Tüdö, penész?

Tisztelt Doktornő! Szeretném megkérdezni Önt, hogy mit javasolna, milyen kivizsgálás lehet szükséges az alábbi kérdéskörben, tünetekben. Gyapjú párna egyik oldalán egy ponton kellemetlen, furcsa szag kezdett el jelentkezni, kb. rá egy hétre, hogy ki lett mosva és feltehetőleg az a oldala azon pontja nem száradt ki rendesen. Szemrevételezés során nem láttam semmilyen gyanús foltot az anyagon és bár a kellemetlen szagot éreztem, nem ázott szag volt így sejtettem azért, hogy gond lehet. Az ágyon se láttam semmit a párna alatt. Pár nap után kimostam és kellőképpen ki lett szárítva a gyapjú, birkahuzat része minden, azonban sajnos lehet balszerencsésen későn tudatosulva már, de szaglás után ellenőriztem jön még valahonnan ez a szag és előtte is valamennyit beszívhattam belőle, ott azon a területen ahol a párna azon része volt. A furcsa szag miatt is penészre gondoltam., De ekkor már késő volt és most kb. 4 napja a középen szegcsont mögött diszkomfort érzés, néha talán enyhe fájdalomnak mondható helyzet áll fent. Többnyire folyamtosan. Úgy vélem, hogy valami rossz dolog oda belement és akár a spórák, ha penész volt (ha nem is látható), de beivódott oda a tüdőbe, hörgőkbe középen. Ez 4 napja áll fent, előtte semmi ilyen gond nem volt, a párnával sem. Itt inkább az lehet, hogy belélegeztem valamit. Ma voltam egy tüdőgondozóba, de az ottani idős orvos bácsikának majdhogynem nekem kellett volna (ha érdekelte volna) adnom a tippet, hogy talán kéne gondolna erre is, holott neki már egyből kapcsolnia kellett volna és továbbgondolni a történetet, stb. (illetve ő csak valahogy a párna szót hallotta meg az egészből, tehát tipikus esete annak, hogy enyhén fogalmazva is komolytalan volt a szituáció, de nem is részletezném ezt tovább, pedig neki illene tudnia, hogy tüdő és penész szó milyen nem túl kellemes dolgokat okozhat) A történt vizsgálat eredményei: Pulmo fiz. neg. mellkas rtg. jól mozgó sima rekeszek, szabad sinusok. Körülírt pulm laesio nem észlelhető. Spirometria: szuper élettani ventiláció Vélemény: a panasz lehet, hogy a párnával van összefüggésben, javasolt az allergénmentes párna használata. Vicc kategória szerintem. Főleg úgy, hogy ezt látta még olvasta is: különöbző légúti allergiák, amik 2 éve lettek megállapítva egy másik helyen Bencard teszten: feketeüröm, gabona, korán virágzó fák, penész, (Amire én se emlékeztem és szerepel itt a penész és látta is ezt az ember és ekkor se kapcsol, hogy hát ez lehetséges nem játék, ha a szervet támadta meg esetlegesen a penész., De ezt az orvosnak kéne tudnia, nem a párnával foglalkoznia már.) toll alergia. erre a dg.: Rhinitis allergicat irtak (Ami ha nem tévedek, valamilyen szénanáthás történet - ámbár egyik légúti allergiámmal se volt semmilyen tünet, se szemviszketés se orrdugulás amit mondanak ezekre így sprayt, meg a Lordestin gyógyszert nem szedtem - nem tüsszögtem, nem fulladtam semmi) Állapotom most is jó, ezt leszámítva, hogy érzem van ott valami középen és az enyhén fájogat és érzem, hogy ott van. Nem dohányzom (több, mint 2 éve), Sportolok, immunrendszerem erősnek mondanám, egészséges életmódot követek. És ezelőtt 4 napig nem volt semmi bajom, főleg nem ilyen. Gombásodás lehet a szervezetemben valamilyen szinten (bőrgomba gyanú fent állt, bőrön, mielőtt bőrgyógyászt kerestem volna fel, az elmúlt), és tartok tőle, hogy penész allergia miatt, ha azt lélegeztem be az megtámadhatta a tüdőm. És lehet magától nem győzi le a szervezet? Esetleges allergia miatt? . Egyéb tüdőpenészre utaló tünetem nincs, ezen kívül. Jellegzetesebb tüneteket leheto olvasni interneten (hivatalos forrásoknál) akár véres köpet, láz stb. Illetve van egy pár fajta penészgomba, ami megtámadhatja tüdőt. Ez pl.: Aspergillus fumigatus Ez a cikk se egy butaság szerintem, amíg nincs baj, addig nem is gondolnák sokan, hogy milyen veszélyes is lehet ez és mégis mennyire hétköznapi helyen fordul elő és ahhoz képest erre is elég kevés figyelem hárul a tüdőproblémákon belül, na nem, mintha a többire nagyon sok figyelemet fordítanának az emberek. Tehát Ön mit javasolna, milyen vizsgálatot kell ilyenkor végeztetni? A megérzésem szerint tüdő/hörgőtükrözés illetve vérvizsgálat, nyál, mintavételezés/tenyésztéssel? Vagy kevésbé drasztikus dolog is szóba jöhet, meddig érdemes várni? -, Amit még talán érzek az enyhe fájdalmon, kellemetlen érzésen kivül, az talán a száj és légcsőszárazság, illetve nagyon néha olyan, mintha onnan bentről tüdőtől valami levegő párologna fel enyhén, vagy onnan jönne ki. Pl csukott szájt követően nyitott állapotban, mintha enyhén feljönne valami, pedig nem is fújtam ki a levegőt szándékosan, főleg nem a szájon keresztül. Nehezen megfigyelhető, de szerintem nem csak kitaláltam. Köhögés nem jellemző, inkább csak köhintések, de az is inkább tudatosan.

