Viszketés, mitől?

Évek óta visszatérő probléma az, hogy a végbélnyílás tájékán viszketek. Régebben ha felírtak rá krémet akkor enyhűlt a tünet, és nem is volt ilyen gyakori, mint most 2 hónapja. Voltam a házi orvosomnál, ő a Pimafucort krémet ajánlott és azt írt fel régebben is, de már az sem segített semennyire sem. Voltam bőrgyógyásznál akinél 2 éve is megjelentem emiatt, most is és akkor is azt mondta, hogy WCzés után mossam meg magam ott. Nem vagyok igénytelen, rendesen meg szoktam tisztítani magam WCzés után, de megfogadtam a tanácsát és így sem lett jobb a helyzet. Felvetette, hogy lehet bélgilisztám van, de mikor mondtam neki, hogy évek óta tartó probléma így ezt elvetette. Viszont elgondolkodtam ezen, hogy mi van ha tényleg giliszta, elkezdtem nézni a székletem, megettem pár gerezd fokhagymát is, hátha kihajt belőlem bármiféle élősködőt ha tényleg van, de nem láttam semmit. Nem tudom már kihez forduljak ezügyben, tegnap az egész estémet végiggyötörte, de napközben is rendszeresen szoktam viszketni. Ugyanúgy használom mindennap a Pimafucort meg a bőrgyógyász által legutoljára kikevert krémet (ami az első használat után használt 1-2 hétig), de most már tényleg minden hatástalannak bizonyul.

Dr. Szanyi Andrea válasza végbéltáji viszketés témában

Kedves Kérdező! Nem, derült ki egyértelműen, hogy az eddigiek során megtekintették-e a végbélnyílás körüli bőrterületet és a krémek felírására ezt követően került-e sor. Amennyiben látható elváltozás nincs, valóban felmerülhet bélférgesség lehetősége is, de ez esetben a panasza valószínűleg nem lenne változatlan az évek alatt, illetve a használt krémek nem segítettek volna. A bélférgességet a széklet féregpete vizsgálatával lehet igazolni. Nem, derült ki, hogy történt-e vércukorvizsgálat, emelkedett vércukorérték okozhat hasonló panaszokat. Próbáljon, jelen helyzetben elsősorban telefonon konzultálni orvosával, aki esetleg más hasonló, de hatékonyabb kezelést tud felírni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2020. április 07.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Székelés utáni viszketés
Tisztelt Doktor úr! Kb. 3 éve küzdök fenéktáji viszketéssel. Több orvosnál is jártam, 3 évvel ezelőtt még aranyérrel diagnosztizáltak,...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...