Bélférgesség

Tisztelt Dr. Plósz János! Előre elnézést a hosszú sorokért, de mindent leírok, s nagyon bízom a javaslatában!, Decemberben voltam az ügyeleten, mert a székletemben galandféregre utaló dolgokat láttam - legalábbis laikusként, internetet olvasva úgy gondolom -, a hasam már egy hete húzódott, a végbélnyílásánál furcsa –, de nem kifejezetten viszkető – érzés volt, s korábban nyers húst is ettem, valamin kutyám is van (bár rendszeresen kapja a féreghajtót). Vermoxot kaptam 2x1 3 napon át. 10 nap múlva ismét feltűntek, így az ünnepi rendelés miatt újra ügyelet, ahol ismétlésként szintén Vermox 2x1 3 napon át, s javasolták, hogy keressem fel a háziorvosom ha 10 nap múlva sem vagyok rendben. Bár 10 nap múlva jól éreztem magam, de a székletemben igaz ránézésre már nem, de „keresve” (mert addig már oda jutottam, hogy aggódásból átnéztem) még mindig találtam sárga, kocsonyás magam sem tudom miket. A háziorvosom azt mondta, hogy a székletvizsgálat nem megbízható, és városunkban nem is végzik, így azt javasolta, ha úgy érzem, szedjem be a következőt: , Declaris 1x1 2 napig, Vermox 2x1 3 napig, majd Klion 3x1 amíg van. Még nem váltottam ki a gyógyszereket, mert úgy gondoltam, ha nem muszáj, nem szedném be. Elég nagy lórúgásnak tűnik. Viszont azóta is figyelem a székletem, pár napig semmi, aztán megint valami sárgás dolgokat találok benne, ami lehet akár normális is… nem tudom, tényleg nem értek hozzá. 35 éves vagyok, s gyermeket szeretnénk a párommal, de csak úgy szeretnék nekiállni a családalapításnak, hogy biztosan tudom, rendben vagyok, ezért arra hajlok, hogy megcsinálom a háziorvos által ajánlott kúrát. Biztos, ami biztos alapon. Viszont a neten azt látom, hogy a Vermoxot teszik előre a hármas kombinációban, valamint, hogy a Vermox és Klion együtt allergiás reakciót válthat ki. Nem tudom, hogyha egymás után veszem be, akkor az gond-e. Tisztelettel kérem véleményét! Végig csináljam a hármas kombinációjú kúrát? Ha igen, akkor milyen sorrendben? S miután ez megtörtént, mennyi időt várjak a gyermekvállalással? (a nagymennyiségű gyógyszer miatt kérdezem) Előre is köszönöm szépen válaszát!

Dr. Plósz János válasza Helminthiasis témában

Konkrét bizonyíték és diagnózis nélkül nem javasolnám a gyógyszerek használatát, tehát mindenképp érdemesnek gondolnám a székletből féregpete vizsgálatot végeztetni (3 különböző székletből). Ha mind a 3 negatív, akkor nincs szükség a kúrára, ha valamilyen parazita igazolódik, akkor az annak megfelelő szer használata javasolt. (Ha viszont tényleg a gyógyszer használata mellett dönt, egymás után is szedhetőek és pár napos kiürülési idővel kell csak számolni).

Cikkek a témában
    Nincs találat!
Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. január 31.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Belfereg vagy egyeb?
Tisztelt Doktor Ur! Irtam ma Onnek a colitis ulcerosa/nyalkas széklet miatt. Mostani eros hasfajasomat szeklet kovette, amelyet megtekintve dobbentem meg,...
Bélférgesség
Tisztelt Dr. Plósz János! Olvastam a Mikor lesz már vége? című írást és a válaszát. Tetszett a válasza, professzionálisnak és kedvesnek találtam. Ezért vettem...
Helyi érzéstelenítéses műtét után...
39 éves, inzulinrezisztens nő beteg vagyok. Az IR-re duétazom, a magas androgénekre Dienillét szedek. Két évvel ezelőtt volt egy HELYI ÉRZÊSTELENÍTÉSES...
Trombózis félelem mellműtét után
Jó napot. Egy hete volt mellfelvarrásom. Az orvos nem írt fel vérhigitot . Sokat sétálok és sok folyadékot is iszom.kérdésem az lenne, hogy kell-e tartsak az...
Fertőzés veszély, denevérről
Tisztelt Doktornő! Pár napja az esti órákban kimentem az udvarra és felettem elrepült egy, denevér, pont felnéztem és valami folyékony anyag belement róla a...
Kislány szedhet-e fitoösztrogén...
Tisztelt Doktor Úr! Kilenc éves kislány foltos kopaszodására ajánlottak olyan étrendkiegészítőt, amelyben fitoösztrogén is van,szója izoflavont tartalmaz. A...