• epe probélma?

        Legfrissebb cikkek a témában
        Nincs találat!
         

        Tisztelt Doktorúr, 27 éves férfi vagyok és korábban is voltak kisebb-nagyobb gondjaim az epémmel. Kb. 5-6 éve az egyik este elég rosszul éreztem magam, gyengeség kapott el, fájt az epém környéke, hányingerem volt, szédültem kicsit, másnap reggel pedig zöld színű folyadék volt a nyelvemen, illetve jött fel a torkomból és eléggé megijedtem. Ezt megelőzően is volt, hogy voltak kisebb fájdalmaim és diszkomfort érzet a hasamban, reggelente lazább székletem, de ezt követően elmentem a háziorvosomhoz, aki vérvételre küldött. Akkoriban sokat szenvedtem reggeli hasmenésekkel is. Csak egy minimális koleszterin és bilirubin szint emelkedésem volt, minden mást rendben találtak, a probléma is gyakorlatilag másnapra megszűnt, viszont azt követően is sokszor volt diszkomfort érzet az epém körül, ezért próbáltam ügyelni, hogy alacsonyan tartsam a zsírbevitelem. Sajnos ezek a kisebb nagyobb fájdalmak azóta is fennállnak és azt is észrevettem, hogy sokszor amikor rosszul érzem magam az epém miatt, fáj, akkor van, hogy gyakrabban kell vizeletet és székletet is ürítenem, vagy van, hogy csak vizeletet, pedig akkor sem iszom többet, mint általában, ezt is már jópár éve megfigyeltem, ritkán fordul elő, és amikor az epe probélmám megszűnik, azzal ezek is. Édesanyám epéje elég érzékeny a családban, sok mindent nem tud elfogyasztani, ismerve önmagát. Az utóbbi pár évben pedig már elég jól kiismertem önmagam én is , és hogy hogyan kell táplálkoznom, viszont sajnos múlthét szombat óta elég rosszul érzem magam, illetve a körérzetem nem rossz, de folyamatos feszülő érzést érzek az epémnél, pontosabban a szegycsontomtól kissé jobbra, pontosan a bordáim alatt, ami nyomásra is kissé érzékeny.( nem úgy, hogy elfedik a bordáim, hanem függőlegesen alatta). Elég sokat kell böfögnöm is, ez korábban nem volt jellemző, néha savasnak is érzem ezeket a torkomban. 1 éve vegatáriánus vagyok, és imádok főzni, imádom az ízeket, ezért elég sok, intenzív fűszert használok, viszont a zsíradék bevitelt sosem viszem túlzásba. Szombatot megelőzően eléggé sok fűszeres ételt ettem, és szombat este kezdtem el rosszul érezni magam, elég intenzív fájdalmat éreztem az epémnél, a megszokott helyen, csak ennyire nem szokott fájni. Nem volt elviselhetetlen, de azért éreztem. Múlthét szombattól fogva tehát, azóta folyamatosan érzem azt a feszítő érzést az epémnél, néha olyan, mintha korognia kellene a gyomromnak egyet, de mégsem korog. Vasárnap és hétfőn ébredés után hasmenésem is volt, a székletemben aranyszínű sárga folyadékot is láttam, elnézést a részletekért. Ez már korábbi fájdalmaknál is feltűnt, amikor háziorvosnál voltam, ott is említettem jóvan korábban. Néha keserű ízt is érzek a számban. Nagyon óvatosan táplálkozom az utóbbi napokban, viszont ez a feszülés nem akar elmúlni, néha jobban érzem, néha kevésbé, szerintem nincs összefüggésben azzal, hogy eszek-e vagy sem. Igazából a testhelyzeteim se sokat változtatnak rajta, aludni szerenécsre tudok tőle, nem is a fájdalom mértékével van gond, hanem kellemetlen, hogy állandóan érzem. Sosem szokott pár napnál tovább tartani. A közérzetem jó, viszont étvágyam nem igen van.. nem túl sokat ettem ebben az elmúlt 5 napban, mert egyszerűen nem vagyok éhes. A reggeli hasmenések megszűntek, az utóbbi két napban a székletem is normális volt. Főleg gyümölcsöket eszek turmixként, banánt, almát, narancsot, illetve zöldségekből csináltam nagyon szerényen fűszerezett pörköltet, sok rizst és krumplit eszem, illetve kenyeret, kiflit, kevés margarinnal, kétszersültet. A munkámnál fogva nagyon sokat ülök, de mellette sokat mozgom is. Szeretném megkérdezni a Doktor úr véleményét, tanácsát kérni, mert sajnos ezekben a vírusos időkben nehezebben tudok eljutni én is orvoshoz, pedig gondolom egy hasi ultrahang sok kérdésemre választ adhatna. VÁlaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Dániel

