Halántékér lüktetése

Kedves Doktornő/Doktor Úr! Múlt héten influenzás lettem, mely magas lázzal járt. Háziorvosomhoz elmentem, és jeleztem neki, hogy a bal halántékomon a láz óta kiemelkedik az ér és lüktet. Kellemetlen érzéssel jár. Orvosom azt válaszolta, ne aggódjak, valószínűleg az influenzás gyulladás következménye. Sajnos míg a betegségből kigyógyultam, addig a halántékerem állapota nem változott, továbbra is érzem a lüktető, nyomó érzést, ráadásul a homlokomon is megjelent egy kékes folt egy ér mentén (ugyanúgy bal oldalt). Ez valóban a betegség szövődménye vagy valami más (nagyobb) baj? (Tavaly egyébként kiderült, hogy a bal arteria vertebralisom a dominans, fejlődési variáció eredményeként. Ezzel összefüggésben van a dolog?). Köszönöm válaszát!

Dr. Szanyi Andrea válasza érprobléma témában

Kedves Kérdező! Keresse fel ismét háziorvosát, hiszen azt írja, hogy látható jele is van már panaszának. Leírása alapján bennem felmerül, hogy érgyulladása van, az pedig kezelendő. Elképzelhető az is hogy a fejfájása, láza során vette észre az arteria temporalis (halántékon levő ér) lüktetését. Az arteria vertebralis fejlődési variációjával panasza nincs összefüggésben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 31.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Hajszál ér
Kedves Webbeteg! 3 nappal ezelott stepaerobikozni voltam.elegge megeroltettem a labaim izomlazam van. A bal labamon van egy kidulledo...
Mikor térhetek vissza munkakörömbe?
Tisztelt Doktornő! Márciusban bal vállam humerus proximális végének törését szenvedtem el. Konzervatívan kezelték, ám mozgástartományom...
Lehetőségek
Tisztelt Dr. Úr! Előző kérdésem után most November 4 volt a műtét. Úgy volt, hogy sztoma zárás és sigmabebel resectio lesz, amit utána...
Dudor a végbélnyiláson belül
Tisztelt Doktor Úr! A munkám miatt ülő életmódot folytatok napi 10 óra számítógep előtt nagyon kevés mozgás sajnos túlsúlyos 93 kg. Kb.egy...
PVNS nyílt térd műtét
PVNS: Nyílt térd műtét alul-felül vágás után 5-6 hétbe még nem hajlik a térd, ez normális? Kell valami gyógytorna vagy idővel alakul?...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...