Szürke nyelv és keserű szájíz

Tisztelt Doktor Úr! Évek óta problémám, hogy keserű a szám és szürke a nyelvem. Ezidáig még nem sikerült gyógyulást hozó megoldást találni, pedig voltam pár orvosnál. Gyomor-, béltükrözésen túl vagyok, negatívak. Éppen tegnap diagnosztizált egy gasztroenterológus refluxot, ő leginkább csak a keserű szájízre vonatkoztatva. De a szürke elváltozásra nem mondott semmit. Nincsen savas felböfögésem, a gyomortükrözés eredményén sem utal semmi erre. Nagyon sok levelet olvastam e témában, és ismerek is pár refluxos beteget, de a nyelv szürke elváltozását egyik sem említi. Korábban már szedtem savlekötőt, de a tüneteim nem változtak. Kérem a tisztelt Doktor Urat, hogy ha tud, e témában írjon Nekem valami bíztatót, mert már olyan keserű lesz az életem, mint a szám íze. Üdvözlettel.

Dr. Plósz János válasza szürke nyelv témában

A szürkés-fekete nyelv esetén a nyelvhát mirigyei megnagyobbodnak illetve elszineződnek. Ennek oka nem teljesen tisztázott, de előfordul candida albicans fertőzés miatt, dohányzás mellett vagy akár vérszegénységhez társulva. Ezen kiváltó okokat érdemes vizsgálni, szükség esetén kezelni. Helyileg a fokozott szájhigiénia illetve timol vagy genciánaibolyás ecsetelés jöhet szóba. A keserű szájíz valóban utalhat epés refluxra, de ehhez savas visszacsorgás is társul szinte minden esetben (prokinetikumok- Cerucal, Domperidon-, illetve gyakori, rendszeres, kis étkezések tartása csökkentheti a reflux mértékét).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 18.

Kérdések és válaszok: Egyéb

A korábbi problémám még nem szünt meg
Tisztelt Doktornő/Őr! Sajnos a problémám, amit 2 éve írtam Önöknek, még nem szünt meg. Akkor azzal kezdődött a bajom, hogy fekete lett a...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...