        Dr. Plósz János válasza a epés panasz témában

        Jól gondolja, egy hasi ultrahang és egy újabb labor jó pár diagnózist megerősíthet vagy kizárhat. A panasz mögött állhat nehezített epeürülés, de leginkább egy enyhe gyomor-bélhurutban gondolkodnék (étvágytalanság, lágyabb széklet, dyscomfort-érzés), illetve a lezajlást követő visszamaradt irritabilitásban. A gyakori, nyugodt, kis étkezések, a fűszerek átmenetileg mérsékeltebb használata, a levegőnyelés tudatos kerülése (lassú evés-ivás-beszéd) valamint Iberogast csepp segíthet a panaszok mialőbbi megszüntetésében. Probiotikum kúraszerű használata szintén gyorsíthatja a javulást.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2020. május 07., 23:06; Megválaszolva: 2020. május 08., 08:40

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Oddi spinchter szindrómám van, amire pár éve nitrátot írtak fel (2,6 retard reggel-délben), amivel teljesen rendben van tartva az epe elfolyási gondom. Epehólyagom már nincs. E mellett pár éve jó indulatú daganatos...
        Tisztelt Doktor Úr! Évek óta fennálló hasi puffadás és hasmenés miatt csináltattam egy étel intolerancia tesztet, amelyben nagyon sok étel és ételkiegészítő mutatott eltérést. Az elmúlt 5 évben urológián kezeltek és nagyon sok...
        Jó napot! Köszönöm válaszát előre is ha tu tanácsot adni. A hétvégén futás közben sikerült esnem egy nagyot. Beütöttem a bal mellem alatti bordámat. Nem volt és most sincs ezen a részen sem folt, sem semmi látványos kicsit talán...
        Tisztelt Doktor Úr! Beutalót kaptam gyomortükrözésre ezekre a panaszokra: Tej, főként laktóz érzékenység, hasmenést okoz. Panaszolom a reggeli étkezés előtti görcsös érzést, nyilallást a bal oldalon hátulról előre hasnyálmirigy...
        Tisztelt Doktor Úr! Oddi spinchter szindrómám van, amire pár éve nitrátot írtak fel (2,6 retard reggel-délben), amivel teljesen rendben van tartva az epe elfolyási gondom. Epehólyagom már nincs. E mellett pár éve jó indulatú daganatos...
        Tisztelt doktor/doktor nő! Sajnos az történt, hogy Szeptember 19-23. menstruáltam és valahogy bennem maradt egy tampon, nem éreztem semmit és a zsinórja se lógott ki. 19tól barnás folyásom lett amit nem tudtam h mitől lehet október 6-án...
        Kedves Doktor Úr! 43 múltam, vegán életmódot folytató, káros szenvedélyektől mentes életet folytatok. Vannak autoimmun betegségeim, de eddig nem okoztak eltéréseket. Csináltattam magánúton egy éves, részletes labort, az autoimmun...
        Tisztelt Doktorúr! Én egy 60 éves nő vagyok. Családomban igen gyakori a cukorbetegség, ezért vérképet csináltattam, és aggódom, hogy talán már az is vagyok. CRP: 6,2 mg/L, eGFR: 85 kA, Glukoz: 6,4 mmol/l, EO: 5,3%. Köszönöm a segítségét....
        Tisztelt Dr.NŐ/Úr. Havonta egyszer feltellik a hasam vízzel, érzem hogy nagyon megnől a hasam /amúgy alma alkat vagyok van kötényhasam/ mint aki 6 hónapos terhes úgy nézek ki.Nehezebb a munka mintha híztam volna 5 kg-ot de semmi más tünetem...
        Szép napot kívánok! A napokban volt nagylaborom és hormonszint mérésem! Minden rendben láttam csak 2 értél tér el! Monocita: 10,1 Neutrofil granulocita: 47,1 Ad okot az aggodalomra vagy ez még normális?! Hajhullás miatt nézettem!