Vizes hasmenés

Tisztelt doktor úr! 3 napja megy a hasam, ebből 1 napja ilyen vizes hasmenés szerű a székletem. Nincsen rajta sem vér sem nyák, és nem olyan hasmenés hogy el sem tudok szakadni a wc mellől, eddig 1 nap egyszer jelentkezett. Eddig a székletem rendben volt, naponta egyszer volt, 1.5 hétig szedtem oxamoran antibiotikumot, akkor is ment a hasam, majd mikor a gyógyszert elhagytam akkor megszűnt, majd ezt követőem linex nevű probiotikumot szedtem az antibiotikumos kezelés után, ami ugy éreztem teljesen rendbe hozta a bélműködésemet, (előtte voltak olyan panaszok, hogy bal oldalt feszült a hasam alja) kb mióta elfogyott a linex, azóta kezdődött a hasmenés, lehet ez valami komolyabb bélrendszeri betegség is? Polyp esetleg daganat? 20 éves vagyok. Esetleg lehet attól, hogy a hasmenés előtti napon ettem tartár mártást, ami általában hasmenést okoz nálam, ezután reggel ment is a hasam, majd a hasmenés kezdétének a napján nem olyan ételt ettem, ami ugymind pihentette volna a gyomrom, hanem pörkölt főzés közben a zaftot a kenyérre kentem és így ettem meg belőle 2 szeletet. Majd utána ettem rendesen is belőle. És ezután estére kezdődött a vizes hasmenés, és ma reggel is. Elég kellemetlen szagú volt. Köszönöm a válaszát.

Dr. Plósz János válasza hasmenés témában

A hasmenés oka lehet az antibiotikum kezelés utóhatása (a probiotikum használt, de lehet, hogy nem kolonozálódott a flóra, így az elhagyását követően újrajelentkezett a panasz), de lehet a diétahiba következménye is. Nem gondolnék egyáltalán komolyabb bélrendszeri megbetegedésre. Javaslom, használjon még pár hétig probiotikumot (érdemes lehet már típust is megpróbálni) valamint egyen gyakran, rendszeresen, lassan, nyugodtan, egyszerre keveset.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. március 06.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Epeműködési zavar
Jó napot! Epeműködési zavar kapcsán írok. Infundibulum fölötti septált epehólyag 3 éve okoz össze-vissza hasmenést, ugyanígy össze-vissza...
Bélflóra helyreállítása
Kedves Doktor Úr! Több, mint 1 hete légúti felülfertőződés miatt szednem kellett 3x500 mg Azi-Sandoz antibiotikumot. Nem akartam szedni,...
Mi okozza a hasmenésem?
Tisztelt Doktor úr! Hat napja tart a hasmenésem, ma éjjel is görcsös, sárga híg széklete ébredtem. Utána görcsök következtek, már nem...
Hasmenés, bélmotilitás probléma
Tisztelt Doktor Úr Kontaminált vékonybél szindróma betegség után negyedik antibiotikum kúrán estem át kb. 2 hónapja. A panaszaim...
Sárgás hasmenés, köldök körüli...
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Tegnap azaz (07.17-én) hasmenésem volt. Kb 12-13 óra között kezdődött és az elején elég gyakran kellett...
Világos széklet, Hasmenés
Tisztelt Dr. Plósz János Doktor úr. Segítségét szeretném kérni, kb. 2 éve küzdök az alábbi panaszokkal. Nagyobb, mennyiségű tejtermék...