinten kívül egyéb érték nem szokott határértéken kívül esni. Jelenleg egyetemen tanulok és sajnos már elég hosszú ideje folyamatos fáradtságot figyelek meg magamon, illetve memóriacsökkenést és koncentrációs nehézséget. Sajnos sok esetben stresszes, ideges vagyok és néha napján pánikos, szorongásos tünetek is szoktak rajtam kiütközni, viszont az elmúlt évek alatt ezeket magamtól megtanultam egész jól kezelni. Az elmúlt időszakban a jobb oldalamon mozgásszervi problémákat is tapasztaltam. Csak a jobb oldalamon nyaki ideg dúc fájdalmam szokott lenni illetve a hátam közepén jobb oldalt ahol a gerincem ferdül ott érzek olyan fájdalmat, ami a nyelőcsövemhez is sugározni szokott és például hideg víz fogyasztásnál olyan érzésem van a víz áthaladásával, mintha belenne az adott szakasz gyulladva. Az alsó gerincszakaszomban a, derekamnál szoktam még fájdalmat érezni, ami a forgómhoz sugárzik át és a térdem illetve jobb oldalon a sípcsontomnál is fájni szokott. Érdekes hogy általában akkor szokott főleg fájni, amikor a lábam kifelé feszítem. Járás, futás közben egyáltalán nem szokott zavarni ez a nem túl erős ám zavaró fájdalom. Nyaki gerinc Mri-n illetve agykoponya mri-n voltam koponya mri-m negatív (MRA) vizsgálattal együtt, nyaki mri-nél pedig kiboltosulásokat véltek felfedezni. Túlsúlyom van (93 kg, 173 cm), nem szoktam nagyon edzeni, de a záróvizsgám végeztél mindenképpen elfogok kezdeni. Kicsit komplex a problémám és sajnos nem tudom milyen irányban induljak el. Gasztroenterológia, endokrinológia, neurológia, reumatológiai szakrendeléseket kéne meglátogatnom? Esetleg autoimmun betegség közrejátszhat? Sajnos teljesen tanácstalan vagyok ezügyben, ezért is kérem szíves segítségét. Panaszaim a fáradságon kívül teljesen elviselhető csak zavaró és szeretnék pontot tenni az ügyre. Segítségét megköszönve, tisztelettel!

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza komplex panaszok gasztroenterológiai panaszok témában

Tisztelt Kérdező! Kedves Gergely! Első körben érdemes lenne gasztroenterológiai szakrendelést felkeresnie, mivel a panaszai túlnyomó többsége ilyen jellegű. H. pylori eradikációja (kiirtása) is komplex gyógyszeres terápiát igényel, melyben szintén gasztroenterológus szakorvos tud segíteni. Jó lenne még egy friss vérkép a fáradtság és egyéb gyengeséggel járó tünetek miatt. A hajhullás, fáradtság, sápadtság is lehet pl. felszívódási zavar, akár vashiány következménye is, ezekre szintén adhat választ a fent említett két vizsgálat. A mozgásszervi panaszok valóban inkább rheumatologiai jellegűnek tűnnek így a leírása alapján. Rendszeres testmozgás akár a súlycsökkenésen keresztül is illetve az edzettség javításával segíthet még. Mielőbbi jobbulást kívánok, üdvözlettel Dr Szabó Zsuzsanna

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 08.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Túlzott izzadás
Tiszteld Doktornő! Kb 14 éves korom óta nagyon izzadékony vagyok, akkor is izzadok, amikor érzetre nincsen melegem, eddig nem fedeztem fel semmi más kiváltó...
Fogamzásgátló rossz sorrend
Jó napot! Olyan kérdéssel fordulnék Önhoz, hogy kicsivel több, mint 2 hete szedem a Slinda fogamzásgátlót (2 hónapja szültem) és 3 napja menstruáció szerű...
Levertség, fülsípolás és egyéb tünetek
Tisztelt Doktor! Az alábbi panaszaimmal kapcsolatban írok. 28 éves férfi vagyok, közepes túlsúllyal. 8 évvel ezelőtt diagnosztizáltak nálam jobb-Tawara szár...
Idősember tenyerének erességéről
Zsibbadó kéz. A tárgyak megfogásakor nem érzi azokat. A képen látható erességgel összefüggésben van? Szinte feketéllik; a tenyér és az ujjak. Kell-e rá kenőcs...
Nyaki gerinc elváltozás okozhat...
A feleségem 75 éve, hosszú ideje folyamatosan szédül. Sajnos depressziós, erre szed gyógyszereket régóta. Ha jobban lenne a, depresszióban akkor meg a...
Combcsontores Z szegezés
T Dokrotnő! Apr. 23.combcsonttorest szenvedtem Z tomporszegezes tortent. A rtg szerint 05.31.fémanyagok épek, a petrochanter frackturat jó helyzetben...