Szemhéj bevérzés

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Felső légúti megbetegedésem van, nátha, fejfájás, köhögés, rossz közérzet, hőemelkedés. Nem tudom van-e jelentősége, azért írom, de igazából a szemhéj bevérzés miatt kérek segítséget. Tegnap reggel (igaz kicsit erőlködtem a lerakódott váladék kiürülése miatt), a bal szemhéjam és szemgödröm eléggé fájt és a tükörbe pillantva, azt láttam, hogy sötétlila színben pompázik a szemem. Ez évben már volt egy szembevérzésem a másik szememen, de akkor a szemfehérje vérzett be, aztán 1-2 héten belül felszívódott. (ez volt életemben az első) Még egy-két info: A kezemen, lábamon eléggé könnyen és gyakran keletkeznek kisebb kék-zöld foltok, ha beütöm valahová, de sokszor észere sem veszem, hogy történt valami, csak az eredményt látom, és nem szoktam nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki. A másik a bal szememre gyermekkori kancsalság miatt tompalátó vagyok 10%-os látással, és szemüveget hordok a jobb szemem miatt. Kérdésem: forduljak-e orvoshoz, mi okozhatja, mennyire súlyos, kell-e valamilyen kivizsgálás, stb. Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Tomonkó Magdolna válasza szemhéj bevérzés témában

Kedves Kérdező! Mindenképpen keresse fel háziorvosát, vérképét ellenőrizni kellene, a vérzési és alvadási folyamatok, a vérlemezkék számának vizsgálata szükséges lenne. Nem írja, jelenleg szed-e a thyreotoxicosis miatt Metothyrin nevű gyógyszert, ami miatt rendszeresen ellenőrizni kellene a vérképét. Üdv: dr Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Tomonkó Magdolna
Dr. Tomonkó Magdolna háziorvos, transzfúziológus
Megválaszolva: 2013. december 28.

Kérdések és válaszok: Egyéb

Cea tumormarker
Tisztelt DoktorNő! vérszegénység miatt tumormarker vizsgálatot irtak elő. Minden tumormarker jó a cea egy kicsit emelkedet 3.5 kérdésem az...
Mikor térhetek vissza munkakörömbe?
Tisztelt Doktornő! Márciusban bal vállam humerus proximális végének törését szenvedtem el. Konzervatívan kezelték, ám mozgástartományom...
Lehetőségek
Tisztelt Dr. Úr! Előző kérdésem után most November 4 volt a műtét. Úgy volt, hogy sztoma zárás és sigmabebel resectio lesz, amit utána...
Dudor a végbélnyiláson belül
Tisztelt Doktor Úr! A munkám miatt ülő életmódot folytatok napi 10 óra számítógep előtt nagyon kevés mozgás sajnos túlsúlyos 93 kg. Kb.egy...
PVNS nyílt térd műtét
PVNS: Nyílt térd műtét alul-felül vágás után 5-6 hétbe még nem hajlik a térd, ez normális? Kell valami gyógytorna vagy idővel alakul?...
Fejfájás?
Kedves Doktor Nő! Múlt hét pénteken kezdődött a panaszom és azóta is tart! Enyhe fejfájásom van és ez a fejem bal oldalára lokalizálódik,...