Szédülés, bizonytalanság érzet, fülzúgás

Tavalyelött oktoberben egy biciklizés alkalmával nagyon megszédültem és majdnem elájultam. Ezzel kezdődött minden.Pár hétre rá ismét rosszul lettem, ekkor már a sürgösségre kerültem, ahol pánikrohamnak vélték az egészet.Kb.1hét múlva ismét erős szédüles tört rám de ekkor már fülzúgás kíséretében.Ettöl a ponttól a fülzúgás megmaradt és a szédülés is ami inkább bizonytalanságérzet semmi képp nem forgószédülés.Hozzá kell tennem, hogy ezek a tünetek allandóak egész nap tartanak, talán estére enyhülnek sőt meg is szünnek olykor és alvás közben nem jelentkeznek csak a fülzúgás.Ébrés után fél órával kezdődik is az egész elölröl. A szédülés zavar nagyon, hisz kihat a munkámra, a konfortérzetem meg az életem sokszor egyenesen elviselhetetlen, különben informatikus mérnök vagyok és sokat ülök számítógép elött. Meg kell említenem, hogy a fejem sokat fáj, a nyakam, a trapézizmom és a tarkóm sokszor görcsbe szorul. Most meg hogy miért forultam neurológushoz? Több mint egy év alatt mindent végigjártam amit lehet. Mindenféle vérből kimutatható tesztet elvégeztettem, ami mind negatív.Parazita teszt negatív, hasi eko negatív (lusta epe felfedezve) , EKG rendben, vérnyomás renben, fej és nyaki mágneses rezonancia kotraszt anyaggal negatív (annyit említettek itt hogy a szinuzitiszek megvastagodottak, ami lehet akar genetikai is, nem föltétlen rendellenesség, de azt mondták az nem okoz ilyen tüneteket és pláne nem ebben a formában) .Végül fül-orr-gégészeten kezeltek szinte egy évig de az eredmény negatív.Szedettek betaserc-et agyértágítót, agyérsekentőt, végül bilobilt és B komplexet amiből annyit kaptam, hogy csalankiütéses allergiát váltott ki továbbá magnéziumot. Semmi nem használt és végül letettem róla. A meniere szindróma legalább ki van zárva, ezt egy másik belsőfülspecialista is alátámasztotta. Az orvosok már nem tudtak mit kezdeni velem így hát elmentem masszőrhöz.Egy évi kínlódás után ez segített talán a legtöbbet enyhültek a tüneteim, de továbbra sem jöttem helyre. Mit tegyek milyen betegség ez?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Kerekes Éva válasza szédülés témában

Tisztelt érdeklődő!

sok kollégám vizsálta már, én látatlanban semmit nem tudok ehhez hozzátenni. Úgy gondolom én is, hogy feszült, és a sok számitógépes munka miatt befeszül a nyaki és váll izomzata, ez okozza a panaszait, és ezért segít a masszázs. Megnyugtató, hogy nincs agyi-és érbetegsége - a panasz meg majd elmúlik, ha kissé sikerült ellazulni.Próbaljon mg kikapcsolódni, gyógyfürdőbe elmenni, élvezni az életet - sikerülni fog!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2015. január 14., 16:46; Megválaszolva: 2015. január 15., 23:16
Kérdések és válaszok: Egyéb
Kaphatok covid vakcinát? és melyik...
Inzulinrezisztenciám van és ezzel együttjáró pajzsmirigy alulműködésem, ami már kezelendő. IR-re szedek Merckformin 500as gyógyszert, pajzsmirigyre...
Folyamatos Szédülés
Kedves Doktornő! A vérnyomásom már beállt. Ritmus zavarom nincsen. Az elmúlt 2 évben kb 5x volt szívultrahang. Múlthéten is volt. Számtalan EKG...
Pfizer covid vakcina
Tisztelettel érdeklődöm, hogy kaphatok e Pfizer covid elleni vakcinát, ha nemrég kaptam meg a csontritkulás elleni gyógyszeremet injekció formájában...
Folyamatos Szédülés
Kedves Doktor Nő/Úr! 2 éve szenvedek szédülékenységben. A szédülés jellege, kótyagos, enyhe egyensúlyzavar kíséri. A nap 24 órájában. Minden...
Szédülés és magatehetetlenseg
Idős nagymamám esetében írok. Demenciaja régóta fenn állt,naponta többször is rá kellett nézni, de a maga tempójaban ugyan, de jönni menni...