Hasmenés, gyomor, vékonybél betegség?

Tisztelt Doktor Úr! 10 hónapja hasi ct-m volt ismeretlen eredetű bal alhasi fájdalmak miatt. Akkor a leleten csak 7 mm-es epekő, illetve a mesenteriumban néhány 10 mm-es és több apró nyirokcsomó figyelhető meg. Az appendix kissé vaskosabb, és intezívebben halmozza a kontrasztanyagot. Erre semmit nem mondtak, csakhogy lehet, hogy kihordtam lábon egy vakbélgyulladást, bár folyamatosan nézték a vérvételnél Crp, fehérvérsejt, süllyedés sosem volt magasabb egyik sem. Vastagbél tükrözés is volt, nem találtak semmit, pár darab 1-2 mm-es divertikulumon kívül. Most, decemberben méhnyak konizációm volt, akkor vettek vért, melyben az egfr és a kreatinin eltérések voltak, valamint össz FVS szám volt emelkedett. Viszont most 10 napja, hogy gyomorgörcseim kezdődtek, s amikor erősebb görcs volt, és csak akkor, hasmenésem lett, mely világosbarna volt, de nem leveses, maximum napi kétszer. Ez 4 nap alatt lecsengett, és felváltotta egy főleg éjszaka jelentkező erős többszöri, híg, levese hasmenések, de a gyomor már csak éppencsak érzékeny volt, nem fájt. Vasárnap éjjel végig a wc-n ültem, szinte csak folyadék távozott már belőlem, pedig keveset, de ettem napközben. Azóta már nem éjjel, csak főként délután jelentkező, napi 3-4 vizszerű, leveses hasmenésem van, olyan, mintha minden folyadék, amit elfogyasztok (jellemzően másfél-2 liter egy nap) kijönne. Nyilván nem az egész, mert akkor gondolom már kórházban lennék. Gasztrora csak 3 hét múlva tudok menni, háziorvos normixot írt fel, egy dobozon túl vagyok, kétféle probiotikumot szedek. (enterol, dr chen). A híg hasmenésből arra következtetek, hogy vékonybél probléma lehet. Esetleg Chron betegség? Vagy milyen vékonybél betegség okozhat még perzisztáló, híg folyós hasmenést? A tavalyi ct-n az appendix és mesenterium nyirokcsomók mire utaltak? Esetleg ehhez köze lehet, ilyen távlatból? Elnézést a hosszú írásért, de talán minden infó fontos lehet.

Dr. Plósz János válasza hasmenés témában

Véleményem szerint nincs összefüggés a korábbi és a jelen panasz között. A 10 napos panasz fertőzéses jellegű gyomor-bélhurut lehet, a diéta és a probiotikum segít a mielőbbi javulásban. A híg székürítés inkább felgyorsult vastagbél passzázs jele lehet, vagy a vízvisszaszívódás hiányára utalhat. Ha nem javul, széklettenyésztést is érdemes lenne végeztetni. Crohn betegség inkább hasi fájdalmat és fogyást okoz, a colitis ulcerosa inkább jár gyakori hasmenéssel, de ez általában véres-nyákos.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. február 02.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Epeműködési zavar
Jó napot! Epeműködési zavar kapcsán írok. Infundibulum fölötti septált epehólyag 3 éve okoz össze-vissza hasmenést, ugyanígy össze-vissza...
Bélflóra helyreállítása
Kedves Doktor Úr! Több, mint 1 hete légúti felülfertőződés miatt szednem kellett 3x500 mg Azi-Sandoz antibiotikumot. Nem akartam szedni,...
Mi okozza a hasmenésem?
Tisztelt Doktor úr! Hat napja tart a hasmenésem, ma éjjel is görcsös, sárga híg széklete ébredtem. Utána görcsök következtek, már nem...
Hasmenés, bélmotilitás probléma
Tisztelt Doktor Úr Kontaminált vékonybél szindróma betegség után negyedik antibiotikum kúrán estem át kb. 2 hónapja. A panaszaim...
Sárgás hasmenés, köldök körüli...
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Tegnap azaz (07.17-én) hasmenésem volt. Kb 12-13 óra között kezdődött és az elején elég gyakran kellett...
Világos széklet, Hasmenés
Tisztelt Dr. Plósz János Doktor úr. Segítségét szeretném kérni, kb. 2 éve küzdök az alábbi panaszokkal. Nagyobb, mennyiségű tejtermék...