Missed ab utáni menstruáció

Jó Napot Doktor Úr! Segítséget szeretnék kérni! 2014. december 2-án sajnos megállapították a 8 hetes magzatunknál, hogy nem fejlődött és nem is ver a kicsi szíve. 2014. december 4-én missed ab műtéttel fejezték be a terhességemet. December 29-én voltam kontrollon, azt mondták minden rendben van, hamarosan meg fog jönni a menstruációm. Sajnos azóta nem jött meg, ma tartok a 46. napnál, azaz a 6.héten. Január 12-én voltam egy újabb kontrollon, mivel megijedtem, hogy miért nem jött még meg. Azt gondoltam terhes vagyok, bár védekeztünk. A helyi sztk-s dr a következőket állapította meg: Uterus nagysága: 80*28*30 mm. Endom: 8mm Pco-s jell.ováriumok. Douglasban szabad hasi folyadék nem látható. Azt mondta az orvos, hogy valószínűleg nem is fog megjönni a menstruációm és írt fel provera tablettát. Mert, hogy ez majd meghozza a menstruációm. Nem igazán tudom mit tegyek, mert megkérdeztem azt a dr-t is aki műtött és ő azt mondta, hogy ne szedjem be, mert magától meg kell jönnie és hogy ő biztos abban, hogy 2-3 héten belül jelentkezni fog. Nos én január 6-tól kezdve csinálok ovulációs tesztet, aminek érzékenysége 15 mIU/ml és folyamatosan negatív értékeket mutat, így gondolom még 2 hét múlva sem fog megjönni.: (Bár nem tudom, mennyire megbízhatók ezek a tesztek. Mindig azonos időben csinálom este. Teljesen tanácstalan vagyok. De a párommal annyit megbeszéltünk, hogy szeretnénk minél előbb babát, és elfelejteni, amin keresztülmentünk az első terhességem alatt. Kérem segítsen, mert tényleg tanácstalan vagyok a kapott információk miatt. Nem tudom, hogy jobban bekavarok-e a hormonjaimnak, ha beszedem a gyógyszert. Illetve ha beszedem, megfog-e jönni magától a következő menstruációm. Kérem segítsen dönteni! Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Tekse István válasza missed ab utáni állapot témában

Kedves Kérdező! A megelőző terhesség, illetve a műtét és az ezzel járó stressz is megzavasrhatja a peteérést, tehát csúszhat a menzesz. ettől függetlenül ha nem jön meg belátható időn belül (2-4 hét) úgy mindenképp kontroll vizsgálat szükséges (esetleges további kivizsgálások tervezése, hogy állhat-e ok a peteérés útjában). Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. január 26.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...
Nem múló szédülés és fejfájás
Üdvözlöm! Múlthéten Csütörtökön az egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a fejfájás nem állandó. Időnként előjön pár...
LDH, CK magasabb-melanoma vagy más?
Kedves Doktornő! Jogosítvány hosszabbítás miatt készítettek vérképet, ahol az LDH 222 (ref.tart 135-214u/l) és a CK 180 (ref.tart...
Sajkacsont törés
Tisztelt Doktornő! 08.01-én a jobb os scaphoideum radialis végéből egy 6,5 mm-es darab jó helyzetben letört. Ennek rögzítésére egy LigaFlex...
Alkoholfogyasztás után az állkapcsom...
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A panaszom már több éve fenn áll, próbáltam egyről a kettőre jutni, de sose sikerül. Ha alkoholt fogyasztok, pl...
Vélemény a témában
Tisztelt Doktor Úr! Két hete hétvégén egy hosszabb kerékpártúrát tettem (2nap-230km), rendszeresen kerékpározok, de nem ekkor távokat....