Hova Forduljak?

Kedves Andrea gyermekem megkapta 2 hete az utolsó oltást (agyhártya elleni) és azóta megy a hasa (a hasfogót nem eszi meg, semmilyen étellel nem tudjuk neki beadni olyan rossz íze lehet) múlt hét elején be is lázasodott 2 nap múlva ez elmúlt viszont neki állt köhögni, a hasmenés két hete a köhögés 1 hete tart, és nem is eszik a gyerek jó 2 hete szintén, szilárdat nem lehet bele erőltetni, úgyhogy jóideje tápszeren él, az az egy, amit "megeszik", tegnap a gyermek orvos azt mondta nem tudja mi baja lehet a torkában semmit nem lát (pedig amolyan felszakadó köhögésnek tűnik, és sejtésem szerint össze függ a nem evés a torokproblémájával) és elküldött széklettenyésztésre, a kérdésem az lenne, hogy eszébe jut -e esetleg olyan vizsgálat, amit érdemes lenne elvégeztetnünk a gyermeken, mert elég nyugtalanító a 2 hete tartó nem evés (pedig éhes a gyerek ez látszik rajta, hogy nyitja a száját minden kanál ételre aztán az első falat után már nem kér többet enni) lenyelhetett valamit? Tüdő problémából eredetű problémát keressünk esetleg? A gyermek amúgy jókedvű és játszik egész nap tehát nem levert és jól is alszik, csak néha kelti fel ha köhögnie kell. Reggel köhög a legtöbbet. Száraz lehet a levegő? Eddig is ezt a levegőt szívta a lakásban a gyermek és eddíg sem köhögött úgyhogy ezt kizártuk. Tanácstalanok vagyunk és nem szeretnénk ha a probléma súlyosbodna vagy nem vennék figyelembe valamit, ami később súlyosabbá válhat. tisztelettel várva válaszát Attila

Dr. Balogh Andrea válasza hasmenés témában

Kedves Kérdező! A széklettenyésztés jó ötlet, ennek segítségével fény, derülhet arra, hogy mi okozza a hasmenést. Érdemes lenne Protexin Restore-t adni a kicsinek, ezt a gyerekek be szokták venni minden ok nélkül, a bélflórát állítja helyre, napi 1x1 tasakkal adják 7 napon át. Fogzásra is gondoltam ahogy írta a problémát, hogy étvágytalan, nem eszik, ez is okozhat lazább székletet, de mivel amúgy jó hangulatú, nyugodtan alszik ezt kizárnám. Érdemes lenne a szájában jól körbe nézni: a fogai előtt az ínyeken körbe, a nyelvén, hogy nincs-e gombás vagy hólyagos szájfertőzés - bár ez utóbbi leggyakrabban lázzal jár. Gyerekeknél még a köhögés során lenyelt váladék is szokott nyálkás, hígabb székletet okozni. Komolyabb tüdőproblémára pl. tüdő- vagy hörgőgyulladásra nem gondolok, mert az egész napos köhögéssel jár, lehet, hogy van egy kis váladék, ami reggelre begyűlik azt köhögi fel. Hát most hirtelen ennyit tudtam kiokoskodni. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Balogh Andrea
Dr. Balogh Andrea gyermekgyógyász
Megválaszolva: 2016. február 03.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Epeműködési zavar
Jó napot! Epeműködési zavar kapcsán írok. Infundibulum fölötti septált epehólyag 3 éve okoz össze-vissza hasmenést, ugyanígy össze-vissza...
Bélflóra helyreállítása
Kedves Doktor Úr! Több, mint 1 hete légúti felülfertőződés miatt szednem kellett 3x500 mg Azi-Sandoz antibiotikumot. Nem akartam szedni,...
Mi okozza a hasmenésem?
Tisztelt Doktor úr! Hat napja tart a hasmenésem, ma éjjel is görcsös, sárga híg széklete ébredtem. Utána görcsök következtek, már nem...
Hasmenés, bélmotilitás probléma
Tisztelt Doktor Úr Kontaminált vékonybél szindróma betegség után negyedik antibiotikum kúrán estem át kb. 2 hónapja. A panaszaim...
Sárgás hasmenés, köldök körüli...
Tisztelt Doktornő/ Doktor Úr! Tegnap azaz (07.17-én) hasmenésem volt. Kb 12-13 óra között kezdődött és az elején elég gyakran kellett...
Világos széklet, Hasmenés
Tisztelt Dr. Plósz János Doktor úr. Segítségét szeretném kérni, kb. 2 éve küzdök az alábbi panaszokkal. Nagyobb, mennyiségű tejtermék...