Lábközépcsont törés után sport

Jó napot! Elnézést a zavarásért, csupán egyetlen egy kérdésem van. Még nyáron meg fogadtam, hogy el kezdek futni, mert jó érzés, meg szeretnék egészségesebben is élni. Csak a nyári szünet első napján sikeresen el törtem négy darab lábközépcsontom. Műtöttek, fémeket kaptam, már azokat is el tüntették. Tulajdonképpen végig jártam a rehabilitációt is, és már normálisan járhatok suliba is. Teljes terheléssel. Azt szeretném meg érdeklődni, hogy nem lesz semmi gond, hogy ha el kezdek holnaptól futni? Már utána kérdeztem, egyes emberek azt mondták, hogy a csont 6-7 hónap után forr össze rendesen, és hogy addig inkább nem kéne ilyen terheléseket (bár kicsit fura, mivel a legtöbb ilyen sportoló nem vár ennyit). Nem szeretném ha valami gond lenne ebből. Hiszen ez csak egy újabb gond lenne a szüleimnek, meg nekem is a suli miatt, ezért kicsit félek. Köszönöm szépen!

Dr. Bogdán Aurél válasza sérülés utáni sport témában

Vizsgálat nélkül és a röntgen ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Általánosságban elmondhatom, hogy ennyi idővel a sérülés és a műtét után, ha a fokozatosságot betartja elkezdhet futni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Bogdán Aurél
Dr. Bogdán Aurél traumatológus, ortopédus
Megválaszolva: 2015. január 22.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...
Vélemény a témában
Tisztelt Doktor Úr! Két hete hétvégén egy hosszabb kerékpártúrát tettem (2nap-230km), rendszeresen kerékpározok, de nem ekkor távokat....