Áttetsző ér mellbimbón

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! 49 éves vagyok, és 40 éves korom óta rendszeresen évente járok mammográfiára és mellultrahangra, legutóbb tavaly nyáron voltam (júniusban). A tavaly nyári vizsgálatom, ahogy a korábbiak is szerencsére teljesen negatív eredménnyel zárult, sem a mammográfián, sem az ultrahangon nem találtak semmilyen elváltozást a mellemben és a hónalji területen sem. Emellett rendszeresen szoktam otthon önvizsgálatot is végezni menses után. A tavalyi mammográfia ótasem találtam eltérést, azaz csomót vagy más eltérést, egy dolgot kivéve, ami nem is tudom, hogy eltérésnek számit-e igazából, ezért szeretném megkérdezni. (Sajnos elég "hipochonder" vagyok, és amúgy is sok stressz ért mostanában, így nem szeretnék még ezen is feleslegesen aggódni, mert sajnos hajlamos vagyok túlaggódni az ilyen egészséggel kaocsolatos dolgokat.) Szóval most tűnt fel, hogy a bal mellbimbómnál a bimbóudvaron (közvetlen a mellbimbó mellett) látok halványan egy kék eret feltünni a bőr alatt, de elég halvány, szinte alig látszik, csak ha kifejezetten azt figyelem. Nekem úgy tűnik, mintha ott picit vékonyabb lenne a bőr, talán ezért látszik át az alatta lévő ér, de ebben sem vagyok biztos, és más semmi rendelleneset nem látok ott (nem dudorodik ki semmi, nem húzódik be, nem piros, nem fáj, és normális a bőr maga) (. Amúgy a másik mellbimbómnál is vannak ilyen halvány kék erek a bőr alatt, csak lejjebbi részen). Sajnos nem tudok visszaemlékezni, hogy korábban látszott-e ez az ér ott a bal mellbimbómnál vagy sem, de mindenesetre nekem eddig nem tűnt fel vagy legalábbis nem tulajdonitottam neki jelentőséget. Most viszont megijedtem, mert azt olvastam az interneten néhány weboldalon, hogy vénák, erek megjelenése a mellen vagy mellbimbón rák jele is lehet, igaz sok ezzel foglalkozó weboldal ezt nem említi . De amúgy a testem sok részén látszanak az erek, sőt a lábam sajnos visszeres régóta, és van rajtam súlyfelesleg is, meg talán elég vékony a bőröm is, nem tudom. Szeretném kérdezni ezért, hogy jelezhet-e bármi rendellenességet ez a dolog (pl rákot vagy mást), kell-e vele foglalkozni vagy nincs jelentősége? Ha igen, akkor milyen vizsgálat indokolt? Mammográfián csak 8 hónapja voltam, így nem szeretnék feleslegesen csináltatni, ha nem szükséges, hiszen mégiscsak sugárterhelést jelent. Vagy indokolt lehet esetleg egy ultrahang vizsgálat vagy netán más vizsgálat vagy egyáltalán ne tulajdonitsak jelentőséget ennek a dolognak, hiszen igazából semmilyen panaszom nincs? Vagy lehet esetleg érprobléma? Azért is kérdem, mert a jelenlegi súlyos járványhelyzetben csak akkor mennék orvoshoz, ha az tényleg indokolt. Köszönettel!

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza mell probléma témában

Tisztelt Kérdező! Bár részletes és plasztikus a panaszának leírása, sajnos fizikális vizsgálat, megtekintés nélkül "látatlanban" nehéz választ adni. Fizikális vizsgálat után, amennyiben szükségesnek ítéli meg háziorvosa tud mellultrahangra vagy mammográfiára beutalót adni vagy eloszlatni kételyeit. Bíztató, ha egyéb elváltozást (pl. a mell váladékozása, bőrön egyéb eltérés, csomó, mellbimbó behúzódása, narancshéj szerű bőrelváltozas, pirosság, viszkető elváltozás az emlőn, vagy épp az emlő alakjának méretének megváltozása) nem vélt felfedezni. Úgy gondolom, hogy a megfelelő járványügyi intézkedések mellett történik a vizsgálat, mivel ez országos szinten kötelező, illetve közös járványügyi érdek is. Mielőbbi jobbulást kívánok, üdvözlettel Dr Szabó Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. március 21.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...
Vélemény a témában
Tisztelt Doktor Úr! Két hete hétvégén egy hosszabb kerékpártúrát tettem (2nap-230km), rendszeresen kerékpározok, de nem ekkor távokat....