Dr. Hangonyi Csilla válasza légúti diszkomfort témában

Kedves Kérdező! Úgy gondolom, semmi komoly tüdőbetegsége nincs. A tüdő nem fáj, így a szegycsont mögötti diszkomfort érzést enyhe légúti infekció, mozgásszervi ok, vagy reflux betegség okozhatja. A tüdő gombás fertőzése legyengült immunrendszerű betegeknél fordul elő, és röntgen elváltozást illetve egyre súlyosabb panaszokat okoz. Azt javaslom cserélje le a kellemetlen szagot adó párnát. Hörgőtükrözésnek jelenleg nincs indoka. Üdvözlettel.

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2018. december 12.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Kislány szedhet-e fitoösztrogén...
Tisztelt Doktor Úr! Kilenc éves kislány foltos kopaszodására ajánlottak olyan étrendkiegészítőt, amelyben fitoösztrogén is van,szója izoflavont tartalmaz. A...
Baba cipő dilemma
Tisztelt Doktornő! Kezdő édesanyaként a gyermekcipő vásárlás komoly dilemmát jelent. Környezetünkben van, aki kizárólag a szupinált cipőket favorizálja az...
Csuklás oka
Kedves Doktornő! Az elmúlt napon hirtelen felállást követően pár perces csuklást tapasztaltam többször is. Korábban is történt már ritkán, evést követően az...
Alacsonyabb neutrofil szám kóros?
Marcius 7-en 47,8 volt (50-70) marc 31-en 47,4 volt (50-70) tehat mindig kicsit alatta van a Neutrophyl %. Augusztusban: neutrofil granulocita 1,8 (2,5...
Székelés utáni viszketés
Tisztelt Doktor úr! Kb. 3 éve küzdök fenéktáji viszketéssel. Több orvosnál is jártam, 3 évvel ezelőtt még aranyérrel diagnosztizáltak, azokra kenőcsöt...